Penny Pritzker, az Egyesült Államok Ukrajna gazdasági fellendítéséért felelős különmegbízottja hétfőn Kijevben bejelentette, hogy távozik a posztjáról, mert szeptemberben lejár a mandátuma – számolt be az rbc.ua hírportál Pritzker sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Pritzket elmondta: „Fájó szívvel kell kijelentenek: a kongresszusi mandátum egy évre korlátozzák az ebben a pozícióban töltött időmet. Ezért különmegbízottként ez az utolsó utam Kijevbe. De továbbra is elkötelezett vagyok e küldetés és a munka iránt.”
Az Egyesült Államok ukrajnai gyámja ugyanakkor arról biztosított, hogy a távozása után az amerikai adminisztráció tovább dolgozik Ukrajna újjáépítésének az ügyén. „Nem én vagyok az egyetlen, aki elkötelezett e munka mellett, a Biden-adminisztráció elkötelezett Ukrajna gazdasági fellendülése mellett, így munkánkban stabilitás lesz” – hangsúlyozta Penny Pritzker.
Kijevbe érkezett Penny Pritzker, az Egyesült Államok Ukrajna újjáépítésével foglalkozó különleges képviselője. Az amerikai cégek vezetőivel együtt igyekszik segíteni Ukrajnát a jövő építésében, hangsúlyozva az átlátható üzleti környezet fontosságát.
A hírt az USA ukrajnai nagykövete közölte.
„Az Amentum, a Clayco Inc és a Westinghouse Nuclear vezetőivel együtt arra törekszünk, hogy segítsük Ukrajnát saját jövőjének felépítésében. Az átlátható üzleti környezet és az erős jogállamiság kulcsfontosságú Ukrajna fellendülése és az EU felé vezető út szempontjából” – írta a bejegyzésben.
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Volodimir Zelenszkij elnök találkozott az Egyesült Államok Ukrajna gazdasági fellendüléséért felelős különleges képviselőjével, Penny Pritzkerrel.
„Ez a látogatás erős jelzés az országunknak nyújtott támogatásról. A tavalyi év rekordév volt az ukrán-amerikai kapcsolatok fejlődésében. Eltökélt szándékunk, hogy továbbra is támogatjuk ezt a dinamikát, ez jelentősen segíti Ukrajnát az agresszor elleni harcban” – hangsúlyozta az elnök.
Zelenszkij köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, a Kongresszusnak és az amerikai népnek az Ukrajnának nyújtott erőteljes védelmi, pénzügyi, gazdasági és humanitárius segítségért.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Kijevbe érkezett Penny Pritzker, az Egyesült Államok Ukrajna újjáépítéséért felelős különleges képviselője – számolt be a Jevropejszka Pravda Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete közleményére hivatkozva.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Brink fotót tett közzé a különleges képviselő kijevi pályaudvaron való találkozójáról, megjegyezve, hogy több amerikai magáncég vezetője is vele érkezett.
„Ma az amerikai befektetések felgyorsításáról tartunk találkozókat, hogy újjáépíthessük Ukrajnát” – jegyezte meg a nagykövet.
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Penny Pritzker később közölte, hogy a küldöttség már tárgyalt Olekszandr Kubrakov újjáépítési miniszterelnök-helyettessel, és megvitatta „az ukrán export növelésére és gazdasága életképességének helyreállítására irányuló gyakorlati lépéseket”.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Joe Biden amerikai elnök Penny Pritzkert nevezte ki Ukrajna gazdasági fellendüléséért felelős megbízottnak, aki olyan családból származik, amely a XIX. században vándorolt ki Ukrajnából az Egyesült Államokba.
Különmegbízottként Pritzker sokéves tapasztalatot és szakértelmet hoz a pozícióba. Az ukrán hatóságokkal, szövetségeseinkkel és partnereinkkel, a nemzetközi pénzügyi intézményekkel és a magánszektorral együttműködve ő fogja irányítani az ukrán gazdaság újjáépítésére irányuló amerikai erőfeszítéseket – mondta az amerikai elnök. Hozzátette, hogy ez több dolgot is magába foglal.
Az állami és magánbefektetések mozgósítását, a donorok prioritásainak meghatározását, valamint az Oroszország barbár támadásai és pusztításai miatt bezárt exportpiacok és vállalkozások újbóli megnyitásán való munkálkodást – foglalta össze Biden.
Pritzker Ukrajna más nemzetközi partnereivel is együttműködik, hogy a különböző országok intézkedései kiegészítsék és erősítsék egymást. Joe Biden hozzátette: az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett abban, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni a szabadságát.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden amerikai elnök Penny Pritzkert nevezte ki Ukrajna gazdasági fellendüléséért felelős megbízottnak, aki olyan családból származik, amely a XIX. században vándorolt ki Ukrajnából az Egyesült Államokba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1694784300
[modified] => 1694762465
)
[title] => USA: Penny Pritzker lett Ukrajna gazdasági fellendüléséért felelős megbízottja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=89816&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89816
[uk] => 89851
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 89817
[image] => Array
(
[id] => 89817
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[original_lng] => 333326
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/penny-pritzker.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1694785222:8
[_thumbnail_id] => 89817
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1625
[translation_required_done] => 1
[_oembed_09533b57d7a4b050a033b0374dcf803e] =>
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