Európának komolyan kell vennie az Oroszország jelentette fenyegetést, amely már hibrid háborút vív ellene, a Kreml ugyanis továbbra is dróntámadásokkal és kibertámadásokkal provokálja az EU-tagállamokat, és egy újabb eszkalációs hullámra készül – jelentette ki szombaton Szerhij Kiszlica első külügyminiszter-helyettes, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a külügyminiszter-helyettes állítása, miszerint Európának „komolyan kell vennie” az Oroszország jelentette egzisztenciális fenyegetést, és figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátor „eszkalálni fogja a helyzetet”. Azt is nyilatkozta, hogy a Kreml már háborúban áll Európával. Azt mondta, Oroszország közelmúltbeli dróntámadásai több EU-tagállam ellen jól kiszámítottak és a „vörös vonalak feszegetésére” tett kísérletek voltak.
„Biztos vagyok benne, hogy Putyin érzelmi, ha nem is fizikai elégedettséget érez a Nyugat megalázásával, demonstrálva azt, amit szuperhatalomnak tart” – mondta Kiszlica. Hozzátette, hogy az orosz diktátor felelőtlen cselekedetei kiprovokálják a Fehér Ház feldühödését, amely úgy tűnik, enyhíti az álláspontját vele szemben. „Ez egy bumeráng” – hangsúlyozta.
A külügyminiszter-helyettes jelezte, hogy Oroszország további lépései attól függenek, hogy Európa és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közös elszántságot mutat-e. Határozott transzatlanti válasz nélkül Putyin „fokozni fogja az eszkalációt”, további, a kontinens dezorientálását és megbénítását célzó intézkedésekkel.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter reális stratégiák kidolgozását szorgalmazta annak érdekében, hogy Oroszországot minél hamarabb a békére lehessen kényszeríteni – adta hírül az Ukrajinszka Pravda.
Augusztus 30-án a tárcavezető online vett részt az uniós külügyminiszterek koppenhágai találkozóján. Szibiha beszélt az orosz támadásokról és megköszönte a szövetségeseknek a támogatást. Úgy véli, Moszkva semmiképpen sem akar békét, ezért rá kell kényszeríteni őket a harcok befejezésére.
Kijelentette, hogy „Vlagyimir Putyinnak tisztában kell lennie azzal, hogy a háború a rendszerét és a személyét is fenyegeti. Ha nem hagyja abba, akkor súlyos következményekkel” kell számolnia. Hozzátette, „Oroszország továbbra is egzisztenciális fenyegetést jelent egész Európára és a transzatlanti térre nézve”.
A miniszter azt várja az uniós tagállamoktól, hogy növeljék az Ukrajnának szánt védelmi támogatások összegét.
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap bejelentette, hogy a „durvuló világgal” és a fokozódó veszélyekkel, különösen az oroszországi fenyegetésekkel szemben Franciaország a következő két évben az eredetileg tervezettnél gyorsabban akarja növelni védelmi kiadásait.
1945 óta még soha nem fenyegette ekkora veszély a szabadságot, és soha nem függött ilyen mértékben kontinensünk békéje a jelenlegi döntéseinktől – mondta az államfő a fegyveres erők vezetőihez intézett hagyományos beszédében a július 14-i nemzeti ünnep, a francia forradalom kitörése évfordulójának előestéjén.
Emmanuel Macron szerint Európa „veszélybe került, miután az ukrajnai invázióval háborút hoztak a területére, miközben az Egyesült Államok bizonytalanságot teremtett a támogatás folytonosságát illetően, és Európánk a válságok hatalmas ívének élére került”.
„A második világháború után létrejött nemzetközi rendet egyre inkább megkérdőjelezik és meggyengítik, és mivel nincsenek többé szabályok, a legerősebb törvénye érvényesül” – hívta fel a figyelmet a francia elnök.
Emmanuel Macron beszédében ismét megemlítette Franciaország nukleáris elrettentő erejének európai dimenzióját, jelezve, hogy megbízta a védelmi minisztert, hogy kezdeményezzen stratégiai párbeszédet azon európai partnereinkkel, akik készek erre.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök vasárnap bejelentette, hogy a „durvuló világgal” és a fokozódó veszélyekkel, különösen az oroszországi fenyegetésekkel szemben Franciaország a következő két évben az eredetileg tervezettnél gyorsabban akarja növelni v...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1752528480
[modified] => 1752534293
)
[title] => Macron felszólította a francia hadsereget, hogy védjék meg a szabadságot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=156623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156623
[uk] => 156595
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 156596
[image] => Array
(
[id] => 156596
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[original_lng] => 85513
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1752523497:12
[_thumbnail_id] => 156596
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2639
[_algolia_sync] => 251901928001
[_oembed_865fc88e83b82b616fdb608984b6f0ba] =>
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Johann Wadephul német külügyminiszter a Funke Mediengruppe-nak adott interjújában, kijelentette, hogy nem szabad alábecsülni azt a veszélyt, amelyet Oroszország jelent az országára nézve – írja az Unian.
Oroszország közvetlenül fenyegeti a békés és szabad életet Németországban – hangsúlyozta Wadephul.
Szerinte a védelmi kiadások növeléséről szóló döntés, amelyről a hágai NATO-csúcstalálkozón tárgyaltak, „helyes és szükséges”. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válogatás nélkül bombázza az ukránokat, és Ukrajna szabadsága az európaiak ellenálló képességének végső próbája. Szerinte „a szabadságunkért szükséges” továbbra is fegyverekkel támogatni Ukrajnát.
[type] => post
[excerpt] => Johann Wadephul német külügyminiszter a Funke Mediengruppe-nak adott interjújában, kijelentette, hogy nem szabad alábecsülni azt a veszélyt, amelyet Oroszország jelent az országára nézve.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751290080
[modified] => 1751239962
)
[title] => A német külügyminiszter szerint Oroszország már a békés és szabad életet fenyegeti Németországban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155347&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155347
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 155349
[image] => Array
(
[id] => 155349
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul.jpg
[original_lng] => 121474
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1751229164:12
[_thumbnail_id] => 155349
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2015
[_algolia_sync] => 227336007000
[_oembed_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 966416
[1] => 394
[2] => 51103
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Johann Wadephul
[1] => németország
[2] => orosz fenyegetés
)
)
[5] => Array
(
[id] => 155332
[content] =>
A német kormány azt tervezi, hogy felgyorsítja a Bundeswehr fegyver- és védelmi felszereléseinek beszerzési eljárásait, hogy biztosítsa az ország képességét az Oroszországi Föderáció fenyegetéseivel szembeni ellenállásra, közölte a dpa hírügynökség az új törvénytervezetre hivatkozva, írta a Deutsche Welle.
Megjegyezték, hogy a törvényjavaslat fő célja a „Bundeswehr összes beszerzésének felgyorsítása és egyszerűsítése”.
A dokumentum értelmében némely meghatározott idejű szerződést a jövőben nem kellene európai, hanem csak nemzeti szintű pályázatként meghirdetni, ami időt takaríthatna meg.
A pályázatok lebonyolítása után is lehetővé kell tenni a szerződések megkötését, még abban az esetben is, ha egy sikertelen pályázó esetleg pert indít. A kiadvány hangsúlyozza, hogy eddigi eljárási folyamat némely esetben évekig késleltette a fegyverek beszerzését. Ezenkívül a törvénytervezet előírja, hogy a törvényhozók akkor is megindíthatják a közbeszerzési eljárást, ha a finanszírozást még nincs biztosítva. Bizonyos dokumentációs követelményeket is enyhítenek a bürokrácia csökkentése érdekében.
Az orosz fegyveres erők már az ukrán Pókháló különleges művelet előtt is támadták Ukrajnát, és minden későbbi orosz támadást előre kiterveltek, ezért ez nem válasz az ukrán különleges szolgálatok akcióira – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök az ABC News amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátor kijelentései az SZBU különleges műveletére adott állítólagos válaszlépésekkel kapcsolatban hamisak. „Nem igaz, amit Putyin mondott. Mert ha megnézzük a mi műveletünket, pontosan egy nappal a művelet előtt volt a legnagyobb csapás Ukrajnában. Egy nappal a művelet előtt 480 vagy 483 drón volt, a rakétákat nem számítva. Csak drónok voltak, értik, majdnem fél ezer. Vagyis Putyin kifogást akart találni a következő csapásaira” – tette hozzá.
Az elnök megjegyezte, hogy Oroszország napi légicsapásai nem véletlenszerűek. Megjegyezte, hogy ezt hírszerzési és elemnzői adatok is megerősítik. „Tudjuk, hogy Oroszország egyáltalán nem véletlenül csap le, bár a célpontokat gyakran nagyon véletlenszerűen választják ki, mármint azért, hogy az emberek szenvedjenek. Civil célpontok. És pontosan ezt teszik. Emlékeznek, azokban a pillanatokban, amikor fegyverszünetről vagy tűzszünetről beszéltek, csapást mértek. Vagyis azt gondolják, hogy ilyen nyomásgyakorlással később befolyásolni fogják a politikai helyzetet” – magyarázta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz fegyveres erők már az ukrán Pókháló különleges művelet előtt is támadták Ukrajnát, és minden későbbi orosz támadást előre kiterveltek, ezért ez nem válasz az ukrán különleges szolgálatok akcióira – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelensz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749412800
[modified] => 1749410600
)
[title] => Üresek Putyin fenyegetései a Pókháló műveletre adott választ illetően – Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=153374&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153374
[uk] => 153399
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153375
[image] => Array
(
[id] => 153375
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[original_lng] => 27525
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1749416023:8
[_thumbnail_id] => 153375
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2486
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b82c141d47c9197900817dc4b978a46c] =>
[_oembed_time_b82c141d47c9197900817dc4b978a46c] => 1749402003
[_algolia_sync] => 76330214001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 51103
[1] => 52919
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz fenyegetés
[1] => ukrán támadás
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[7] => Array
(
[id] => 145199
[content] =>
Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy Oroszország fenyegetést jelent minden európai országra, függetlenül attól, milyen messze vannak tőle. Costa ezt az AFP-nek adott interjújában mondta, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Elmondása szerint fontos, hogy „mindenki megértse, hogy ez kollektív fenyegetés”.
„Természetesen a fenyegetés Oroszország szomszédjait aggasztja a legjobban – ez magától értetődő. De fontos, hogy mindenki megértse, Oroszország mindenkire veszélyt jelent”, mondta az Európai Tanács elnöke.
Arra a kérdésre, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy mind a 27 EU-tagállamot mozgósítsák, hogy többet költsenek a védelemre, Costa így válaszolt: „Ez a fenyegetés, amellyel szembesülünk, mindannyiunkat érint. Ezért vagyunk mindannyian egységesek Ukrajna támogatásában. Mert Ukrajna védelme a saját védelmünk frontvonala.”
[type] => post
[excerpt] => Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy Oroszország fenyegetést jelent minden európai országra, függetlenül attól, milyen messze vannak tőle.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742494620
[modified] => 1742455667
)
[title] => Az Európai Tanács elnöke: Oroszország minden európai országra veszélyt jelent
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145199&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145199
[uk] => 145115
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145116
[image] => Array
(
[id] => 145116
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta.webp
[original_lng] => 202560
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/antoniu-koshta.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1742448467:12
[_thumbnail_id] => 145116
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3101
[_algolia_sync] => 508429268000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 762167
[1] => 51103
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Antonio Costa
[1] => orosz fenyegetés
)
)
[8] => Array
(
[id] => 144199
[content] =>
Jordan Bardella, a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport és a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke szerint Oroszország fenyegetést jelent.
„Oroszország jelenleg egyértelműen többdimenziós fenyegetést jelent Franciaország és az európai érdekek számára” – mondta Jordan Bardella hétfőn a France Inter francia közrádióban. Az ellenzéki politikus példaként említette az orosz beavatkozást a tavalyi nemzetgyűlési választások teljes kampánya alatt, valamint a Fekete-tengeren kialakult helyzetet, ahol „a francia hadsereg hajóit rendszeresen célba veszik” – számolt be róla az MTI.
„Az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, a következő: Oroszország fenyegeti-e annyira a francia érdekeket, hogy egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor is szemtől szembe kerülünk egy nukleáris hatalommal, és háborúba kerülünk?” – tette fel a kérdést a Nemzeti Tömörülés elnöke.
„Én megvédem Ukrajna területi szuverenitását, de úgy vélem, hogy Franciaország és Európa jövője nem egy atomhatalom elleni rejtett háborúban lehet” – hangsúlyozta Bardella.
Az ukrajnai háborút lezáró béke elérése érdekében az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy „mindenekelőtt a nyugatiakat kellene egy asztalhoz ültetni”.
„Nem szállhatunk szembe egy olyan hatalommal, amely kihívást jelent a francia és a nyugati érdekek ellen, ha maguk a nyugatiak nem egységesek” – fogalmazott Bardella, támogatva Giorgia Meloni olasz miniszterelnök álláspontját, aki arra ösztönzi az európaiakat, hogy maradjanak a Donald Trump által vezetett Egyesült Államok szövetségesei.
A Nemzeti Tömörülés elnöke az olasz kormányfőhöz hasonlóan csúcstalálkozót sürgetett az összes nyugati állam részvételével ahhoz, hogy „meghatározzuk a béke lehetséges feltételeit, amelyek alapján aztán Oroszországhoz mennénk”. Emlékeztetett az amerikaiakkal való szemléletbeli különbségre az Ukrajnából kivágott húszszázaléknyi területet illetően.
„Már a tárgyalások megkezdése előtt sem tekinthetjük úgy, hogy az Oroszország által megszerzett húszszázaléknyi területi Oroszországé marad” – mondta a francia politikus.
Oroszország közvetlen veszélyt jelent Európa biztonságára, ez különösen az uniós országokat érő hibrid fenyegetésekre vonatkozik – jelentette ki vasárnap Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Yle című finn kiadványnak nyilatkozva.
A jelentés szerint Kallas elmondta:
„Oroszország közvetlen veszélyt jelent Európa biztonságára, de a biztonság sok különböző elemből áll, amelyek keleten, délen, északon és nyugaton eltérőek.”
Az európai fődiplomata elsősorban az Oroszországból származó hibrid veszélyekre hívta fel a figyelmet. „Európa-szerte számos hibrid fenyegetést látunk, például szabotázst, kibertámadásokat, veszélyes árnyékflottát, GPS-elakadást és kábelkárosodást” – mutatott rá Kaja Kallas.
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.