Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök tanácsadóival együtt egy olyan tervet dolgozhatott ki, amely 40 ezer rakéta gyártását és szállítását irányozta volna elő Oroszország számára – derül ki az amerikai hírszerzés szigorúan titkos minősítésű dokumentumaiból, amelyek egyes részei az elmúlt hónapokban kerültek nyilvánosságra különböző közösségi oldalakon.
Április elején több nagy közösségi platformon, köztük a Twitteren és a Telegramon jelentek meg az amerikai és NATO-tervekről szóló olyan dokumentumok, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének terveit részletezik, valamint ukrán és orosz háborús veszteségekről számolnak be – írja a hirado.hu.
Az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője a múlt héten közzétett közleményében azt írta, hogy a Pentagonnak tudomása van a közösségi médiában megjelentekről, és vizsgálja az ügyet, ugyanakkor Sabrina Singh a dokumentumok hitelességét illetően nem bocsátkozott részletekbe.
Az ügyről elsőként beszámoló The New York Times című napilap péntek éjszaka már arról adott hírt, hogy újabb, ezúttal a Közel-Keletet és Kínát is érintő dokumentumok is megjelentek a közösségi médiaoldalakon.
John Kirby a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn a dokumentumok hitelességéről nem nyilatkozott, azonban a médiát figyelmeztette, hogy a kiszivárgott anyagok eredetileg nem a nyilvánosság számára készültek.
Veszélybe került Egyiptom és az Egyesült Államok között kiépült kapcsolat?
Antony Blinken amerikai külügyminiszter január végén Kairóban találkozott az egyiptomi elnökkel, ahol Blinken a külügyminisztérium beszámolója szerint kifejezte az Egyesült Államok szolidaritását Egyiptommal szemben, mivel az ország felvette a harcot az ukrán–orosz háború gazdasági hatásaival szemben.
Joe Biden amerikai elnök tavaly novemberben szintén Egyiptomba utazott, mely során ő is egyeztetéseket folytatott esz-Szíszi elnökkel. Joe Biden a megbeszélés során többek között az egyiptomi elnököt a háborúval kapcsolatos álláspontjáért méltatta, mint fogalmazott: „Oroszország ukrajnai háborújával szemben Egyiptom határozottan felszólalt az ENSZ-ben, és ezt is nagyon nagyra értékeljük”.
A nyilvánosságra került titkos dokumentumok egyike – amelynek a keltezése február 17. –, azonban arról tanúskodik, hogy Abdel-Fattáh esz-Szíszi arra utasította magas rangú katonai tisztviselőit, hogy Oroszországot rakétákkal, tüzérségi lövedékekkel, valamint lőporral lássák el, továbbá ezen tervek titokban tartására is felszólította őket, mely által a Nyugattal való összetűzéseket próbálta elkerülni – számolt be a Washington Post.
A lap által beazonosított egyik tisztségviselő, a hadiipari termelésért felelős miniszter, Mohamed Szalah al-Din a médium állítása szerint azt mondhatta az egyiptomi elnöknek, hogy szükség esetén munkára utasítja az embereit, ugyanis ez a legkevesebb, amit Egyiptom megtehet azért, hogy meghálálja Oroszországnak a korábban nyújtott segítséget.
„A támogatás jellege egyelőre nem világos, azonban Egyiptom tavaly megnövelte az orosz búzától való függőségét a háború miatt kialakult világpiaci zavarok közepette” – mutatott rá a Fox News hírcsatorna.
Oroszország az USA ellenfeleihez fordulhat segítségért?
A hírcsatorna kiemelte, úgy tűnik, hogy Oroszország a háború közepette Észak-Koreához, Iránhoz és más – az Egyesült Államokkal szembe helyezkedő – országokhoz fordul annak érdekében, hogy fegyverkészletét feltöltse. John Kirby a múlt hónapban arról beszélt, hogy Oroszország Észak-Koreát élelmiszerrel támogatja, melyért szükséges fegyvereket kap cserébe.
A külügyminisztérium szóvivője, Vedant Patel hétfőn újságírók előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok tisztségviselői magas szinten egyeztetnek a partnerek és szövetségesek képviselőivel az ügyről. Az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium bűnügyi nyomozást indított. A feltételezések szerint a dokumentumok egy része már azelőtt terjedt egy zárt internetes fórumon, hogy nyilvánosan elérhetővé vált a közösségi médiumokon.
[type] => post
[excerpt] => Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök tanácsadóival együtt egy olyan tervet dolgozhatott ki, amely 40 ezer rakéta gyártását és szállítását irányozta volna elő Oroszország számára – derül ki az amerikai hírszerzés szigorúan titkos minősítésű doku...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1681228200
[modified] => 1681218974
)
[title] => Pentagon-dokumentumok: Egyiptom titokban rakétákkal akarta ellátni Oroszországot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=75848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75848
[uk] => 75835
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 75836
[image] => Array
(
[id] => 75836
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c.jpg
[original_lng] => 32114
[original_w] => 810
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cce87b27555db27e6b5adedc79defd1c.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681208175:5
[_thumbnail_id] => 75836
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3604
[_oembed_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] =>
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) kétségbe vonja a CNN amerikai hírtelevízió forrása által közölt információk valódiságát, amelyek szerint Ukrajna módosította katonai terveit a titkos amerikai dokumentumok „kiszivárogtatása” után – jelentette ki kedden Olekszij Danilov, az RNBO titkára az ARD német televíziónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Danilov azt mondta: „Nem tudom, kivel beszélt a CNN. Mindenesetre azt mondhatom, hogy rendkívül korlátozott azoknak a száma, akik tudnak a területünkre vonatkozó terveinkről. És nem hiszem, hogy az informátornak, aki kapcsolatba került a CNN-nel volt valami köze hozzájuk.”
Az RNBO-titkár szerint Ukrajna folyamatos kapcsolatban áll kulcsfontosságú szövetségeseivel, így az USA-val, Nagy-Britanniával, Németországgal és Lengyelországgal. „Az egyes műveletek végzésének adatai, az egységek száma, ki és milyen irányban támad – ez abszolút titkos információ. Ha valaki úgy gondolja, hogy rendelkezik vele, csak gratulálni tudok. De nem tudom, hogyan juthattak hozzá” – szögezte le Olekszij Danilov.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Az ukrán fegyveres erők vezérkara önállóan dönt az ukrán csapatok ellentámadásáról, egy ilyen döntés az utolsó pillanatban születik meg – nyilatkozta kedden Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Tagesschau német televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Danilov a titkos Pentagon-dokumentumok „kiszivárogtatásával” és a sajtóértesülésekkel kapcsolatban elmondta, hogy Ukrajnának ezt követően változtatnia kellett néhány katonai terven. „A titkosszolgálatoknak éberebbeknek kell lenniük, ha minősített dokumentumokról van szó” – mutatott rá.
Az RNBO-titkár egyúttal hangsúlyozta: a hadsereg főparancsnoka és vezérkara „az utolsó pillanatban” dönt az ellentámadásról. „Ha valaki azt gondolja, hogy csak egy változatunk van, akkor nincs igaza. Még három változat is kevés” – hangsúlyozta Olekszij Danilov.
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e