Az Észak-atlanti Szövetség nem tervezi, hogy a közeljövőben repüléstilalmi övezetet létesít Ukrajna légterében – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Stoltenberg azt mondta: „a NATO még nem tervezi repüléstilalmi övezet bevezetését Ukrajna légterében.” Mint magyarázta, a NATO egyelőre nem tervezi az ukrán légtér lezárását az orosz rakéták és repülőgépek elől, mert az Észak-atlanti Szövetség nem akar az ukrán-orosz konfliktus részesévé válni.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az Elnöki Hivatal a múlt héten is felszólította Európát, hogy zárja le Ukrajna légterét, mivel az orosz agresszió kockázatokat jelent a szomszédos országok számára.
Mint Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója november 16-án közölte, „csakis Oroszország felelős az ukrajnai háborúért. Csakis Oroszország a felelős a hatalmas rakétacsapásokért. Csakis Oroszország a felelős a határmenti országokat fenyegető gyorsan növekvő kockázatokért. Nem kell kifogásokat keresni és a kulcsfontosságú döntéseket elhalasztani. Európa zárja le a légteret Ukrajna felett a saját biztonsága érdekében is.”
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE