Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter kizárt minden olyan kereskedelmi megállapodást, amely lehetővé tenné az orosz gáz Ukrajnán keresztüli szállítását, miután a jelenlegi tranzit-megállapodás 2024 végén lejár – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Unió és Ukrajna korábban azt közölte, hogy nem tárgyalja újra a meglévő szerződést, de egyes piaci szereplők fontolóra vehetik az üzemanyag-szállítási magánüzletek lehetőségét. Haluscsenko, úgy tűnik, elvetette ezt a lehetőséget. „Nem látom ezt a lehetőséget. Nincs lehetséges megoldás az asztalon” – mondta el az energiaügyi miniszter a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek Bécsben adott interjújában.
Oroszország az Ukrajna elleni inváziója után leállította az Európába irányuló vezetékes gáz szállításának nagy részét, de a gáz a szerződésben foglaltnál kisebb mennyiségben áthalad Ukrajnán. Ezek a szállítások fedezik a kereslet nagy részét olyan országokban, mint Ausztria, Magyarország és Szlovákia. „Készek vagyunk leállítani. Ha valaki azt mondaná, hogy ez kritikus kérdés a téli túlélés szempontjából, hogy ez az ellátás megbízhatóságának kérdése, az egy helyzet. De én nem látok ilyen helyzetet” – mutatott rá Herman Haluscsenko.
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója vasárnap csúnyán nekiment Angela Merkel volt német kancellárnak a Kremllel folytatandó béketárgyalásokra való felszólítása és a hivatali ideje alatt Oroszországgal fenntartott baráti kapcsolatokról tett kijelentései miatt – adta hírül az rbc.ua hírportál Podoljak Twitter-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó Merkelt olyan perszónának nevezte, aki „teljes függőségbe hozta Európát az orosz energiahordozóktól”. Egyúttal megkérdőjelezte a kijelentését, miszerint a német vezető állítólag „mindent megtett annak érdekében, hogy Oroszország ne kezdjen háborút”. „És ezért kapott olcsó orosz gázt. Fikció. Végül is a háború mégsem kezdődött el, ugye?” – tette fel a költői kérdést Podoljak. Ezt követően ismét Merkelhez fordulva kérdezte, hogy miről egyeztessen Ukrajna a nemzetközi háborús bűnösökkel folytatott tárgyalásokon, amelyek megkezdését a volt német kancellár olyan kitartóan javasolja.
„Egy kérdés: miről szóljanak tárgyalások? Megint az Oroszországból érkező olcsó gázról? De feltétlenül szükség van-e erre? Ukrajna elpusztított területei és több százezer ártatlan ukrán élet árán? És ami a legfontosabb – kivel tárgyaljunk? Hivatalosan elismert nemzetközi háborús bűnösökkel? Vajon 430 napos brutális háború után lehet ilyen mélyen megvetni a szabadságot, ilyen nyíltan figyelmen kívül hagyni az orosz tömeggyilkosságokat, és ilyen nyíltan gyűlölni Ukrajna önvédelemhez való jogát?” – tette fel a kérdést Mihajlo Podoljak. Végezetül azt tanácsolta Merkelnek, hogy „hagyjon fel az önigazolással és az agresszor bátorításával”, ha „nem tudja kijavítani a múlt hibáit”.
Véget kell vetnünk annak az önámításnak, hogy valaha is olcsó gázt kaptunk Oroszországtól, mert lehet, hogy pénzben nem került sokba, de a biztonságunkkal és a függetlenségünkkel fizettünk érte – jelentette ki vasárnap Annalena Baerbock német külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a német diplomácia vezetője a Bild am Sonntag című német vasárnapi újságnak nyilatkozva önbecsapásnak nevezte, hogy Németország olcsón kapta valaha is az oroszoktól a földgázt, hiszen az ukránok a németek pénzben olcsó gázáért már több ezer élettel fizettek. A számla később érkezett, de annál drámaibb – mutatott rá.
