A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szigorúan számba veszi azokat a rakétákat, amelyeket Oroszország a békés ukrán városok elleni masszív támadásokhoz használ, ezért tudható, hogy már nincs lehetőségük elegendő mennyiség előállítására – jelentette ki Olekszij Danyilov, az RNBO titkára egy rádióinterjúban, számolt be szombaton az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov a Szabadság Rádió ukrán adásának nyilatkozva elmondta: „már nincs lehetőségük akkora mennyiséget előállítani, hogy folyamatosan, hosszú ideig terrorizálhassanak bennünket. És ez nemcsak az RNBO apparátusától származó információ, hanem az összes struktúránktól összesítettük az információkat” – tette hozzá.
Az RNBO titkára jelezte, hogy pontosan tudja az Oroszországban megmaradt rakéták számát, de nem volt hajlandó megnevezni. „Látható, hogy már csökkentik (a tömeges csapások – a szerk.) intenzitását” – mutatott rá Olekszij Danyilov.
Mint hírportálunk 2022. december 19-én beszámolt róla, Danyilov akkor kijelentette, hogy az oroszoknak 3-4 támadásra elegendő rakétakészletük van, de utána minden tartalékuk elfogy, ami az orosz hadsereg számára elfogadhatatlan. Ahogy kifejtette: ha a már megtörtént nagy orosz támadásokat számoljuk, akkor maximum két-három, esetleg négy hullámra elegendő rakéta maradt. Ha ezeket a támadásokat végrehajtják, akkor teljesen rakéta nélkül maradnak, ami számukra elfogadhatatlan, mert „teljesen különböző kihívások jelennek meg, és legalább némi tartalékot kell hagyniuk” – mutatott rá.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szigorúan számba veszi azokat a rakétákat, amelyeket Oroszország a békés ukrán városok elleni masszív támadásokhoz használ, ezért tudható, hogy már nincs lehetőségük elegendő mennyiség előállítására – je...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674918540
[modified] => 1674922556
)
[title] => Oroszország már nem képes elegendő rakétát gyártani a folyamatos átfogó támadásokhoz – Danyilov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68896&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68896
[uk] => 68927
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68897
[image] => Array
(
[id] => 68897
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[original_lng] => 49208
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674915357:12
[_thumbnail_id] => 68897
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3670
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9c7d677a54c06ee2f850410559bf6846] =>
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
Odesa is recovering after yesterday’s strikes on the city center. Museums, the Philharmonic, many historic buildings, and the famous Odesa hotel were damaged. The attack targeted not only Ukrainians but even Norwegian diplomats working in Ukraine.
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Az Oroszországi Föderációnak már csak két, Ukrajna elleni masszív csapásméréshez elegendő rakétája maradt – jelentette be vasárnap Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Budanov az ukrán televízió non-stop háborús műsorának nyilatkozva elmondta: abból, ahogy az oroszok csökkentik a felhasznált rakéták számát a csapások során, szimulálni lehet a várható támadások intenzitását és számát. Ukrán titkosszolgálati adatok szerint Oroszország egyetlen rakétatámadása 1,5-2 hónapos munkát igényel – tette hozzá.
A fő katonai hírszerző azt is előre jelezte, hogy márciusra az Oroszország helyzete kritikus lesz a fegyverellátás terén. Megnyugtatólag jegyezte meg, hogy Bahmutban nem katasztrofális a helyzet, de a városban a pusztítás katasztrofális. Elmondása szerint az oroszok súlyos veszteségeket szenvednek Bahmut közelében. Úgy vélte továbbá, hogy 2023 meghozza a győzelmet Ukrajnának, és Oroszországban hatalomváltás lesz.
Odesa is recovering after yesterday’s strikes on the city center. Museums, the Philharmonic, many historic buildings, and the famous Odesa hotel were damaged. The attack targeted not only Ukrainians but even Norwegian diplomats working in Ukraine.
Lengyelország készen áll arra, hogy légtérzárat alakítson ki Ukrajna nyugati területei fölött rakétavédelem létesítésével, ha Oroszország továbbra is nagy hatótávolságú rakétákkal támadja a lengyel határ menti ukrán területeket – jelentette ki Stanislaw Koziej, a Lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetője, közölte az rbc.ua hírportál az Onet című lengyel kiadványra hivatkozva.
Mint Koziej hangsúlyozta, „érveink vannak amellett, hogy megelőző biztonsági intézkedéseket tegyünk, és erről tájékoztassuk Oroszországot. Ha nem hagy fel a határaink nagy hatótávolságú rakétákkal történő támadásával, akkor egyik napról a másikra rakétavédelmünk alá helyezzük Nyugat-Ukrajnát.”
A lengyel nemzetbiztonsági ember azt is elmondta, hogy Oroszország politikai és stratégiai szinten már elvesztette a háborút, de még megvalósíthat támadási forgatókönyvet mind Ukrajna, mind a balti államok, Lengyelország és a Nyugat ellen. „Ha Putyin úgy látja, hogy az eszkalációról szóló doktrínája hatékony, néhány éven belül továbbléphet például a Suwalki-folyosó felé” – mutatott rá Stanislaw Koziej.
A Suwalki-folyosó geopolitikai fogalom, amit a NATO terminológiájában használnak. A Suwalki körüli területet jelenti, amely összeköti a balti országokat Lengyelországgal és a többi szövetségessel. Egyúttal elválasztja az orosz határvidéket, Kalinyingrádot és Fehéroroszországot a nyugati országoktól.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Lengyelország készen áll arra, hogy légtérzárat be Ukrajna nyugati területei fölött rakétavédelem létesítésével, ha Oroszország továbbra is nagy hatótávolságú rakétákkal támadja a lengyel határ menti ukrán területeket – jelentette ki Stanislaw Koz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655559300
[modified] => 1655576007
)
[title] => Lengyelország kész Nyugat-Ukrajna légterének a lezárására az orosz rakéták elől
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51290&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51290
[uk] => 51294
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 51291
[image] => Array
(
[id] => 51291
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[original_lng] => 24137
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/raketa-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655565208:15
[_thumbnail_id] => 51291
[_edit_last] => 15
[views_count] => 6100
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Odesa is recovering after yesterday’s strikes on the city center. Museums, the Philharmonic, many historic buildings, and the famous Odesa hotel were damaged. The attack targeted not only Ukrainians but even Norwegian diplomats working in Ukraine.
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP