Damaszkusz tiltakozását fejezte ki Ankara felé a török kormány azon terve ellen, miszerint Törökország egymillió szíriai menekültet szállítana az arab ország északi, törökbarát csoportok ellenőrizte részébe – jelentette vasárnap a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál.
A török fél elképzelése szerint a menekülteket a török-szíriai határtól nem messze lévő, úgynevezett „biztonsági zónában” telepítenék le.
A szíriai külügyminisztérium leszögezte, hogy Ankara a tervvel valójában Szíria és a szíriai nép megosztására törekszik, a SANA szíriai állami hírügynökség által idézett közleményben pedig „gyarmatosító szándékot” vetettek a török fél szemére.
„A »biztonsági zóna« valójában etnikai tisztogatást jelent” – áll a közleményben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök májusban jelentette be, hogy kormánya szállítást és elszállásolást biztosít minden, önként hazatérni kívánó szíriainak a zónába, ahol sátrak és házak állnának rendelkezésükre. A török fél emellett több száz egészségügyi központot is létrehozott a területen, a hírportál pedig azt közölte, hogy Ankara mintegy 50 ezer állással várja az érkezőket.
Az elmúlt években a török csapatok több offenzívát is indítottak Szíria északi részén az itt működő kurd fegyveres milíciák ellen, a térséget pedig jelenleg Ankarához hú milíciák ellenőrzik.
Törökországban csaknem négymillió szíriai menekült él.
Mindeközben az Anadolu török hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a török biztonsági erők az Ankara – valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió – által terrorista szervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik magas rangú vezetőjével végeztek egy észak-iraki műveletük során. A tájékoztatás szerint a PKK műveleteit 2021 óta irányító Mehmet Erdogant – másik nevén Ahmet Rubart – szombaton ölték meg Kirkúknál.
Az iraki kormány többször tiltakozott Ankaránál, amiért a kurd milíciák elleni akcióik során a török erők az arab ország területén hajtanak végre támadásokat.
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Az Aknaszlatinai kistérségbe érkező menekültek ellátásáról, az oktatásról, valamint a jelenlegi nehézségekről beszélgetett a Kárpátalja hetilap munkatársa Kocserha Jánossal, a kistérség alpolgármesterével, aki szerint a háború elhúzódhat, ezért fel kell készülni, hogy a menekülteket továbbra is el tudják látni. Közel 2 200 hivatalosan regisztrált belső menekült van a településen, közülük az önkormányzatok által működtettet menekültszállókon 120 fő tartózkodik.
– Jelenleg hány menekültet szállásolt el a helyi önkormányzat? Hogyan sikerült az elmúlt közel 65 napot a háború kitörése óta átvészelni?
– A háború első napjától igyekeztünk megszervezni és kijelölni a menekülteket befogadó helyszíneket. Mivel Aknaszlatina határátkelőhellyel rendelkezik, így itt folyamatos volt a menekültek jelenléte, és nagy volt a mozgás. A településen a volt bentlakásos iskolában, valamint a Bolyai János-líceumban fogadjuk a menekülteket, illetve a kistérség más településein is fogadják őket, összesen 230 főt. A líceumban 50 főt tudunk elszállásolni, a bentlakásos iskolákban pedig 70-et. Jelenleg 120 fő kap napi háromszori étkezést és szállást, valamint tisztálkodási szereket. Őket a humanitárius segélyekből tudjuk ellátni. Az Ukrajnai Allergológiai Kórházban 300 fő van elszállásolva. A magánszektorban a hivatalosan regisztráltak száma 2 300 fő, de ennél sokkal többen vannak. Igyekszünk az ott elhelyezkedők számára is segítséget nyújtani mind ruhaneműkkel, mind tisztálkodási szerekkel, illetve élelmiszercsomagokkal. Akinek szüksége van rá és kérvényezi, egyből kaphat segítséget.
– Honnan érkezett segítség a kistérség számára?
– Mivel Románia a közvetlen szomszédságunkban helyezkedik el, így a legtöbb segítséget onnan kaptuk. De érkezett segítség Magyarországról, Hódmezővásárhelyről Lázár János és Grezsa István szervezésében, valamint Európa más országaiból is, például Németországból, Hollandiából. Romániából az RMDSZ-től, valamint a Magyar Néppárttól több helyszínről is érkeztek a humanitárius szállítmányok.
– Milyen nehézségekkel kell most szembenéznie az önkormányzatnak?
– Nem tudjuk, hogy mi lesz tovább, és meddig fog elhúzódni a háború. De úgy néz ki, hogy egyhamar nem lesz vége. A humanitárius szállítmányok mennyisége csökken. Szinte már alig érkezik. Meg kell próbálnunk valahogy beosztani az adományokat, hogy továbbra is mindenkit el tudjunk látni, hiszen a menekülthullám nem állt le, szinte folyamatos. Ezért fel kell készülnünk a hosszú távú segítségnyújtás biztosítására. Abban reménykedünk, hogy érkezik majd segítség. Elsődleges feladatunk, hogy újraindítsuk a jelenléti oktatást az iskolákban és óvodákban. Úgy tervezzük, hogy megnyitjuk az oktatási intézményeinket, azonban több intézményben menekülteket szállásoltunk el. Most megpróbálunk logisztikát kitalálni arra, hogy ezt a kettőt hogyan lehetne összehangolni.
Kistérségünkben ipari parkot szeretnénk a tavasz végéig bejegyeztetni, s ha sikerül, akkor ez lenne a hadiállapot ideje alatt első nyilvántartásba vett ipari park Ukrajnában. Erre minden ígéretet megkaptunk, már csak az Ukrán Miniszteri Kabinet rendeletét várjuk, és hogy állami támogatást is kapunk a fejlesztéshez. Egy ilyen park létrehozása hozzájárul a kistérség gazdasági fejlődéséhez, és lehetővé teszi új munkahelyek létrehozását. A parkban akár helyet kaphatnának a vidékre érkező belső-ukrajnai vállalkozások. Az ipari parkban a helybelieken kívül a menekültek is munkalehetőséget kaphatnak.
– A Felső-Tisza-vidékről beszélünk, ami alapvetően magyar szórványtelepüléseket foglal magába. Talán korai bármilyen statisztikáról beszélnünk. Mennyire veszélyezteti a magyar oktatás helyzetét az elvándorlás Aknaszlatinán? Milyen hatással van ez az itteni magyar közösségre?
– Pontos számszerű adatokat nem tudok még közölni, de sajnos a mi közösségünket is erősen érintette a háború, hiszen rengeteg család elment, nincsenek itthon. Nem tudjuk, hogy ezekből hányan jönnek majd haza. Ha beindulna a jelenléti oktatás, az problémás lenne abból a szempontból is, hogy akik külföldön vannak, kimaradnának az oktatásból. Gondolkodunk egy hibrid megoldáson is, hogy ők se maradjanak oktatás nélkül. Szóval nem vagyunk könnyű helyzetben. Amennyiben a háború elhúzódik, félő, hogy még többen döntenek az elvándorlás mellett, ami még tovább csökkentené a magyar közösség arányát, s ez az oktatási intézményeinkre is hatással lenne.
Az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) ajánlásokat tett közzé az ukrajnai háború elől menekülők embercsempészet elleni védelme érdekében.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács szakértői csoportja szerdán közzétett iránymutatásainak deklarált célja: elősegíteni, hogy az európai államok gyorsan és strukturális reformok nélkül, azonnali segítséget nyújthassanak az Ukrajnából menekülőknek, és felderítsék az emberkereskedőket és lehetséges áldozataikat.
Az ajánlás szerint biztosítani kell a menekültek regisztrációját, beleértve azokét is, akik nem rendelkeznek személyazonosságuk vagy utolsó ukrajnai lakóhelyük bizonyításához szükséges papírokkal.
Az olyan helyzetek megelőzésére, amikor valaki szexuális vagy egyéb szolgáltatásokért cserében kínál szállítást, szállást vagy munkát az Ukrajnából menekülőknek, az európai államoknak biztosítaniuk kell, hogy a segítséget és a védelmet megbízható emberek és biztonságos környezetben nyújtsák. A segítségnyújtás nem támaszkodhat magán- és civil kezdeményezésekre, ehhez elegendő állami forrásra van szükség – húzták alá. Szükséges valamennyi, segítséget ajánló és nyújtó önkéntes, magánszemély, szervezet és magáncég átvilágítása és hivatalos regisztrációja – tették hozzá.
Az ajánlás szerint világos tájékoztatást kell adni az emberkereskedelem kockázatairól különböző nyelveken, beleértve az ukránt és az oroszt is. Segélyvonalakat kell létesíteni, könnyen hozzáférhető tájékoztatást kell nyújtani a fogadó országban a munkajogokról és a foglalkoztatási eljárásokról.
A gyermekek eltűnésének és bántalmazásának megelőzése érdekében az útmutató azt javasolja, hogy a felnőtt kísérő nélküli valamennyi gyermeket regisztrálják, és haladéktalanul részesítsék őket hatékony védőgondozási ellátásban. Biztosítsanak számukra biztonságos elhelyezést, valamint álljon rendelkezésre szakember, aki külön figyel az emberkereskedelem kockázataira. Ellenőrzésekre van szükség, ha a gyerekek nem saját rokonaikkal érkeznek, vagy ha kétség merül fel a gyermek és a kísérő felnőtt kapcsolatával.
Mivel az embercsempészet kockázatai nem korlátozódnak az ukrajnai háborúra, a szakértő csoport hangsúlyozza, hogy az iránymutatásban ajánlott intézkedéseket minden fegyveres konfliktus esetében alkalmazni kell.
Priti Patel, a brit kormány belügyminiszter tömeges pereknek nézhet elébe, ugyanis vízumkáosz akadályozta a gyors beutazást Nagy-Britanniába ukránok ezrei számára.
A Guardian értesülése szerint több jótékonysági szervezet, köztük a Save the Children és a Refugee Council csoportos keresetet készít elő több száz ukrán nevében, akiket veszélybe sodort a minisztérium működése. A szervezetek szerint a hatóságok késése komoly traumákat okozhatott az érintetteknek, akik az orosz invázió miatt amúgy is súlyos helyzetben voltak.
A lap szerint nem csak az ügyintézés lassúsága volt a baj, hanem az is, hogy a Belügyminisztérium sok esetben jóváhagyta a vízumot, de nem értesítette a sikeres kérelmezőket. A kormány múlt héten csütörtökön elismerte, hogy problémák voltak a vízumokkal, és hogy ukrán családok akár öt hetet is vártak a hivatalos válaszra.
A legfrissebb kormányzati adatok szerint 59 ezren vannak olyanok, akik kaptak vízumot, de még nem érkeztek meg az Egyesült Királyságba.
A meg nem érkezettek nagy része az utazás előtt megvárja a többi családtag vízumát. A gyermekek kérelmeinek elbírálása általában tovább tart, mivel az Egyesült Királyság megköveteli, hogy biztonsági vizsgálaton essenek át, ha nem rendelkeznek saját nemzetközi útlevéllel.
Az 59 ezer ukrán többsége azonban azok közül kerülhet ki, akinek már jóváhagyták a vízumot, csak nem tájékoztatták őket a döntésről.
NEW: We are re-opening the British Embassy in Kyiv, with our Ambassador @MelSimmonsFCDO returning to the city shortly. Thank you to Melinda and your team for your hard work and resilience. We stand with Ukraine ???? pic.twitter.com/PpnRNWN1vt
BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkkpic.twitter.com/BdLSFx1mpW
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
I’ve been encouraged by support from colleagues who want a fresh start, a united party and leadership in the national interest.
I’m running to be the leader of the Conservative Party and your Prime Minister - to unite our country, deliver our pledges and win the next GE.#PM4PMpic.twitter.com/MM0NTHJ5lH
As the Party starts the process of looking for a new leader, I would like to put on the record that I will not be letting my name go forward as a candidate. I am privileged to be the UK Defence Secretary and the current threat requires stability in that office.
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám – jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában.
A kilenc európai uniós ország április végéig 14 pontot tartalmazó intézkedéscsomag-javaslatot terjeszt az Európai Bizottság elé. A javaslatok orvosolnák a menekülthullám következtében kialakult problémákat – olvasható a cseh minisztérium közleményében.
Ivan Bartos szerint az intézkedéscsomag javaslatát a négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Bulgária, Románia és a három balti ország (Észtország, Lettország, Litvánia) dolgozta ki közösen.
„A kilenc ország miniszterei a közös levélben felszólítják az Európai Bizottságot, hogy hosszabbítsa meg az eddigi projektek befejezésére kiszabott időt, azaz konkrétan egy évvel hosszabbítsa meg a támogatások élvezőinek befizetési kötelezettségeik teljesítését” – szögezte le Ivan Bartos.