A német külügyminiszter kategorikusan ellenezte az Északi Áramlat-2 gázvezeték megnyitását is a jelenlegi energiaválság hátterében, amit korábban Wolfgang Kubicki, a Bundestag koalíciós Szabad Demokrata Pártjának alelnöke szorgalmazott. „Néha azon tűnődöm, hogy egyesek nem értették-e meg, hogy ennek a játéknak nincsenek szabályai, és a gázszállítások hirtelen megszakításai nem szabályszerűek. Az Oroszországból érkező gázvezetékek már nem közönséges vezetékek, hanem fegyverek egy hibrid háborúban. Ha Putyin nem szállít az Északi Áramlat-1-en, miért kellene szállítania az Északi Áramlat-2-n? Nem azért érkezik kevesebb gáz az Északi Áramlat-1-en, mert a vezeték eltört, hanem mert ezt Putyin nem akarja” – mutatott rá Annalena Baerbock.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Véget kell vetnünk annak az önámításnak, hogy valaha is olcsó gázt kaptunk Oroszországtól, mert lehet, hogy pénzben nem került sokba, de a biztonságunkkal és a függetlenségünkkel fizettünk érte – jelentette ki vasárnap Annalena Baerbock.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661720400
[modified] => 1661716512
)
[title] => Baerbock: önbecsapás, hogy Berlin olcsó gázt kapott Oroszországtól, az ár a német biztonság és függetlenség volt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56378&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56378
[uk] => 56381
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 56379
[image] => Array
(
[id] => 56379
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[original_lng] => 6165
[original_w] => 299
[original_h] => 168
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/annalena-baerbock.jpg
[width] => 299
[height] => 168
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1661716445:2
[_thumbnail_id] => 56379
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3331
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_648da83b62add35cb9071bd6ee6ea6ed] =>
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Volodimir Zelenszkij elnök azt javasolja az Európai Unió tagországainak, hogy készítsék fele energiarendszereiket az orosz gáz nélküli működésre a tél túléléséhez – közölte az rbc.ua hírportál a hivatalos elnöki honlapra hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy Oroszország továbbra is zsarolja az EU-t az energiával. „Az Északi Áramlaton keresztüli gázellátást ismét korlátozzák, és ismét olyan abszurd kijelentések hangoznak el, hogy az Északi Áramlat-2-n keresztül lehet valamit javítani a helyzeten.” De mint rámutatott, szerinte Oroszországnak nem azért van szüksége ezekre a földgázvezetékekre, hogy gázt szállítson rajtuk, hanem azért, hogy „problémákkal lássa el Európát”.
Az államfő azt is hangsúlyozta, hogy minél tovább van Oroszország a globális energiapiacon, annál tovább nem lesz stabil ezen a piacon. „Bármilyen tél túlélésének legjobb módja, ha felkészítjük saját energiarendszereinket az Orosz Föderációból szállított energia nélküli működésre” – tanácsolta Volodimir Zelenszkij az európai országoknak.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Dmitro Kuleba külügyminiszter megállapította, hogy a német politikusok felhívásai az Északi Áramlat-2 (ÉÁ-2) orosz gázvezeték egy időre történő elindítására, majd lezárására, abszolút irracionálisak, és a drogfüggésre emlékeztetnek, márpedig az orosz gáztól való függés öl. Mint a Twitteren megírta, „ez a kábítószer-függőségre emlékeztet, amikor az ember azt mondja: „Csak még utoljára!”, és nem tudatosítja minden egyes „utolsó alkalom” pusztító következményeit.” Az „orosz gáztól való függés öl” – figyelmeztette a németeket az ukrán külügyminiszter.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
Remember – what exactly allows us to be united now, united for justice. Every person matters. That is, every person is important, every life is important. Glory to all those who protect ?? and the international order on the legal front! Glory to all who are now fighting for ??! pic.twitter.com/MSEgYOpYNJ
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
This is what a true leader does. He does not hide behind anyone or anything. It is highly unlikely that the Russian side possesses even a sliver of such courage. https://t.co/xbwe8DOaT1
A lettek nem akarnak rubelben fizetni, a Gazprom ezért inkább nem szállít nekik gázt. Az energiaügyi vállalatuk közben azt mondja, nem is a Gazpromtól veszik az orosz gázt.
A svájci Neue Zürcher Zeitung ír a Gazprom szombati reggeli bejelentéséről. Ez alapján
a vállalat elzárta a Lettországba tartó gázcsapokat.
A lap emlékeztet, hogy Lettország ezzel Lengyelország, Bulgária, Finnország, Hollandia és Dánia társaságába került – ezekbe az országokba egyáltalán nem érkezik Oroszországból gáz, mivel nem nyitottak rubelalapú számlát egy orosz banknál, hogy a gázszállítmányok árát az orosz fizetőeszközzel egyenlítsék ki.
Igaz, a Gazprom arról nem tájékoztatta a közvéleményt, hogy szerintük Lettország milyen szerződéses kötelezettségeinek nem tett eleget. A Gazprom korábban egyébként a németországi Shell Energy Europe-nak szánt gázszállítást is leállította.
A lett energiaügyi vállalat, a Latvijas Gāze pénteken közölte, hogy euróban, és nem rubelben fog fizetni az orosz gázért. A vállalat egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta, vesznek ugyan Oroszországból gázt, de nem a Gazpromtól.
[type] => post
[excerpt] => A lettek nem akarnak rubelben fizetni, a Gazprom ezért inkább nem szállít nekik gázt. Az energiaügyi vállalatuk közben azt mondja, nem is a Gazpromtól veszik az orosz gázt.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1659188100
[modified] => 1659187880
)
[title] => Az oroszok leállították a gázszállítást Lettországba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54606&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54606
[uk] => 54614
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 54607
[image] => Array
(
[id] => 54607
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240.jpg
[original_lng] => 78266
[original_w] => 1040
[original_h] => 585
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240.jpg
[width] => 1040
[height] => 585
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240.jpg
[width] => 1040
[height] => 585
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/95bf6a3f521c1240.jpg
[width] => 1040
[height] => 585
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659182018:8
[_thumbnail_id] => 54607
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4177
[_oembed_a76275bebf702e5a51111d1b46868fb8] =>
Slēpjoties aiz konvencijas, Krievijas vēstniecība ignorēja prasību nomainīt plāksni, kas vēstī par ielas jauno nosaukumu. @RigasDome sadarbībā ar @Arlietas atrada risinājumu, plāksne nomainīta.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Met with ?? PM @krisjaniskarins. Sincerely thanked for Latvia's support in the fight against russian invaders - military, technical, financial, humanitarian - accounting for 1.3% of GDP. Coordinated positions on the further promotion of ?? on its way to the #EU and #NATO. pic.twitter.com/jLSBCuaUI9
Valsts prezidents @edgarsrinkevics Saeimas ārkārtas sesijas sēdē deva svinīgo Valsts prezidenta solījumu, kurā vērsās pie jauniešiem, sakot: “Es ceru, ka mēs spēsim sarunāties un jūsu idejas kļūs par Latvijas nākotnes pamatu!” https://t.co/2iWrEOetHCpic.twitter.com/yZ6W2bTnWG
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
A szankciók kevésbé hatékonyak a korábban vártnál, de Ausztria nem támogatja az orosz gázra vonatkozó embargót, mert az árthat neki – jelentette ki csütörtökön Karl Nehammer osztrák kancellár, miután Bécsben tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel, számolt be az rbc.ua hírportál a telex.hu magyar hírszájtra hivatkozva.
A jelentés szerint az osztrák kancellár úgy vélte, hogy az ukrajnai háború kérdése komplikált. Európában az a többségi álláspont, hogy a háború soha nem jó eszköze a politikának – tette hozzá. Szerinte a szankciók nem olyan gyorsan hatnak, mint ahogy azt előzetesen gondolták, és emiatt van némi frusztráció.
„Amellett kiállok hogy a szankcióknak jobban kell fájniuk annak, akire kiróttuk, mint azoknak, akik kirótták. Az osztrák álláspont világos: a gázembargó bevezetése nem lehetséges. Ha gázembargó lenne, akkor borulna a német ipar, ami magával rántaná az osztrák gazdaságot is” – adott hangot véleményének Karl Nehammer. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a világnak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát a szankciók lassú hatása ellenére is,
Mint hírportálunk május 6-án beszámolt róla, Margaret Schrambeck osztrák gazdasági miniszter egy lapinterjúban kijelentette, hogy Ausztria továbbra is ellenzi az oroszországi gázszállításra vonatkozó embargót, „vörös vonalnak” nevezve a lépést. „A gázembargó egyértelmű vörös vonal Ausztria számára – mondta. Hozzátette: „sem mi, sem Németország nem fog tudni kitartani. Egyértelmű a „nem” Ausztria és Németország részéről is, mert az embargó többet árt, mint amennyit használ.”
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Oroszország nyilvánosan nevet a markába azon, hogy Európát zsarolja a gázzal, ezért a világnak keményen vissza kell vágnia, és véget kell vetnie az orosz gáztól való függőségének – közölte csütörtökön Oleh Nikolenko, a Külügyminisztérium sajtószóvivője a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a sajtószóvivő azt írta: „az orosz tisztségviselők és propagandisták nyilvánosan a markukba nevetnek Európa rendkívüli intézkedésein az orosz energiazsarolás közepette.” Az oroszokat inspirálja az a tény, hogy még több kárt tudnak okozni – tette hozzá. „Az egyetlen módja annak, hogy ellenálljanak ennek a maffiazsarolásnak, ha keményen visszavágnak és véget vetnek minden függésüknek az orosz gáztól” – tanácsolta Oleh Nikolenko.
