Irán „rálépett a gázpedálra” és képes közel fegyverminőségű dúsított uránt előállítani – mondta Rafael Grossi, az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon.
„Irán korábban havonta 7 kilogramm 60 százalékos dúsított uránt termelt, most pedig havi 30 kilogrammra vagy még annál is magasabbra növelte a termelést. Úgy gondolom, hogy ez egyértelműen a felgyorsulás jele. Nyomják a gázpedált” – mondta Grossi a Világgazdasági Fórumon újságíróknak.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint elvileg 42 kilogramm hatvanszázalékosra dúsított urán kell egy atombomba elkészítéséhez, amelyhez további dúsítás szükséges.
Grossi elmondása szerint Irán jelenleg 200 kilogramm hatvanszázalékosra dúsított uránnal rendelkezik, és ugyan időbe telik, míg az urándúsító centrifugákat üzembe helyezik és működésbe hozzák, de elmondása szerint a gyorsulás megkezdődött. „Mostantól kezdve folyamatos növekedést fogunk látni” – emelte ki.
A NAÜ főigazgatója a diplomáciai párbeszéd folytatására szólította fel Iránt és Donald Trump amerikai elnök kormányát. Trump első elnöksége alatt kiléptette az Egyesült Államokat a nemzetközi nukleáris megállapodásból, amely azóta felbomlott.
„Trump elnök és az új kormányzat néhány tagjának első nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy hajlandóságot mutattak a párbeszédre és valamiféle megállapodás elérésére” – mondta Grossi.
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár Davosban kijelentette: Iránnak kell megtennie az első lépést a régió országaival és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok javítására, és világossá kell tennie, hogy nem áll szándékában atomfegyvereket kifejleszteni.
Grossi a múlt hónapban jelentette be, hogy Irán képesnek mutatkozik „meglehetősen drámai mértékben” növelni a közel fegyverminőségű uránkészletét, mivel fejlett centrifugakaszkádokat – az urángázt gyors pörgetéssel dúsító, egymáshoz kapcsolt centrifugák rendszereit – helyezhet üzembe.
Irán jelenleg 60 százalékos dúsított urán előállítására képes, amit már csak egy lépés választ el a 90 százalékos, fegyverminőségű urán előállításától.
A nyugati hatalmak súlyos eszkalációnak nevezték az uránkészlet növelését, kiemelve, hogy semmilyen polgári indok nem állhat a dúsítás növelésének a hátterében. Rámutattak továbbá, hogy más országok példájából kiindulva ez a lépés eddig minden esetben nukleáris fegyverek gyártásával végződött. Irán állítása szerint atomprogramja békés célú, és jogában áll van bármilyen minőségű dúsított uránt előállítani.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
A NAÜ a 68. ülésszakán megtartott konferenciáján 65 szavazattal támogatta azt a határozatot, amelyben felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul vonuljon ki a Zaporizzsjai Atomerőműből, és adja át az állomást Ukrajna ellenőrzése alá, számolt be az ukrán energiaügyi minisztérium.
A határozat megerősíti, hogy az ukrán atomerőműveknek, köztük a Zaporizzsjai Atomerőműnek Ukrajna teljes szuverén ellenőrzése alatt kell működniük. A NAÜ az orosz katonai és egyéb személyzet azonnali kivonására szólít fel az állomás területéről, valamint az erőmű visszaadását az ukrán hatóságok ellenőrzése alá a biztonság garantálása érdekében.
Az állásfoglalásban egyben megköszönik Rafael Grossinak, a szervezet főigazgatójának és a NAÜ titkárságának az ukrajnai nukleáris biztonsági kockázatok megoldásában tett erőfeszítéseit. Ugyanakkor Oroszország köteles a NAÜ számára korlátlan hozzáférést biztosítani az erőműben található összes létesítményhez és információhoz mindaddig, amíg az atomerőmű vissza nem kerül ukrán ellenőrzés alá.
A dokumentum emellett támogatásáról biztosítja és támogatja a NAÜ további erőfeszítéseit az ukrajnai nukleáris biztonsági kockázatok kezelése érdekében, többek között Grossi azon döntésével összefüggésben, hogy megfigyelő missziókat küld az ukrán atomerőművek működése szempontjából kulcsfontosságú nagyfeszültségű alállomásokra a NAÜ Ukrajnának nyújtott technikai segítségnyújtásának folyamatos biztosítása és a nukleáris létesítmények működésének biztosítása érdekében.
Külön megjegyezték, hogy a június 15-16-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezésére megrendezett békecsúcson hangsúlyozták, fontos az ukrán atomerőművek, többek között a Zaporizzsjai Atomerőmű stabil működésének szavatolása Ukrajna teljes ellenőrzése alatt.