A kilenc ország ugyanakkor azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy mihamarabb hagyja jóvá az új uniós költségvetési időszak (2021-2027) programjait, ami lehetővé tenné ezek finanszírozását. Ez szintén segíthetne a menekülteknek.
Az ukrán menekülthullám eltérő módon érinti az Európai Unió tagállamait, ezért szükség van a kölcsönös szolidaritásra, amely lehetővé tenné a jobb gondoskodást a menekültekről – szögezi le a közlemény.
Ivan Bartos szerint a Brüsszeltől kért közös intézkedéseket Csehország kezdeményezte, a következő időszakban a kérdést azonban Észtország fogja koordinálni, mert július elsején Csehország átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
Csehországban a legújabb belügyminisztériumi adatok szerint már több mint 300 ezer ukrajnai menekült kért és kapott egyéves tartózkodásra feljogosító speciális vízumot. A cseh kormány a menekültválság megoldásának költségeit 54 milliárd koronára becsülte. A kabinet azzal számol, hogy a pénz egy részét az Európai Bizottság megtéríti Csehországnak.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám – jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfőhelyettes, regio...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1650629580
[modified] => 1650581636
)
[title] => Közösen kér Brüsszeltől segítséget kilenc uniós ország
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=46936&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46936
[uk] => 46975
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 27421
[image] => Array
(
[id] => 27421
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[original_lng] => 71157
[original_w] => 512
[original_h] => 341
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1650625750:3
[_thumbnail_id] => 27421
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3772
[translation_required_done] => 1
[_oembed_002dcf4e285a0a8f53dea0998fdaec33] =>
[_oembed_time_002dcf4e285a0a8f53dea0998fdaec33] => 1657201873
[_oembed_df9ad50d0a4c4e8e36148de9e06e461c] =>
[_oembed_time_df9ad50d0a4c4e8e36148de9e06e461c] => 1662366977
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] =>
Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
Magyarország fel van készülve az Ukrajnából menekülők fogadására és befogadására, még az eddigieknél is nagyobb számban tud ellátni mindenkit, és nincs szüksége külső segítségre e tekintetben sem – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek soron kívüli ülését követően pénteken.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország a történelmének legnagyobb humanitárius segélyakciója keretében felajánlott 600 millió forint értékű szállítmányt, 800 tonna ételt, és 200 tonna babaápolási és higiéniai eszközökből álló segélyt juttat el Ukrajnába.
Magyarországra a háború kirobbanása óta 140 ezer menekült érkezett Ukrajna irányából Magyarországra, köztük mintegy 100 ezren ukrán nemzetiségűek, 22 ezren magyar nemzetiségűek, továbbá nagyjából 18 ezren Unión kívüli országok állampolgárai, akiknek Magyarország segített a hazautazásukban – tájékoztatott.
Elmondta: pénteken döntést született arról, hogy a kórházaiban Magyarország ellátást biztosít azoknak az ukrán gyermekeknek, akiknek gyógykezelése a háborús viszonyok miatt hazájukban akadályokba ütközik. Több uniós ország szakminisztere komoly elismeréssel illette az Ukrajnával szomszédos országokat, köztük Magyarországot a menekültek befogadásáért és ellátásáért – emelte ki.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a Külügyi Tanács rendkívüli intézkedéseket fogadott el az ukrajnai háború elől menekülők befogadására és azonnali védelmére. Ezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarország saját nemzeti döntése és szabályozása alapján fogadja be és látja el az Ukrajnából menekülőket. Az uniós jogszabály nem tett mást, mint hozzáalakította az európai jogot a valósághoz – közölte.
Nepop Ljubov, Ukrajna budapesti nagykövete egy pénteki kijelentésére reagálva Szijjártó Péter azt mondta: „mi Magyarország érdekét képviseljük. Magyarország érdeke pedig az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Magyarország fel van készülve az Ukrajnából menekülők fogadására és befogadására, még az eddigieknél is nagyobb számban tud ellátni mindenkit, és nincs szüksége külső segítségre e tekintetben sem – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter B...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1646470080
[modified] => 1646433622
)
[title] => Szijjártó: Magyarország fel van készülve a menekülők fogadására, el tud látni mindenkit
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=43113&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 43113
[uk] => 43145
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 43114
[image] => Array
(
[id] => 43114
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2.jpg
[original_lng] => 60884
[original_w] => 1351
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2-300x142.jpg
[width] => 300
[height] => 142
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2-768x364.jpg
[width] => 768
[height] => 364
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2-1024x485.jpg
[width] => 1024
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2.jpg
[width] => 1351
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2.jpg
[width] => 1351
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/szijjarto-0304-2.jpg
[width] => 1351
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1646479741:2
[_thumbnail_id] => 43114
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4926
[translation_required_done] => 1
[_oembed_74b17ebf004e4b7b8067ba02b180bf3c] =>
[_oembed_time_74b17ebf004e4b7b8067ba02b180bf3c] => 1647507158
[_oembed_6fc4a3c0b94298e891e8720a5637661a] =>
[_oembed_time_6fc4a3c0b94298e891e8720a5637661a] => 1647507159
[_oembed_57a1795186321906dec661ad65fa5f6a] =>
[_oembed_time_57a1795186321906dec661ad65fa5f6a] => 1647977565
[_oembed_fd1e0ef91357204a2a93e3b5c78218f0] =>
Συναντήθηκα με τον Δήμαρχο της Οδησσού Gennadiy Trukhanov. Συζητήσαμε για την ισχυρή παρουσία της ελληνικής ομογένειας στην πόλη, στο πλαίσιο των ιστορικών δεσμών του ελληνισμού με την Οδησσό, και τις προκλήσεις που αυτή αντιμετωπίζει. (photos ΑΜΠΕ) pic.twitter.com/3eW6drnw99
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Mielőbb véget kell érnie az ukrajnai háborúnak, „békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában” – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben és visszautasította, hogy az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok között bárki párhuzamot vonjon.
A tárcavezető az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén felszólalva kijelentette: Magyarország minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszatérjen a béke Ukrajnába és Kelet-Közép-Európába.
Úgy fogalmazott, egy olyan országot képvisel, amely hatalmas biztonsági kockázatokkal nézett szembe az elmúlt napokban. A magyarok nem akarják ezt a háborút, „mi, magyarok békét akarunk, békét minél előbb” – közölte. Hozzátette: „ukrán barátaink mellett állunk”, támogatjuk Ukrajna területi integritását és szuverenitását.
Közölte: „kifejezzük teljes szolidaritásunkat a szomszédunk felé”, és bízunk a béketárgyalások sikerében. Emlékeztetett: szomszédos országként Magyarország is ajánlkozott a tárgyalások helyszíneként.
A miniszter üdvözölte, hogy a tárgyalások első fordulójára már sor került, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan megtartják a másodikat is. „Természetesen a helyszín nem számít, de az igen, hogy a tárgyalásoknak folytatódniuk kell” – mondta.
Beszámolt arról, hogy a magyar kormány minden szükséges intézkedést megtett az ország és az emberek védelmében, és minden szükséges döntést meghozott, hogy elkerülje Magyarország belesodródását a háborúba.
Szijjártó Péter kiemelte: a legalapvetőbb emberi jog a biztonságos és békés életkörülményekhez való jog, és az ukrán embereknek ezt a jogát súlyosan megsértették, sokaknak kell elhagyniuk az otthonukat.
Megjegyezte: ez a helyzet nem ismeretlen Magyarország számára, ugyanis korábban a volt Jugoszlávia területén zajló háború miatt menekültek tízezrei jöttek az országba.
Közölte: az elmúlt kevesebb mint egy hét alatt Magyarország már több mint százezer menekültet fogadott be Ukrajnából. Minden határátkelő nyitva áll, beengednek minden ukrán állampolgárt és azokat, akik legálisan tartózkodtak Ukrajna területén – magyarázta.
Azt is mondta: ezeknek a menekülteknek azért kellett elhagyniuk a hazájukat, mert veszélyben volt az életük, és Magyarország első biztonságos országként eleget tesz a kötelességének, hogy segítsen nekik.
A tárcavezető visszautasította, hogy az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok között bárki párhuzamot vonjon. Az illegális migránsok gyakran agresszívan viselkednek és a zöldhatáron akarnak átlépni, de az Ukrajnából érkező menekültek a határátkelőhelyekhez jönnek és fegyelmezetten, türelmesen várakoznak – közölte Szijjártó Péter.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Gulyás Gergely a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Judit igazságügyi miniszter rendkívüli Kormányinfót tartott szerdán.
Gulyás Gergely határozottan kijelentette, amíg polgári kormány van Magyarországon, addig nem fognak magyar katonákat küldeni Ukrajnába.
Egy esetleges orosz–ukrán háború esetében nagyrészt magyar menekültekre számítana a kormány, több tízezer emberről tudnak gondoskodni ebben az esetben, számos forgatókönyv áll rendelkezésre, de a pontos részletekkel nem akarják riogatni a lakosságot, mert azt remélik, nem lesz háború.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Petr Fiala cseh kormányfő a nemzetbiztonsági tanács hétfő esti rendkívüli ülése után Prágában kijelentette, hogy amennyiben kiéleződne Kijev konfliktusa Oroszországgal, Csehország készen áll esetleges ukrán menekültek befogadására.
„Felkészültünk különböző számú esetleges ukrán menekült befogadására” – mondta a miniszterelnök újságíróknak.
Újabb anyagi segítség nyújtását Ukrajnának Prága egyelőre nem tervezi. A közelmúltban a cseh állam mintegy négyezer tarackágyú-lövedéket és egészségügyi csomagokat ajándékozott Ukrajnának, amely fenyegetve érzi magát Oroszország részéről.
A kormányfő szerint Csehország ugyanakkor kész segítséget nyújtani Szlovákiának is, és szükség esetén azonnal rendőri alakulatot küldhet a szomszédos országba, amely segítene a szlovák-ukrán határ felügyeletében és védelmében. Hasonló cseh rendőri egységek már Magyarországon és Észak-Macedóniában is segédkeznek a határvédelemben.
A kormányfő megerősítette, hogy a kijevi cseh nagykövetséget és a lembergi konzulátust egyelőre nem zárják be.
A cseh diplomaták családtagjai viszont már elhagyták Kijevet. Az ukrán fővárosban több mint húsz, a konzulátuson pedig mintegy harminc ember maradt dolgozni.
A Cseh Légitársaság (CSA) szintén közölte, hogy egyelőre nem állítja le kijevi járatait, de figyelemmel kíséri a helyzetet. Három ukrán légitársaság, amely rendszeres járatokat üzemeltet Prága és Kijev között, szintén nem korlátozta tevékenységét. Csehországban jelenleg több mint 150 ezer ukrán állampolgár él és dolgozik, ezért a légijáratok iránt folyamatos az érdeklődés.
A prágai külügyminisztérium már korábban felszólította a cseh állampolgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetekben utazzanak Ukrajnába, és kerüljék el az ország keleti régióit.
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Románia felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén Ukrajna felől ellenőrizetlen menekültáradat érkezhet az országba – írta kedden az Adevarul című román lap, Lucian Bode belügyminiszter televíziós nyilatkozatára hivatkozva.
A tárcavezető az Antena 3 hírtelevízióban beszélt az előkészületekről. A kedden véglegesítendő cselekvési terv a menekültek lehetséges érkezési útvonalainak feltérképezésére, ideiglenes befogadótáborok kialakítására és elektromos energiával történő ellátásukra, valamint a menekültek egészségügyi gondozásának biztosítására is kiterjed.
Az ukrán határ menti romániai megyékben leltárba vették a célnak megfelelő épületeket – sportcsarnokokat, kollégiumokat, panziókat és szállodákat -, valamint azokat a helyszíneket, ahol ideiglenes táborokat alakíthatnak ki. A menekültek jogállását tanúsító iratokat a belügyi alkalmazottak, elsősorban a bevándorlási hivatal (IGI) dolgozói fogják kiállítani – magyarázta a miniszter.
Bode nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy Románia hány menekültet tudna befogadni, csak annyit mondott: felmérték, jelenleg hány szálláshelyet tudnak biztosítani épületekben és ideiglenes táborokban, ugyanakkor, mint mondta, Románia felkészült arra, hogy megfelelő választ adjon bármilyen válságra.
„A belügyminisztérium erőfeszítései között elsőbbséget élvez az államhatárok védelme. Szeretném világosan leszögezni: Románia határai biztonságban vannak, Románia biztonságos ország” – idézte az Adevarul a belügyminisztert.
A román Legfelsőbb Védelmi Tanács január 26-i, az ukrán válság miatt összehívott ülésén döntött az ország reakcióképességének javítását célzó intézkedésekről, egyebek mellett arról, hogy Bukarest hogyan készüljön fel lehetséges menekültáradatra.
Romániának több mint 600 kilométernyi közös határa van Ukrajnával.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.