Mint hírportálunk július 26-án beszámolt róla, Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy Kijev felhívást intézett az Egyesült Államok kormányához, hogy biztosítson Ukrajnának földgázt a kölcsönbérleti szerződés, a Lend-Lease keretében a tél átvészeléséhez. Mint jelezte, a következő fűtési szezon stabil lebonyolításához Ukrajnának „gázkölcsön-lízingre” lesz szüksége az egyesült Államoktól. „Folytatódik a felkészülés történelmünk legkeményebb telére, és ebben a felkészülésben minden lehetséges eszközt keresünk, hogy minden forgatókönyvre készen álljunk” – mutatott rá Denisz Smihal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország nyilvánosan nevet a markába azon, hogy Európát zsarolja a gázzal, ezért a világnak keményen vissza kell vágnia, és véget kell vetnie az orosz gáztól való függőségének – közölte csütörtökön Oleh Nikolenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1659026400
[modified] => 1659025277
)
[title] => Ukrajna tanácsot adott Európának, hogyan álljon ellen Oroszország gázzsarolásának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54441&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54441
[uk] => 54444
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54442
[image] => Array
(
[id] => 54442
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[original_lng] => 37511
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/nikolenko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659016039:8
[_thumbnail_id] => 54442
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3610
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_349071a0c583822c6056adc4d5a77e0b] =>
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.
A lett parlament csütörtökön betiltotta az orosz gázimportot. Az energiatörvény módosításával a saeima elrendelte a földgázellátás diverzifikálását, és a stratégiai földgáztartalékok biztosítását.
Az új szabályozás értelmében az ország nem importálhat földgázt Oroszországból. A rigai kormány még áprilisban úgy döntött, hogy 2023. január 1-jéig felfüggeszti az orosz gázimportot.
A jogszabály egyúttal kötelezte a lett földgázszolgáltatót, hogy képezzen stratégiai tartalékot az energiahordozóból. A törvény értelmében a szolgáltatónak legkésőbb augusztus 31-ig fel kell töltenie az Incukalnsban található föld alatti gáztározót annyi földgázzal, amennyire a fogyasztóknak október 1-je és következő év április 30-a között szüksége lehet.
Eddig Oroszország volt Lettország legfontosabb földgázellátója. Azonban az ukrajnai háború miatt a balti ország felfüggesztette az orosz importot, és jelenleg főként a szomszédos Litvániából szerzi be az energiahordozót. Lettország egyúttal azt tervezi, hogy saját terminálokat épít cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadásához. (MTI)
Slēpjoties aiz konvencijas, Krievijas vēstniecība ignorēja prasību nomainīt plāksni, kas vēstī par ielas jauno nosaukumu. @RigasDome sadarbībā ar @Arlietas atrada risinājumu, plāksne nomainīta.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Met with ?? PM @krisjaniskarins. Sincerely thanked for Latvia's support in the fight against russian invaders - military, technical, financial, humanitarian - accounting for 1.3% of GDP. Coordinated positions on the further promotion of ?? on its way to the #EU and #NATO. pic.twitter.com/jLSBCuaUI9
Valsts prezidents @edgarsrinkevics Saeimas ārkārtas sesijas sēdē deva svinīgo Valsts prezidenta solījumu, kurā vērsās pie jauniešiem, sakot: “Es ceru, ka mēs spēsim sarunāties un jūsu idejas kļūs par Latvijas nākotnes pamatu!” https://t.co/2iWrEOetHCpic.twitter.com/yZ6W2bTnWG
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
Emmanuel Macron francia elnök szerint Oroszország „háborús fegyverként” használja a gázt, ezért a franciáknak és Európának is fel kell készülnie az orosz gázellátás teljes leállására.
„Oroszország az energiát, az élelmiszerellátást háborús fegyverként használja” – mondta csütörtökön a köztársasági elnök a francia nemzeti ünnepen az országos televíziós csatornáknak adott élő interjúban az ukrajnai háborúnak az energiaellátásra gyakorolt hatásairól feltett kérdésre. „Fel kell készülnünk egy olyan forgatókönyvre, amely szerint teljesen le kell mondanunk az orosz gázról” – tette hozzá.
„Az elmúlt napok igazi változása, és szerintem erről túl keveset beszéltünk, az az orosz döntés, hogy elkezdték elzárni a gázt. Hibrid háborúban vagyunk. És ez nem a szankcióink következménye” – vélte Emmanuel Macron.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.