Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo4MjM1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 46951
[content] =>
Betiltotta a TikTok videómegosztót Afganisztán tálib vezetése – adta hírül az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap csütörtökön.

Inamullah Szamankáni tálib szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy az országban népszerű kínai videómegosztó tartalma nincs összhangban az iszlám szellemiségével, és „megrontja a fiatalokat”.
Tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok először tiltanak be online platformot, jóllehet, nem ez az első rendelkezésük, amellyel igyekeznek a társadalmat az iszlám általuk vallott értelmezésével összehangolni. Kormányra kerülésüket követően egyebek között bezáratták a lányokat oktató középiskolákat, márciusban pedig utasították a kormányzati alkalmazottakat, hogy növesszenek szakállt, és öltözködjenek a helyi szokásoknak megfelelően.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Betiltotta a TikTok videómegosztót Afganisztán tálib vezetése – adta hírül az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1650643200
[modified] => 1650588160
)
[title] => A tálibok betiltották a TikTokot Afganisztánban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=46951&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46951
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 46952
[image] => Array
(
[id] => 46952
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok.jpg
[original_lng] => 34790
[original_w] => 800
[original_h] => 507
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok-768x487.jpg
[width] => 768
[height] => 487
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok.jpg
[width] => 800
[height] => 507
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok.jpg
[width] => 800
[height] => 507
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok.jpg
[width] => 800
[height] => 507
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tiktok-talibok.jpg
[width] => 800
[height] => 507
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1650577362:5
[_thumbnail_id] => 46952
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3043
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b6f87e9c66a2a163e1cb8fd33c65391d] => I'm in #Afghanistan, with @WHOEMRO Director Ahmed Al Mandhari. Protecting the health of the Afghan people is of the utmost priority for @WHO. We will visit health facilities meet with @WHOAfghanistan staff, health workers, and Taliban leadership on these vital issues. pic.twitter.com/O62S9vfqrs
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) September 20, 2021
[_oembed_time_b6f87e9c66a2a163e1cb8fd33c65391d] => 1651071734
[_oembed_3857af604ceac56e9a3e56c41eadc5e2] => ?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral.
Une décision logique et nécessaire.
J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter.
Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?.
A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0
— Gilki (@GeorgesGilkinet) March 10, 2023
[_oembed_time_3857af604ceac56e9a3e56c41eadc5e2] => 1679482196
[_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => @teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music
[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1714244806
[_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024
[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1714244807
[_oembed_cf360ba8c4a6a5abfc1dc240161f5ce4] => @teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music
[_oembed_time_cf360ba8c4a6a5abfc1dc240161f5ce4] => 1721848091
[_oembed_0e9294a0780233c8369cebeb9f55ff22] => Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024
[_oembed_time_0e9294a0780233c8369cebeb9f55ff22] => 1721848091
[_algolia_sync] => 1202713668001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2088
[1] => 19991
[2] => 2112
[3] => 8235
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => betiltás
[2] => tálibok
[3] => TikTok
)
)
[1] => Array
(
[id] => 10832
[content] =>
A rendeletet, melyet az amerikai kereskedelmi minisztérium ad ki, vasárnaptól lehetetlenné teszi az Egyesült Államokban a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését – jelentette a Reuters hírügynökség három érintett nyilatkozatára hivatkozva.

Donald Trump amerikai elnök biztonsági kockázatokra hivatkozva rendelte el a két, kínai fejlesztésű alkalmazás betiltását az Egyesült Államokban.
A tiltás részleteit ismerő források elmondták a Reutersnek, hogy az elnök még a hatályba lépés előtt visszavonhatja a rendeletet, ha a TikTokot tulajdonló kínai cég, a Bytedance időben megállapodásra jut az amerikai Oracle-lel egy olyan cég felállításáról, amely a TikTok amerikai tevékenységét irányítaná a washingtoni aggályok orvoslásával.
A terveket ismerő illetékesek szerint a rendelet nem tiltja meg, hogy amerikai vállalatok külföldön a WeChaten keresztül bonyolítsanak tranzakciókat, amely az üzenetküldés mellett a legfontosabb fizetési mód is Kínában. Az Apple és a Google az Egyesült Államokon kívül továbbra is elérhetővé teheti a TikTokot és a WeChatet a felhasználóknak.
(MTI/origo.hu)
[type] => post
[excerpt] => A rendeletet, melyet az amerikai kereskedelmi minisztérium ad ki, vasárnaptól lehetetlenné teszi az Egyesült Államokban a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését – jelentette a Reuters hírügynökség három érintett nyila...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1600504440
[modified] => 1600518825
)
[title] => USA: holnaptól betiltják a TikTok és a WeChat letöltését
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=10832&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10832
[uk] => 10890
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9066
[image] => Array
(
[id] => 9066
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[original_lng] => 55903
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1600589356:5
[_thumbnail_id] => 9066
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 7388
[translation_required_done] => 1
[_oembed_721e1397076e4fbe11219c4b3e2df853] =>
[_oembed_time_721e1397076e4fbe11219c4b3e2df853] => 1619628471
[_oembed_b7d51023633175e1ba2a7cfc1fe55c04] =>
[_oembed_time_b7d51023633175e1ba2a7cfc1fe55c04] => 1623574975
[_oembed_c9be19eaf748b7ae58c7a2d42a61587b] => This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
— The White House (@WhiteHouse) August 15, 2021
[_oembed_time_c9be19eaf748b7ae58c7a2d42a61587b] => 1629588710
[_oembed_2051ba31b78f1e746de5083c68945bae] => China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
— Noah Barkin (@noahbarkin) February 19, 2022
[_oembed_time_2051ba31b78f1e746de5083c68945bae] => 1645987590
[_oembed_756d12904a38c63454e698e87afa8b8f] =>
[_oembed_time_756d12904a38c63454e698e87afa8b8f] => 1652280751
[_oembed_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] => Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
— NEXTA (@nexta_tv) October 21, 2024
[_oembed_time_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] => 1729841064
[_algolia_sync] => 831462065002
[_oembed_b2bd56771e31c92e4aa0627984a20b7d] => Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
[_oembed_time_b2bd56771e31c92e4aa0627984a20b7d] => 1757856252
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1436
[1] => 8235
[2] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kína
[1] => TikTok
[2] => USA
)
)
[2] => Array
(
[id] => 9065
[content] =>

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.
A javaslat republikánus társszerzője, Josh Hawley a voksolás előtt a Twitteren azt írta: „a TikTok nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért nincs helye kormányzati telefonkészülékeken”. Később kiadott közleményében a politikus bátorítónak nevezte a szenátorok egyetértését az ügyben, s leszögezte, hogy döntésével a szenátus „felelősségre vonhatónak tartja a Kínai Kommunista Pártot, s mindazokat a vállalatokat, amelyek csak eleget akarnak tenni Kína ajánlatának”.
A képviselőház már júliusban megszavazta a tiltást, mely szerint a szövetségi alkalmazottak nem tölthetik le kormányzati informatikai eszközökre a TikTokot. A kongresszus mindkét házának szavazása után a törvényjavaslatot Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék.
A TikTok ellen, amely a Bytedance kínai cég leányvállalata, több kormányzati kifogás merült fel, s mind Donald Trump amerikai elnök, mind Mike Pompeo külügyminiszter nyíltan bírálta a céget. Álláspontjuk szerint ugyanis az alkalmazás révén a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek, s egy 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében a kínai vállalatok kötelezhetőek arra, hogy együttműködjenek a kínai nemzetbiztonsági szervekkel.
A múlt héten Satya Nadella, a Microsoft amerikai informatikai óriáscég elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bytedance-szal a TikTok megvásárlásáról. Az ügyletet – némi habozás után – Trump elnök is támogatásáról biztosította, igaz, hozzátette, hogy az üzletkötés hasznából a pénzügyminisztériumnak, vagyis a kincstárnak is részesülnie kell. A The Washington Post című lap a csütörtöki számában arról közölt Seattle-ből, tehát a Microsoft székhelyéről keltezett információkat, hogy a Microsoft azért akarná felvásárolni a TikTokot, mert a videómegosztó több milliárdnyi videója segíthet a beszédet és képeket értelmező és alapvető feladatok ellátására alkalmas mesterséges intelligencia kifejlesztésében. A TikTok több milliárdnyi videóját különböző etnikumú és különböző foglalkozást végző emberek töltötték fel, s ez lehetőséget ad a Microsoftnak a mesterséges intelligencia „tanítására” szolgáló modellek kialakítására. A cég nagy vetélytársainak, a Google-nak és az Amazonnak már megvan a maguk videós adatbázisa: a Google-nak a Youtube, az Amazonnak pedig a Twitch.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1596819600
[modified] => 1596751069
)
[title] => Az amerikai szenátus megszavazta a TikTok tilalmát kormányzati munkatársak telefonjain és számítógépein
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=9065&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9065
[uk] => 9122
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 9066
[image] => Array
(
[id] => 9066
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[original_lng] => 55903
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/tik-tok-vs-amerika.jpeg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1596901104:2
[_thumbnail_id] => 9066
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 7893
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022
[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1667159694
[_oembed_3857af604ceac56e9a3e56c41eadc5e2] => ?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral.
Une décision logique et nécessaire.
J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter.
Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?.
A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0
— Gilki (@GeorgesGilkinet) March 10, 2023
[_oembed_time_3857af604ceac56e9a3e56c41eadc5e2] => 1679518570
[_oembed_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] => Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Décision à venir. https://t.co/6aoysof7RX
— Vincent Brengarth (@v_brengarth) October 12, 2023
[_oembed_time_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] => 1698779590
[_oembed_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] => Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
— Gérald DARMANIN (@GDarmanin) October 17, 2023
[_oembed_time_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] => 1698779590
[_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => @teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music
[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1714762417
[_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024
[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1714762417
[_oembed_cf360ba8c4a6a5abfc1dc240161f5ce4] => @teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music
[_oembed_time_cf360ba8c4a6a5abfc1dc240161f5ce4] => 1720232712
[_oembed_0e9294a0780233c8369cebeb9f55ff22] => Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024
[_oembed_time_0e9294a0780233c8369cebeb9f55ff22] => 1720232712
[_algolia_sync] => 831459532002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2016
[1] => 8235
[2] => 8236
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kína–USA
[1] => TikTok
[2] => tiltás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 8235
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 8235
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
TikTok (2 Oldal)