Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo1MjIyMjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 70711 [content] =>Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott vitaindító beszédében.
Az Ukrajna ellen egy éve indított orosz háborúról szóló vitát elindítva a bizottsági elnök elmondta, hogy az új szankciók az orosz fegyveres rendszerekben, például drónokban, rakétákban és helikopterekben használt elektronikus alkatrészeket is érintenék.
Felhívta a figyelmet, hogy Oroszország több száz, Iránban gyártott drónt is bevet az ukrajnai harctéren, és ezek ukrán civilek életét oltják ki. „Ezért az Európai Bizottság most először javasol olyan szankciókat is, amelyek iráni gazdasági szereplőket és az Iráni Forradalmi gárda tagjait célozzák meg” – jelentette ki.MTI
[type] => post [excerpt] => Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik -... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1676469600 [modified] => 1676465686 ) [title] => Ursula von der Leyen: az Európai Bizottság újabb szankciókat, kereskedelmi korlátozásokat javasol Oroszország és Irán ellen [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70711&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70711 [uk] => 70828 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 70712 [image] => Array ( [id] => 70712 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [original_lng] => 313768 [original_w] => 699 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [width] => 699 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [width] => 699 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [width] => 699 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [width] => 699 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ursula-vn-der-leyenjpg2.png [width] => 699 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1676548471:8 [_thumbnail_id] => 70712 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1122 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e7a99c63eb241c659eb6e7186d1635c0] =>[_oembed_time_e7a99c63eb241c659eb6e7186d1635c0] => 1694515062 [_oembed_63d11e0365038b46369a8f88ca1aa244] =>Ukraine’s strength lies in its people.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) August 24, 2023
In their courage, their force and enduring hope in a future of peace and prosperity in a united Europe.
They are an inspiration to all Europeans.
Congratulations to @ZelenskyyUa and the people of Ukraine on #UkraineIndependenceDay pic.twitter.com/rNmErYB9Fk[_oembed_time_63d11e0365038b46369a8f88ca1aa244] => 1699607156 [_oembed_22e30280242118ab0ca5e3e6c8930615] =>Russian bombs have destroyed so many schools.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) November 4, 2023
But the children of Ukraine must keep learning.
The EU has donated 371 buses to bring Ukrainian children to schools further away, safely.@ZelenskaUA https://t.co/6lleZwIRlR[_oembed_time_22e30280242118ab0ca5e3e6c8930615] => 1699607157 [_oembed_90902bc07305db9796d3c17b2f2733e4] =>I’m honoured to address the house of Ukrainian democracy.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) November 4, 2023
You are fighting not only for your freedom, your democracy and your future, but for ours too. You are fighting for Europe. https://t.co/erXMietZXb[_oembed_time_90902bc07305db9796d3c17b2f2733e4] => 1710601865 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>In Kyiv to mark the anniversary of the 2nd year of Russia’s war on Ukraine.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 24, 2024
And to celebrate the extraordinary resistance of the Ukrainian people.
More than ever, we stand firmly by Ukraine.
Financially, economically, militarily, morally.
Until the country is finally free. pic.twitter.com/ZLWMbOxVFh[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1710601865 [_oembed_986b5a7a39eee8ec3bdedf49afa97e75] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_986b5a7a39eee8ec3bdedf49afa97e75] => 1713075827 [_oembed_212b7be7ce97efdd21269bece6086ec1] =>Excited to be in Athens with @neademokratia.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen_epp) April 7, 2024
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Glad to have strong leaders like @kmitsotakis and @christodulides by my side. pic.twitter.com/UhLH3lpo3d[_oembed_time_212b7be7ce97efdd21269bece6086ec1] => 1716115673 [_oembed_f549cdccd8d981a1752d1b2f55e91ad9] =>Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
— Antoine Bondaz (@AntoineBondaz) May 6, 2024[_oembed_time_f549cdccd8d981a1752d1b2f55e91ad9] => 1719612533 [_oembed_456b85e269e79d2ee4cf3a520c9b48f5] =>Excited to be in Athens with @neademokratia.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen_epp) April 7, 2024
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Glad to have strong leaders like @kmitsotakis and @christodulides by my side. pic.twitter.com/UhLH3lpo3d[_oembed_time_456b85e269e79d2ee4cf3a520c9b48f5] => 1719985324 [_oembed_ab2e0c3b129b84c62fa7d410469f4801] =>Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
— Antoine Bondaz (@AntoineBondaz) May 6, 2024[_oembed_time_ab2e0c3b129b84c62fa7d410469f4801] => 1722154512 [_oembed_b1fa0cd6b5a074ccea5e5159bd55cf11] =>Diana Iovanovici-Șoșoacă 😍
— PapJeż p0lak 🇻🇦🇵🇱 (@MurzynfrogXXX) July 18, 2024
In God we trustpic.twitter.com/BvXD6qgAn9[_oembed_time_b1fa0cd6b5a074ccea5e5159bd55cf11] => 1722154512 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 52222 [1] => 640 ) [tags_name] => Array ( [0] => Oroszország elleni szankciók [1] => Ursula von der Leyen ) ) [1] => Array ( [id] => 68301 [content] =>De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
— Alexander Bakker (@alexanderbakker) July 18, 2024Dmitro Kuleba külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereihez hétfőn intézett online beszédében az Oroszország elleni 10. szankciócsomag mielőbbi bevezetését és az ellenségre gyakorolt nyomás fokozását szorgalmazta – számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint az ukrán diplomácia vezetője azt mondta: „arra kérem önöket, hogy vezessenek be pusztító szankciókat az orosz rakéta- és drónipar ellen. Azáltal, hogy megsemmisítjük vagy súlyosan korlátozzuk Oroszország új rakéták és drónok gyártására vonatkozó képességét, „megöljük” az új terroreszközök létrehozására való képességüket. El fogjuk érni azt a hosszú távú stratégiai célt is, hogy elrettentsük az orosz rakétaterrort.”