Zelenszkij az erre vonatkozó határozat elfogadásáért köszönetét fejezte ki a NAÜ konferenciájának.
„Oroszország az egyetlen terrorista rezsim a világon, amely ellopott egy atomerőművet, amely Európa legnagyobb atomerőműve, katonai bázissá tette, és továbbra is kontinensünk és a világ nukleáris zsarolására használja” – írta. Az elnök hangsúlyozta, hogy a nukleáris biztonság a békeképlet első pontja, és az egyik fő téma volt az első svájci békecsúcson.
„Örömmel látom, hogy a NAÜ konferenciájának mai határozata hozzájárul ezekhez a fontos erőfeszítésekhez. Csak kollektív elhatározással és határozott intézkedésekkel tudjuk rákényszeríteni az agresszort, hogy hagyja abba a zsarolást és a terrort. Ebben a nemzetközi béke és biztonság érdekében minden államnak érdekeltnek kell lennie, amely ragaszkodik az ENSZ Alapokmányához és az egyetemes emberi elvekhez” – hangsúlyozta Zelenszkij.
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
A Zaporizzsjai Atomerőműhöz közeli Enerhodar város elleni támadások leállítására szólított fel vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
Rafael Grossi az ENSZ-ügynökség honlapján megjelent közleményben úgy fogalmazott: „akárki van is a támadások mögött, le kell állnia”. Hozzátette, hogy az erőművet és környékét egyre gyakrabban éri fenyegetés drónokkal.
Az erőmű jelenleg az orosz erők ellenőrzése alatt áll. Ők Ukrajnát vádolták azzal, hogy dróntámadásokat intézett a térségben, és legutóbb például megsemmisített egy elosztóközpontot Enerhodarnál, egy időre megfosztva az áramellátástól a környéken lakókat. Kijev nem kommentálta ezeket a közléseket.
Grossi elfogadhatatlannak nevezte a támadásokat, és leszögezte, hogy azok szemben állnak az egyhangúlag jóváhagyott nemzetközi biztonsági alapszabályokkal.
Hozzáfűzte, hogy az erőműben zajló munkát az incidensek egyelőre nem érintették.
Az erőmű üzemeltetői hangsúlyozták, hogy a nukleáris biztonsági intézkedések sem kerültek veszélybe.
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Addig nem lehet biztonságos körülmények között újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet, amíg háború dúl a térségben – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn Bécsben.
Rafael Grossi múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és orosz tisztségviselőkkel egyeztetett az atomerőművet érintő kérdésekről. A megbeszélésen az orosz fél jelezte a NAÜ által biztonsági okokból leállított hat reaktor újraindítására vonatkozó jövőbeli terveit.
„Természetesen az a terv, hogy az atomerőművet valamikor újraindítják. Nem akarják leszerelni a létesítményt, emiatt is szükséges megvitatni a kérdést” – hivatkozott az elhangzottakra Grossi a 35 tagú NAÜ-igazgatótanács negyedéves ülésének kezdetén.
Kiemelte, hogy az újraindítás feltétele a bombázás és más katonai tevékenységek megszüntetése a régióban, majd ezt követően egy állandó külső energiaforrás biztosítása. Ehhez elmondása szerint fontos javítómunkálatok szükségesek, amelyek kivitelezését a hadműveletek idején nehezen tartja elképzelhetőnek.
Oroszország a múlt heti találkozó után kijelentette: jelenleg nem tervezik a létesítmény újraindítását. Oroszország és Ukrajna egymást hibáztatja azon tüzérségi támadások elkövetéséért, amelyekkel többször is elszakították a létesítmény elektromos vezetékekeit.
A zaporizzsjai erőmű a háború kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-ellátásának mintegy ötödét biztosította, és többször is kénytelen volt tartalék generátorokkal működni. A reaktorokat ugyan leállították, de fennáll a veszélye annak, hogy a hűtőrendszereket működtető áramellátás megszűnésével a nukleáris üzemanyag túlmelegszik.
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Három közvetlen találatot regisztráltak a Zaporizzsjai Atomerőmű egyik reaktorának biztonsági tartályában – közölte Rafael Grossi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az X-en.
Elmondása szerint 2022 novembere óta ez az első ilyen eset. Grossi megjegyezte, hogy senkinek sem származhat katonai vagy politikai haszna a nukleáris létesítmények elleni támadásokból.
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA – International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Nyomatékosan felszólítom a katonai döntéshozókat, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely sérti a nukleáris létesítmények védelmének alapelveit – tette hozzá a NAÜ főigazgatója.
A NAÜ közölte, hogy tudomása szerint a 6-os blokkban egy áldozat és egy sérült van. Ez nem veszélyeztette a nukleáris biztonságot, de az ilyen incidensek veszélyeztethetik a reaktor szigetelőrendszerének integritását – írja az Unian ukrán hírügynökség.
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
Oroszország folytatja aktív együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), miközben továbbra is vezető szerepet tölt be az atomenergetika terén – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szocsi melletti Bocsarov Rucsejben lévő államfői rezidencián, ahol Rafael Grossit, a NAÜ főigazgatóját fogadta.
„Nemcsak felhasználjuk, de aktívan fejlesztjük is a nukleáris energetikát, amelyre ökológiailag tiszta energiaforrásként tekintünk. Mindent megteszünk a biztonság fokozása érdekében a nukleáris létesítményekben” – húzta alá az orosz elnök.
Putyin elmondta, hogy Oroszországban már korszerű elvek szerint épülnek új atomerőművek, amelyek közül külön megemlítette a gyors neutronokat használó reaktorok (FNR) technológiáján alapuló Kurszk-2 atomerőművet.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy ebben a tekintetben Oroszország jelentős munkát végez a nemzetközi porondon, köszönhetően a NAÜ támogatásának is, és nagyszabású projekteket valósít meg a világ különböző országaiban.
Grossi rendkívül fontosnak nevezte a NAÜ és a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat szakértőinek Szocsiban tartott megbeszélését. „Nehéz időket élünk, és vannak kihívások, amelyeket meg kell vitatnunk. És vannak kényes kérdések a globális energetika szempontjából is” – hangsúlyozta.
Grossi továbbá az AFP francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelten fontosnak nevezte a párbeszéd fenntartását Oroszországgal. Mint mondta, orosz kollégáival folytatott megbeszélésein szót ejtettek az Ukrajnában orosz ellenőrzés alá került Zaporizzsjai Atomerőmű újbóli üzembe helyezéséről. Hangsúlyozta: beszédpartnerei értésére adta, hogy mindez „komoly kérdések rendezését” fogja igényelni, mert a létesítmény olyan övezetben található, ahol aktív harci cselekmények zajlanak, s ezért szükséges lesz többször is ellenőrizni biztonságosságát.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország folytatja aktív együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), miközben továbbra is vezető szerepet tölt be az atomenergetika terén – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szocsi melletti Bocsarov Rucsejben...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709805720
[modified] => 1709784954
)
[title] => Oroszország folytatni kívánja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105931
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 91146
[image] => Array
(
[id] => 91146
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[original_lng] => 88666
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/634183a44f4c3-iaeaflag11140x640jpg.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709777755:12
[_thumbnail_id] => 91146
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2459
[_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Raphael Grossi a közeljövőben Ukrajnába érkezik, s feltehetően ellátogat a Zaporizzsjai Atomerőműbe is.
A hírt Herman Haluscsenko energetikai miniszter közölte. „Grossi hamarosan Ukrajnába érkezik. Lehet meglátogatja a Zaporizzsjai Atomerőművet. Az egész világ figyelme most erre irányul. Az oroszok jelenléte állandó veszélyt jelent” – mondta Haluscsenko.
Kijelentette, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű helyzete egyre rosszabb. Elmondása szerint az oroszok a harmadik próbálkozásra szakértőket engedtek be a reaktorokba, de ez „nem változtat az összképen”.
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
A NAÜ figyelmeztetett, hogy a szakemberek így nem tudják elvégezni a szükséges karbantartásokat.
Az orosz ellenőrzés alá került Zaporizzsjai Atomerőművet ismét körbeaknázták – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) péntek este bécsi székhelyén kiadott helyzetjelentésében.
A beszámoló szerint az aknákat a nukleáris létesítmény belső és külső kerítései között helyezték el, miután tavaly novemberben egyszer már eltávolították ezeket a harceszközöket.
Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója kijelentette, hogy az újbóli elaknásítás összeegyeztethetetlen a biztonsági előírásokkal és figyelmeztetett, hogy az atomerőmű orosz vezetése az idén nem fogja tudni teljes körűen karbantartani a létesítményt.
A NAÜ helyszíni állandó megfigyelői a múlt héten kézhez kaptak egy munkatervet, amely azonban az ügynökség megítélése szerint hiányos. Ezt a karbantartást el kell végezni a nukleáris biztonság szavatolása érdekében – szögezte le a főigazgató.
A NAÜ szerint csütörtökön nyolc órára kiesett az atomerőmű vészhelyzeti áramszolgáltatásának egy része. A sugárzó anyagok hűtéséért felelős áramszolgáltatás ezen idő alatt ugyan nem szakadt meg, de Grossi ismét kifejezte amiatti aggodalmát, hogy nem eléggé megbízható a nukleáris balesetek elkerülését szolgáló biztonsági rendszer.