A 90-es évek végén Ukrajna közelebb volt a NATO-belépéshez, mint Lengyelország, Csehország és Románia – jelentette ki Olekszandr Kuzmuk volt védelmi miniszter a 112.ua tévécsatorna interjúműsorában.
Kérdésre válaszolva, hogy
örült-e, amikor megtudta, hogy az ukrán alkotmányba beleírták az ország
NATO-csatlakozását, Kuzmuk, aki 1996–2001-ben és 2004–2005-ben töltötte be a
hadügyminiszteri tisztséget, elmondta, „nem gondolom, hogy ilyen dolgokat az
alkotmányba kell írni, mert annak rendelkezéseit teljesíteni kell, hiszen alaptörvényről
van szó, de erre képtelenek vagyunk, mert (a NATO-ban) nem nagyon várnak
minket.”
A volt védelmi
tárcavezető rámutatott: a 90-es évek végén Ukrajna közelebb volt a
NATO-belépéshez, mint Lengyelország, Csehország és Románia, de ők már benn
vannak, mi pedig nem, amin el kell gondolkodnunk. Ami a NATO-t illeti –
folytatta –, a „fülünknél fogva” kellene bennünket magához húznia, mert számára
olyan kifizetődő tag, mint amilyen Ukrajna lehetne, egyszerűen nem létezik.
Indoklásként hozzáfűzte, hogy Ukrajnának a leghosszabb a határa Oroszországgal,
megfelelő természeti és humán erőforrásokkal, nagy létszámú hadsereggel,
tengeri kijáratokkal, tranzitútvonalakkal rendelkezik. A NATO számára Ukrajna a
legkiválóbb hadszíntér lehetne – húzta alá.
Kuzmuk szerint
érthetetlen, miért csapta be az ajtót a NATO Ukrajna orra előtt, pedig a
szervezetnek alig van felvonulási területe Oroszország ellen, a balti államokban
ráadásul kedvezőtlenek a terepviszonyok, miközben Ukrajna teljesen megfelelne
erre a célra.
Magyarország addig blokkolja a NATO-Ukrajna tanácsüléseket, amíg nincs megállapodás a kárpátaljai magyaroktól elvett kisebbségi jogok visszaadásáról.150 ezer kárpátaljai magyar sorsa fontosabb bármilyen geopolitikai megközelítésnél.
Jelenleg a
konkrét feladatokról szóló egyeztetés, valamint a misszióban résztvevők
számának meghatározása folyik. Andrij Zahorodnyuk, ukrán honvédelmi miniszter a
TCH híradónak adott nyilatkozata szerint „az együttműködésről szóló
megállapodást a szövetséggel már aláírták” – tájékoztat az UNIAN.
„Egyértelművé tettük, hogy leszünk… Azok az országok, akik szintén
részesei ennek, kijelentették, hogy támogatnak. Ez stratégiailag fontos.
Érdekeltek vagyunk abban, hogy minél több NATO – programban vegyünk részt” –
mondta a honvédelmi miniszter.
A miniszter sajtószóvivője megerősítette, hogy az erre vonatkozó dokumentum
már alá van írva. Zahorodnyuk kijelentette, hogy megállapodás született az
afganisztáni helyzet megoldásáról is, de most nagy erőket vonnak be Irakba. „A
NATO-országok még nem határozták meg az iraki misszió újraindításának dátumát,
ezért most a konkrét feladatok és misszióban résztvevők számának meghatározásán
dolgozunk. A mint ez a folyamat véget ér, mindenkit tájékoztatni fogunk” –
mondta a tárca vezetője.
Köztudott, hogy a NATO brüsszeli székhelyén február 13-án véget ért 2 napos
találkozón a szövetség védelmi miniszterei nagy figyelmet fordítottak az
Irakban és Afganisztánban kialakult helyzetre, valamint Oroszország
megnövekedett rakéta-kapacitása okozta kihívásra. Megtárgyalták a NATO
lehetőségeit a Közel-Keleti és Észak-Afrikai stabilitás és biztonság
előmozdítása érdekében valamint az Oroszország által fennálló veszélyre való
megfontolt válasz lehetőségeit.
Andrij Zahorodnyuk, ukrán honvédelmi miniszter szintén részt vett a
csúcstalálkozón. Számos kétoldalú találkozón vett részt, többek között amerikai,
brit, lengyel, lett, litván, török és kanadai kollégáival tárgyalt. A
tanácskozásokon megvitatták az Azovi- és Fekete-tengeri térségek biztonságának
fokozását érintő kérdéseket valamint a QUINT formátumú (NATO QUINT – informális
döntéshozó csoport, amely az EU 4 nagyjából és az USA-ból áll) találkozó
lehetőségét. Ezenkívül, a Védelmi minisztérium hivatalos honlapja szerint,
Lengyelország, Litvánia és Lettország külügyi tárcái támogatják Ukrajna
részvételi törekvéseit a NATO EOP
programjában.
A kanadai
nemzeti védelmi miniszter meghívására a NATO főtitkárának (29+1) részvételével
folytatott munkareggeli alatt Andrij Zahorodnyuk kijelentette:
„NATO partnereink tudják, hogy Ukrajna számára
abszolút prioritást élvez a NATO EOP programjához (Kibővített lehetőségekkel
rendelkező partnerség) való csatlakozás. Ukrajna jelentős előrelépést tett a
szövetség normáinak teljesítésében, készen áll a csatlakozás katonai
kritériumainak. Készen állunk és most kinyílt a nagy lehetőségek ablaka”.
Ukrajna 2006 óta
vesz részt a NATO iraki kiképző missziójában. Ezek között szerepelt a
NATO-országokkal, az iraki fegyveres erőkkel és a NATO partner országaival
közösen megtartott gyakorlatok. 2019-ben Ukrajna megkapta az iraki NATO-
misszió operatív partnerének státuszát. Azóta Ukrajna benyújtotta a teljes
operatív partner státuszra vonatkozó beadványt.
2020. október 5–9 között Odesszában a NATO-tagállamok és Ukrajna részvételével rendezik meg a Fekete-tengeri térség kritikus állapotban lévő infrastruktúrájának védelmével foglalkozó „Szilárd stabilitás 2020” elnevezésű gyakorlatokat.