Az ukrán külügyminiszter a szankciók fokozására szólított fel Oroszországgal szemben, hogy megállítsák az ellenség háborús bűneit. Ugyanakkor semmiféle kivétel vagy a szankciók enyhítése nem megengedhető – figyelmeztetett európai kollégáit. A Kreml minden lehetséges módon igyekszik kijátszani a korlátozásokat, amelyek kapcsán Oroszországnak kemény visszavágást kellene kapnia – szögezte le.
„Ukrajna felszólítja az Európai Unió tagországait, hogy csökkentsék az olajár limitjét, mivel az orosz Urals hordónkénti ára jelenleg is 40 USD alatt van. Válasszanak le több orosz bankot a SWIFT-ről, elsősorban a Gazprombankot és a St. Petersburg Bankot, amelyek részt vesznek a háború finanszírozásában” – idézte a külügyminisztert a sajtószolgálata. Egyúttal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy meg kell tiltani Oroszországnak a hozzáférést a felhőszolgáltatásokhoz és a kriptovalutákkal végzett műveletekhez. Dmitro Kuleba külön érintette az orosz atomenergetika és a Roszatom elleni szankciók bevezetésének témáját. Szerinte az első lépésként a Zaporizzsjai Atomerőmű megszállásában érintett alkalmazottak és tisztviselők elleni személyi korlátozásokat kell bevezetni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereihez hétfőn intézett online beszédében az Oroszország elleni 10. szankciócsomag mielőbbi bevezetését és az ellenségre gyakorolt nyomás fokozását szorgalmazta. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1674496980 [modified] => 1674489895 ) [title] => Kuleba Oroszország elleni pusztító lépések megtételét szorgalmazta az Európai Unió külügyminiszterei részéről [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68301&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 68301 [uk] => 68310 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 68302 [image] => Array ( [id] => 68302 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [original_lng] => 35825 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1674490009:3 [_thumbnail_id] => 68302 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1632 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b65aa136224ae2ce361380dbf9e3d0ce] =>[_oembed_time_b65aa136224ae2ce361380dbf9e3d0ce] => 1675966290 [_oembed_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] =>“Ukraine belongs to Europe. It’s future lies in the European Union. And this promise remains valid,” German Chancellor Olaf Scholz told Bundestag.
— Hans von der Burchard (@vonderburchard) February 8, 2023
EU leaders will “reiterate” this promise at tomorrow’s summit, he added.
The catch: He didn’t say when the membership will happen. pic.twitter.com/dI7uZ5GoUt[_oembed_time_85a24a7477245876c94af7ff9fe1d87d] => 1676962256 [_oembed_010cfbc946936056a6c7c57c7bd01182] =>I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 18, 2023[_oembed_time_010cfbc946936056a6c7c57c7bd01182] => 1680797658 [_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] =>Russia taking over today @UN Security Council presidency is fitting for April fools’ day
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) April 1, 2023
Despite being a permanent member of the Security Council, Russia continuously violates the very essence of the UN legal framework
The EU will stand against any abuse by Russian presidency[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1680797659 [_oembed_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] =>Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023[_oembed_time_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] => 1685804189 [_oembed_88930033b7c621c839f8da8a48379b48] => [_oembed_time_88930033b7c621c839f8da8a48379b48] => 1685804189 [_oembed_71179f012427b2f7c6718e3f36e25567] =>Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability #WarCrimes #СлаваУкраїні
— Nabila Massrali (@NabilaEUspox) May 28, 2023[_oembed_time_71179f012427b2f7c6718e3f36e25567] => 1688291790 [_oembed_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] =>#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.[_oembed_time_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] => 1691710187 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 24, 2023
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694419962 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700496734 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1702831616 [_oembed_1a24eabb98e5bcaa15cba0346ce54dbb] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_1a24eabb98e5bcaa15cba0346ce54dbb] => 1702831616 [_oembed_3458fe6cdc08ed29c59fb70cd3a584ee] =>The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
— Charles Michel (@CharlesMichel) December 14, 2023[_oembed_time_3458fe6cdc08ed29c59fb70cd3a584ee] => 1703769139 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>**Historic deal on 🇪🇺 migration & asylum policy!**
— LIBE Committee Press (@EP_Justice) December 20, 2023
This morning, @Europarl_en & @eu2023eshave reached a political agreement on the Migration & Asylum Pact.
For EP, talks were led by rapporteurs @tomastobe , @JFLopezAguilar, @BirgitSippelMEP, @fabienne_keller & @Jorgebuxade.[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707634508 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1708981804 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 154 [2] => 52222 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => Európai Unió [2] => Oroszország elleni szankciók ) ) [2] => Array ( [id] => 68041 [content] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.Az Oroszország elleni szankciók nem működnek, óriási bajt okoznak – mondta a horvát köztársasági elnök egy kérdésre válaszolva egy nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet Novák Katalin magyar államfővel tartott pénteken Budapesten.
Zoran Milanović hozzáfűzte: az a fő kérdés, hogy „magunknak” mekkora károkat okozunk. Kijelentette: Horvátország energetikai problémái más jellegűek, mint Magyarországé, de azt szeretné, hogy „minél kevesebb képmutatás legyen”, és minél világosabb szabályok.
Kitért arra is, hogy az orosz–ukrán háború ügyében Washingtonnak és Moszkvának „beszélnie kellene egymással”.
Zoran Milanović értékelése szerint Magyarország és Horvátország között a kapcsolatok jók, és a legtöbb területen egyetértés van.
(MTI/Index)
[type] => post [excerpt] => Az Oroszország elleni szankciók nem működnek, óriási bajt okoznak – mondta a horvát köztársasági elnök egy kérdésre válaszolva egy nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet Novák Katalin magyar államfővel tartott pénteken Budapesten. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1674291000 [modified] => 1674248942 ) [title] => Horvátország elnöke szerint nem működnek a szankciók [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68041&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 68041 [uk] => 68089 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 68043 [image] => Array ( [id] => 68043 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-scaled.jpg [original_lng] => 451573 [original_w] => 2560 [original_h] => 1756 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-300x206.jpg [width] => 300 [height] => 206 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-768x527.jpg [width] => 768 [height] => 527 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-1024x702.jpg [width] => 1024 [height] => 702 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-1536x1054.jpg [width] => 1536 [height] => 1054 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-2048x1405.jpg [width] => 2048 [height] => 1405 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1756 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1674302693:2 [_thumbnail_id] => 68043 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2226 [translation_required_done] => 1 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709556952 [_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1716270769 [_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] =>Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1720692551 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 47 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Vélemények [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 271 [1] => 52222 [2] => 491 ) [tags_name] => Array ( [0] => Horvátország [1] => Oroszország elleni szankciók [2] => Zoran Milanovic ) ) [3] => Array ( [id] => 61896 [content] =>Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024A balti hármak (Észtország, Lettország és Litvánia), valamint Lengyelország sürgetésére készülődik Brüsszelben a kilencedik uniós szankciós csomag Oroszország ellen.
Már az előkészületek hírére is drágulni kezdett a gáz az amszterdami tőzsdén. Az újabb szankciók említése a 100 eurót közelítő szintről 125 euró felé lökte a jegyzéseket.
Az új pakkban bővítenék az energiaszektort érintő korlátozásokat, továbbá megtiltanák a nukleáris energia, illetve a fűtőanyagok terén való együttműködést Oroszországgal. Tiltás alá esne a gyémánt-, illetve az acélimport, valamint a cseppfolyós gázból készült termékek is. Az embergó kiterjedne a szoftverek és a csúcstechnológia exportjára, illetve orosz vízijárművek nem használhatnák az európai kikötőket, valamint orosz tévécsatornák sem sugározhatnának az EU-ban.
A hírek nyomán kapásból megugrottak a jegyzések az amszterdami gáztőzsdén. Jól megfigyelhető, hogy egy-egy szankciós csomag, vagy akár egy uniós csúcs hírére is milyen érzékenyen reagálnak a gáz tőzsdei határidős jegyzései. Az október második felében tartott uniós csúcs hetének szerdáján a 112-113 dollár körüli árak csütörtökön már, a csúcs kezdőnapján már 127 euróra szaladtak fel. Az „ársapka” szó elhangzása már önmagában elég volt ahhoz, hogy 10 százalékkal dráguljon a gáz – írta a Magyar Nemzet. Az ársapka ötletére egyébként az elszálló árakon hatalmasat kaszáló norvégok is kategorikusan nemet mondtak. Október közepén az európai gáztárolók töltöttségi szintjéről érkező kedvező hírek hatására a jegyzések 150 euró alá süllyedtek, ami több mint a fele, az augusztus közepi, jóval 300 euró feletti szintnek. Pénteken, az újabb szankciós csomag hírére a 100 eurót megközelítő szintről 125 euró közelébe emelkedtek a jegyzések.
[type] => post [excerpt] => A balti hármak (Észtország, Lettország és Litvánia), valamint Lengyelország sürgetésére készülődik Brüsszelben a kilencedik uniós szankciós csomag Oroszország ellen. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1667674560 [modified] => 1667672434 ) [title] => Készülődik a kilencedik szankciós csomag [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61896&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 61896 [uk] => 61967 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 61897 [image] => Array ( [id] => 61897 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [original_lng] => 62861 [original_w] => 640 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/bez-ymeny-1-7-640x360-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1667730507:2 [_thumbnail_id] => 61897 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1451 [translation_required_done] => 1 [_oembed_57f27f6da0222c58a312ce65539cf504] =>[_oembed_time_57f27f6da0222c58a312ce65539cf504] => 1670167745 [_oembed_6d8a9bdc0b4e70107fd5dbe0cc27535f] =>During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
— Denys Shmyhal (@Denys_Shmyhal) November 26, 2022[_oembed_time_6d8a9bdc0b4e70107fd5dbe0cc27535f] => 1675086390 [_oembed_b4e528636ed420e59c4c1ce00156c31a] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) January 21, 2023
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV[_oembed_time_b4e528636ed420e59c4c1ce00156c31a] => 1675086391 [_oembed_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] =>We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
— Edgars Rinkēvičs (@edgarsrinkevics) January 21, 2023[_oembed_time_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] => 1676805077 [_oembed_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] =>Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) February 12, 2023[_oembed_time_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] => 1679838363 [_oembed_bf5f93df9877a1e17f9cc9bcab7e0010] =>??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
— LCI (@LCI) March 18, 2023
▶ #Le20HdeDariusRochebin - @DariusRochebin pic.twitter.com/Lj8qWOkkaO[_oembed_time_bf5f93df9877a1e17f9cc9bcab7e0010] => 1682185000 [_oembed_4fe066f03790a0e262101901b7214a69] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) April 9, 2023
Zelensky confirms that Ukraine is buying even more KTO Rosomak APCs from Poland than initially thought.
The Ukrainian Army will get 200 Rosomaks, of which 100 will be sent immediately and 100 later.
Just in time for the Ukrainian counteroffensive!
???? pic.twitter.com/XDkKvdqX2d[_oembed_time_4fe066f03790a0e262101901b7214a69] => 1682185000 [_oembed_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] => [_oembed_time_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] => 1687093441 [_oembed_8fb30dd69080660ed884ea9e62a228b0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) April 9, 2023
Zelensky confirms that Poland has just donated “more than 100 BMP-1 Infantry Fighting Vehicles to the Ukrainian Army.
???? pic.twitter.com/xQMUbQSoY2[_oembed_time_8fb30dd69080660ed884ea9e62a228b0] => 1689589422 [_oembed_78b8110381cd541f3eb2315af27dbd03] =>ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
— Mariusz Kamiński (@Kaminski_M_) July 10, 2023
Skutecznie chronimy Polskę[_oembed_time_78b8110381cd541f3eb2315af27dbd03] => 1693335687 [_oembed_cf7f8499857c78f889aa1681b40ea0a1] =>Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
— Andrzej Kozlowski (@akoz33) August 14, 2023[_oembed_time_cf7f8499857c78f889aa1681b40ea0a1] => 1693335687 [_oembed_63a73580bf58c11039036a9031a9ff59] =>???? The most feared European Army, Poland, has finally risen. pic.twitter.com/ILV7TROs8Y
— Terror Alarm (@Terror_Alarm) August 13, 2023[_oembed_time_63a73580bf58c11039036a9031a9ff59] => 1697014724 [_oembed_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => [_oembed_time_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => 1700493136 [_oembed_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] =>Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
— Polska Grupa Zbrojeniowa?? (@PGZ_pl) October 2, 2023[_oembed_time_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] => 1704523905 [_oembed_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] =>Min. @sikorskiradek rozmawiał z min. SZ🇺🇦 @DmytroKuleba, któremu pogratulował rozpoczęcia negocjacji akcesyjnych z UE.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) December 22, 2023
💬Musimy przywrócić warunki uczciwej konkurencji w handlu między oboma krajami, tak by wszyscy na tym skorzystali.
| powiedział min. Sikorski podczas spotkania pic.twitter.com/gtkl2AgeC5[_oembed_time_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] => 1704523905 [_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] =>At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) December 22, 2023
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr[_oembed_time_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] => 1711565976 [_oembed_128064d37cd6c4867790b1454259f493] =>💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) March 8, 2024
| FM @sikorskiradek during a conference on NATO at @PLParliament pic.twitter.com/yVZc3AlbJZ[_oembed_time_128064d37cd6c4867790b1454259f493] => 1711565976 [_oembed_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] =>France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) March 8, 2024[_oembed_time_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] => 1711565976 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 51074 [1] => 152928 [2] => 1063 [3] => 52222 ) [tags_name] => Array ( [0] => balti államok [1] => kilencedik szankciós csomag [2] => Lengyelország [3] => Oroszország elleni szankciók ) ) [4] => Array ( [id] => 47690 [content] =>Unité, lucidité et courage.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 8, 2024
Avec nos amis baltes, nous sommes convaincus que ces 3 principes doivent guider la stratégie et l’action de l’🇪🇺 pour soutenir l’🇺🇦.
Nous enclenchons maintenant la déclinaison opérationnelle des consensus nés à Paris le 26 février dernier. pic.twitter.com/ZT0eAMHix8A német szövetségi kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és már támogatja, hogy a közösség Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt korlátozza a behozatalt – jelentette a hétvégén a Handelsblatt című német üzleti lap és a dpa német hírügynökség.
A fordulat hetekig tartó ellenállás után, szerdán történt az uniós tagállamok nagyköveteit összefogó brüsszeli testület – az állandó képviselők bizottságának – ülésén, amelyen Michael Clauß német nagykövet közölte, hogy országa nem csupán támogatja, hogy az EU meghozza a háború miatt Oroszországot büntető intézkedések újabb, hatodik csomagját, hanem „aktívan sürgeti”.
Kifejtette, hogy egy sor orosz bank után a szektor legnagyobb szereplőjét, a Sberbankot is ki kell zárni a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból. Arról is szólt, hogy megérett az idő az orosz olajipart sújtó szankciókra. A nagykövet kollégái „értetlenül néztek egymásra” – írta a Handelsblatt.
Előzőleg, kedden Varsóban Robert Habeck német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszterrel tartott tájékoztatóján bejelentette: sikerült annyira – a háború előtti 35 százalékról 12 százalékra – szorítani az orosz kőolaj arányát a németországi felhasználásban, hogy Németország számára már kezelhető lenne az import leállása.
A fennmaradó 12 százalékot az ország keleti részén, a német-lengyel határon fekvő Schwedtben működő olajfinomító teszi ki. Az üzem több mint 90 százalékos tulajdonosa a Rosznyeft orosz energetikai vállalat, amely orosz kőolajat használ – benzinnel, dízellel, fűtőolajjal, kerozinnal látja el Németország keleti részének nagy részét, benne a fővárost, Berlint – , és ebben nem is tervez változást.
A kormány elképzelése szerint az orosz kitermelésű kőolajat Lengyelországgal együttműködve lehetne kiváltani Schwedtben, ha sikerül valamilyen módon kiszorítani a többségében orosz állami tulajdonban lévő Rosznyeftet. A kiszorításra lehetőséget kínálhat a többi között egy új törvénytervezet, miszerint az állam kisajátíthat energetikai cégeket, ha az ellátásbiztonság fenntartása megköveteli. A tervezetet várhatóan május végén fogadja el a szövetségi parlament (Bundestag).
A Handelsblatt és a dpa értesülése szerint az orosz kőolajimport korlátozására két megoldás tűnik valószínűnek. Az Európai Bizottság javasolhatja a tagországoknak, hogy vezessenek be embargót – azaz teljes egészében állítsák le a behozatalt – de nem azonnal, hanem egy hosszabb átmenet után. A dpa szerint őszig vagy télig tarthat ez az átmeneti idő.
A brüsszeli bizottság másik megoldásként azt is javasolhatja, hogy importtilalom helyett vezessenek be felső árkorlátot, vagyis határozzák meg, hogy az EU-ban működő vállalatok legfeljebb mennyit fizethetnek az orosz kőolajért.
Az árplafon előnye lehet, hogy az EU-s országok a világpiaci árnál olcsóbban jutnának kőolajhoz, ami az üzemanyagárak csökkenése révén az infláció elleni küzdelemhez is hozzájárulna. Ukrajnának azzal segítene egy ilyen szankció, hogy a Kreml kevesebbet keresne az olajexporttal, és így kevesebb pénze lenne a háborúra. Ugyanakkor a terv működésének feltétele, hogy harmadik – EU-n kívüli – országok se vásároljanak kőolajat Oroszországtól az EU-s plafon feletti áron.
Az Európai Bizottság várhatóan kedden mutatja be javaslatait.
A Bruegel brüsszeli gazdaságkutató és elemző intézet becslése szerint az EU naponta 450 millió euró értékben importál kőolajat Oroszországból.
Forrás: infostart.hu
[type] => post [excerpt] => A német szövetségi kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és már támogatja, hogy a közösség Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt korlátozza a behozatalt - jelentette a h... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1651424880 [modified] => 1651418356 ) [title] => Németország támogatja az orosz olajimport korlátozását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47690&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 47690 [uk] => 47688 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 47691 [image] => Array ( [id] => 47691 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1.webp [original_lng] => 705442 [original_w] => 1920 [original_h] => 1269 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1-300x198.webp [width] => 300 [height] => 198 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1-768x508.webp [width] => 768 [height] => 508 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1-1024x677.webp [width] => 1024 [height] => 677 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1-1536x1015.webp [width] => 1536 [height] => 1015 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1.webp [width] => 1920 [height] => 1269 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/k-epa20220427047-1.webp [width] => 1920 [height] => 1269 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1651410566:4 [_thumbnail_id] => 47691 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2150 [_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>[_oembed_time_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] => 1661612813 [_oembed_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] =>Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 19, 2022[_oembed_time_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => 1675669551 [_oembed_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] => [_oembed_time_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] => 1684560998 [_oembed_f76655661dbb8cf313a9d9b3b35bbc92] =>Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
— Deutschlandfunk (@DLF) January 26, 2023[_oembed_time_f76655661dbb8cf313a9d9b3b35bbc92] => 1685469105 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
— DER SPIEGEL (@derspiegel) May 21, 2023[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1692540699 [_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699113543 [_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] =>Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1700666051 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703881622 [_oembed_231dff40d3396031623283d6268fe410] =>Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2[_oembed_time_231dff40d3396031623283d6268fe410] => 1704523916 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
— Auswärtiges Amt (@AuswaertigesAmt) December 29, 2023[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709968617 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713255852 [_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] =>@teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713255852 [_oembed_912bf17cb17c8c5d98a2d369069dde17] =>Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024[_oembed_time_912bf17cb17c8c5d98a2d369069dde17] => 1721844684 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 394 [1] => 52222 ) [tags_name] => Array ( [0] => németország [1] => Oroszország elleni szankciók ) ) [5] => Array ( [id] => 44458 [content] =>Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
The German Patriot system has arrived in Ukraine, and I extend my… pic.twitter.com/bSuCGoXMn1Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meg fog jelenni a G20 egyik idei találkozóján, de ha kizárják onnan Oroszországot, akkor erre sem lesz lehetősége.
A Nyugat fontolóra vette annak a lehetőségét, miszerint kizárja Oroszországot a G20-ak csoportjából. Ez azonban egyes tagok miatt nem lenne ilyen egyszerű, így lehetséges, hogy adott esetben csak az idei találkozókról tiltják ki az oroszokat.
A Sky News most arról ír, hogy Oroszország indonéz nagykövete szerint Putyin azt tervezi, hogy még idén elutazik a G20-ak találkozójára, de nem amiatt, hogy Ukrajnáról tárgyaljon, ahol jelenleg is háború zajlik az oroszok és az ukránok között.
A fő ok, hogy egyre nagyobb nyomás helyeződik a G20-ak csoportjára Oroszország esetleges eltávolítása miatt, amivel kikerülnének a világ 20 legnagyobb gazdaságából álló csoportból. Ljudmila Vorobjova nagykövet ennek kapcsán azt mondta, nemcsak a G20, hanem számos szervezet dolgozik azon, hogy kizárja Oroszországot, és szerinte a Nyugat reakciója teljesen aránytalan az országgal szemben. A G20-ak következő csúcstalálkozója októberben esedékes, aminek Indonézia ad otthont.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meg fog jelenni a G20 egyik idei találkozóján, de ha kizárják onnan Oroszországot, akkor erre sem lesz lehetősége. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1648038660 [modified] => 1648036481 ) [title] => Vlagyimir Putyin nyilvános megjelenésre készülhet a G20-ak találkozóján [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44458&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44458 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 44459 [image] => Array ( [id] => 44459 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018.jpg [original_lng] => 296588 [original_w] => 1280 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018-300x188.jpg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018-768x480.jpg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018-1024x640.jpg [width] => 1024 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018.jpg [width] => 1280 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018.jpg [width] => 1280 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/summit-g20-2018.jpg [width] => 1280 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1648029283:4 [_thumbnail_id] => 44459 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 2563 [translation_required_done] => 1 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709572578 [_oembed_289dd2bc7df23fbfe779faed4b8432bb] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_289dd2bc7df23fbfe779faed4b8432bb] => 1719847903 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 39474 [1] => 52222 ) [tags_name] => Array ( [0] => G20-ak [1] => Oroszország elleni szankciók ) ) [6] => Array ( [id] => 44429 [content] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgium in the EU (@BelgiuminEU) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.Németország továbbra is elutasítja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett büntetőintézkedések kiterjesztését az energiaszektorra – tette világossá Olaf Scholz kancellár kedden.
A kormányfő a berlini hivatalában az Európai Parlament (EP) elnökével, Roberta Metsolával tartott tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy elfogadható kompromisszumnak tartaná-e a csütörtökön kezdődő uniós csúcson az energiaembargóról folytatandó vitában az orosz szén-, és olajimport leállítását, kijelentette, hogy a német álláspont változatlan.
Az energiaembargót elutasító álláspontot foglal el „sok-sok más tagország is, amelyek nagyon függenek az orosz szén-, földgáz- és olajimporttól, még Németországnál is erősebben”, és „senkit nem szabad magára hagyni” – tette hozzá Olaf Scholz.
Roberta Metsola kiemelte: az EP kezdettől azt vallja, hogy az EU-nak függetlenné kell válnia Oroszországtól, mert „a barátainktól kell energiát vásárolni, és nem az ellenségeinktől”, de tekintettel kell lenni a tagországok helyzetére, így azokéra is, amelyek gázellátása egyelőre száz százalékban az orosz szállításoktól függ.Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => Németország továbbra is elutasítja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett büntetőintézkedések kiterjesztését az energiaszektorra - tette világossá Olaf Scholz kancellár kedden. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1647980820 [modified] => 1647979370 ) [title] => Berlin továbbra is elutasítja a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44429&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 44429 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 44431 [image] => Array ( [id] => 44431 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1.jpg [original_lng] => 58852 [original_w] => 800 [original_h] => 445 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1-768x427.jpg [width] => 768 [height] => 427 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1.jpg [width] => 800 [height] => 445 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1.jpg [width] => 800 [height] => 445 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1.jpg [width] => 800 [height] => 445 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/germany-asks-to-exclude-the-energy-sector-from-possible-sanctions-800x445-1.jpg [width] => 800 [height] => 445 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1647983745:4 [_thumbnail_id] => 44431 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 2426 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ecb4700933ead8bc13b45af3ba3ba9a8] => [_oembed_time_ecb4700933ead8bc13b45af3ba3ba9a8] => 1647973625 [_oembed_fccb1058700384864f06cfc7aed4a5f8] => [_oembed_time_fccb1058700384864f06cfc7aed4a5f8] => 1648058265 [_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>[_oembed_time_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] => 1661502270 [_oembed_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] =>Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 19, 2022[_oembed_time_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => 1675769989 [_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] =>Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
— Deutschlandfunk (@DLF) January 26, 2023[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1693332969 [_oembed_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] =>Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023[_oembed_time_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] => 1697817039 [_oembed_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] =>Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Bayern#ltwBayern pic.twitter.com/xPhQUJGKPt
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023[_oembed_time_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] => 1697817040 [_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] =>Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Hessen#ltwHessen pic.twitter.com/ms8nzUQUst
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1702043409 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703501663 [_oembed_231dff40d3396031623283d6268fe410] =>Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2[_oembed_time_231dff40d3396031623283d6268fe410] => 1704561635 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
— Auswärtiges Amt (@AuswaertigesAmt) December 29, 2023[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709669367 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 49 [5] => 11 [6] => 33 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Hírek [5] => Kiemelt téma [6] => Ukrajna [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 14559 [1] => 394 [2] => 52222 ) [tags_name] => Array ( [0] => elutasítás [1] => németország [2] => Oroszország elleni szankciók ) ) [7] => Array ( [id] => 42350 [content] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.Tizenegy ország támogatta, Oroszország ellenezte, három tag, Kína, India és az Egyesült Arab Emírségek pedig tartózkodott.
A várakozásoknak megfelelően megvétózta pénteken Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) azt a határozati javaslatot, amely elítélte volna az Ukrajna elleni agressziót, és csapatai azonnali visszavonására szólította volna fel Moszkvát. A javaslatot az Egyesült Államok és Albánia terjesztette a BT elé. 11 ország támogatta, Oroszország ellenezte, három tag, Kína, India és az Egyesült Arab Emírségek pedig tartózkodott. A 15 tagú ENSZ BT-ben az öt állandó tagnak, az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak, Oroszországnak, Franciaországnak és Kínának vétójoga van.
A hivatalos szöveg nem „elítéli”, hanem „sajnálatát fejezi ki” az orosz hadműveletek miatt. Kikerült a szövegből az utalás az ENSZ Alapokmányának 7. cikkére is, amely a szankciókat és az erő alkalmazását szabályozza. A végleges változat nem utalt személy szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökre sem.
„Egységesen állunk Ukrajna és népe mögött, annak ellenére, hogy a Biztonsági Tanács egyik felelőtlen állandó tagja a hatalmával visszaélve megtámadja a szomszédját és aláássa az ENSZ tevékenységét és a nemzetközi rendet” – fogalmazott Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet. „Csak, hogy világos legyen: Oroszország elszigetelődött. Senki sem támogatja Ukrajna lerohanását” – hangoztatta Barbara Woodward brit ENSZ-nagykövet.
A szöveg felszólította volna Oroszországot, hogy azonnal hagyja abba erő alkalmazását Ukrajna ellen, és azonnal, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja vissza katonai erőit Ukrajna területéről az ország nemzetközileg elismert határai mögé. Emellett a dokumentum értelmében Oroszországnak vissza kellett volna vonnia a két kelet-ukrajnai szakadár népköztársaság elismerését is.
Forrás: mandiner.hu
[type] => post [excerpt] => Tizenegy ország támogatta, Oroszország ellenezte, három tag, Kína, India és az Egyesült Arab Emírségek pedig tartózkodott. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1645871700 [modified] => 1645867022 ) [title] => Oroszország megvétózta az Ukrajna elleni agressziót elítélő ENSZ-határozatot [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42350&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42350 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 42351 [image] => Array ( [id] => 42351 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760.jpg [original_lng] => 68235 [original_w] => 1240 [original_h] => 744 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760-300x180.jpg [width] => 300 [height] => 180 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760-768x461.jpg [width] => 768 [height] => 461 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760-1024x614.jpg [width] => 1024 [height] => 614 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/5760.jpg [width] => 1240 [height] => 744 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645862956:5 [_thumbnail_id] => 42351 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 2292 [translation_required_done] => 1 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709627107 [_oembed_289dd2bc7df23fbfe779faed4b8432bb] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_289dd2bc7df23fbfe779faed4b8432bb] => 1719745729 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 17 [5] => 33 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Sürgős [5] => Ukrajna [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 52222 [1] => 13798 ) [tags_name] => Array ( [0] => Oroszország elleni szankciók [1] => vétó ) ) [8] => Array ( [id] => 42334 [content] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.Szerbia nem csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz, ez sem politikai, sem gazdasági szempontból nem elemi érdeke az országnak – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken a televízióban sugárzott beszédében.
A szerb köztársasági elnök és az ország vezetése kétnapi hallgatás után foglalt állást az Oroszország és Ukrajna között kialakult konfliktus ügyében.
Szerbia támogatja Ukrajna területi egységét, és annak megsértését hibás lépésnek tartja. A béke és a stabilitás kulcsfontosságú Szerbia számára – szögezte le az elnök.
Aleksandar Vucic megfogalmazása szerint Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, és úgy véli, ez a legjobb módja annak, hogy megvédje saját magát és az érdekeit, ugyanakkor tiszteletben tartja a tradicionális barátságait is. Kiemelte: az ország folytatja európai integrációs útját, de nem fog senkiből ellenséget csinálni csak azért, mert valaki más ezt kéri.
Mint mondta, a szerb állami szervek mindent megtesznek annak érdekében, hogy önkéntesek ne menjenek harcolni az országból Kelet-Európába, Belgrád inkább humanitárius segélyt nyújt az ukrán lakosságnak.
A szerb elnök azt is leszögezte, hogy Belgrád a katonai semlegesség elvét fogja a továbbiakban is tiszteletben tartani, ezért a szerb hadsereg minden, külföldi partnerrel tervezett gyakorlatát lemondják.
Aleksandar Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy a napokban nagy nyomásnak volt kitéve Szerbia, az államvezetés azonban igyekezett hideg fejjel véleményt alkotni.
Ivica Dacic leköszönő házelnök véleménye szerint Szerbiának a saját érdekeit kell szem előtt tartania. Mint mondta, Szerbiának nem szabad csatlakoznia az Oroszországgal szembeni szankciókhoz, mert azok az országok, amelyek ezt követelik most Belgrádtól, 1999-ben, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta, nem segítettek. Mint mondta, fenn kell tartani a jó kapcsolatot az Európai Unióval, de Oroszországgal és Kínával is, mert ha Moszkva és Peking nem védi meg Szerbiát, akkor senki sem fogja. Kiemelte: Brüsszel azt várja Szerbiától, hogy szankciókat vezessen be, Oroszország pedig valószínűleg azt várja el, hogy elismerjük és megdicsérjük mindazért, amit tett.
„Nekünk nem az a szerepünk, hogy Oroszországgal vagy Ukrajnával háborúzzunk, vagy hogy egyikőjük mellé álljunk a másikkal szemben. Az a szerepünk, hogy azt nézzük, ami a számunkra a legjobb” – közölte Ivica Dacic.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke csütörtökön a közösségi médiában ismertette véleményét, miszerint „a háború sosem lehet megoldás”. A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke aggodalmát fejezte ki az ártatlan életek és a kárpátaljai magyarok miatt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => Szerbia nem csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz, ez sem politikai, sem gazdasági szempontból nem elemi érdeke az országnak - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken a televízióban sugárzott beszédében. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1645864800 [modified] => 1645827411 ) [title] => Szerb elnök: Belgrád továbbra sem csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42334&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42334 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 42335 [image] => Array ( [id] => 42335 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar.jpg [original_lng] => 91359 [original_w] => 1180 [original_h] => 929 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar-300x236.jpg [width] => 300 [height] => 236 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar-768x605.jpg [width] => 768 [height] => 605 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar-1024x806.jpg [width] => 1024 [height] => 806 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar.jpg [width] => 1180 [height] => 929 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar.jpg [width] => 1180 [height] => 929 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/vucic-aleksandar.jpg [width] => 1180 [height] => 929 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645824000:4 [_thumbnail_id] => 42335 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 21968 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a5700cd4ac9e19ee05bfa6de0908103a] =>[_oembed_time_a5700cd4ac9e19ee05bfa6de0908103a] => 1662645460 [_oembed_fe1809508ca83c6bd69208f64e24a8d0] =>I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) August 27, 2022
I thank @predsednikrs and @albinkurti for their leadership, and underline the excellent practical EU - US cooperation pic.twitter.com/kO4UZNenwk[_oembed_time_fe1809508ca83c6bd69208f64e24a8d0] => 1669577141 [_oembed_d75461703a105c50393d1e62bd2e6336] =>We reached an agreement between #Kosovo and #Serbia today that will allow to avoid further escalation.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 23, 2022
We will discuss next steps within the framework of our proposal for normalisation of relations between the two parties. pic.twitter.com/YQ7vVWPOgT[_oembed_time_d75461703a105c50393d1e62bd2e6336] => 1673942054 [_oembed_53841616eba20e98c28cf8a9ca5cf852] => [_oembed_time_53841616eba20e98c28cf8a9ca5cf852] => 1677161625 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom.
— Aleksandar Olenik (@olenikadvokat) January 11, 2023
Najsramnije do sada....
Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709131268 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 11 [5] => 33 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kiemelt téma [5] => Ukrajna [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 5983 [1] => 52222 [2] => 1865 ) [tags_name] => Array ( [0] => Aleksandar Vucic [1] => Oroszország elleni szankciók [2] => Szerbia ) ) [9] => Array ( [id] => 42046 [content] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.Spanyolország kijelentette, támogatja az EU Oroszország elleni szankcióit, és további gyakorlati támogatást nyújt Ukrajnának, jelentette be Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere.
Az ukrán külügyi tárca vezetője elmondta, az Orosz Föderáció elleni szankciókról tárgyalt Jose Manuel Albarez spanyol külügyminiszterrel, az EU-ért és az együttműködésért felelős miniszterrel.
„Tárgyalásom volt spanyol kollégámmal, Jose Manuel Albarez-el, aki arról biztosított, hogy Spanyolország támogatja az EU Oroszország elleni szankcióit, és további gyakorlati támogatást készít elő Ukrajnának” – mondta a külügyminiszter.
[type] => post [excerpt] => Spanyolország kijelentette, támogatja az EU Oroszország elleni szankcióit, és további gyakorlati támogatást nyújt Ukrajnának, jelentette be Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1645649580 [modified] => 1645644114 ) [title] => Kuleba: Spanyolország gyakorlati támogatást nyújt Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42046&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42046 [uk] => 41894 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 41895 [image] => Array ( [id] => 41895 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi.jpg [original_lng] => 137574 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/sgruuzlkkmyi.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645636936:12 [_thumbnail_id] => 41895 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2017 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] => [_oembed_time_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] => 1696698336 [_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>
[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1710509791 [_oembed_3e155f37508b8d6b1f6b94f1fea6e043] =>‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.[_oembed_time_3e155f37508b8d6b1f6b94f1fea6e043] => 1712592798 [_oembed_b08005594807f7b95cd1c570f5929df1] =>Acabo de conversar con el presidente ucraniano @ZelenskyyUa, a quien he reiterado que el firme apoyo de España se mantendrá mientras sea necesario.
— Pedro Sánchez (@sanchezcastejon) March 24, 2024
España entregará en 2024 nuevas capacidades para ayudar a que Ucrania pueda defenderse de la agresión rusa, que dura ya más de dos…[_oembed_time_b08005594807f7b95cd1c570f5929df1] => 1714585634 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 52222 [1] => 1109 ) [tags_name] => Array ( [0] => Oroszország elleni szankciók [1] => Spanyolország ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 52222 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 52222 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Carta a la ciudadanía. pic.twitter.com/c2nFxTXQTK
— Pedro Sánchez (@sanchezcastejon) April 24, 2024