A korábbiaknál is bizonytalanabbá vált az előrehozott francia nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulójának kimenetele azután, hogy lezárultak a jelöltállítások azokban a választókerületekben, ahol az első fordulóban egyetlen jelölt sem ért el 50 százalék plusz egy szavazatot.
Az 577 fős nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, közülük 39-en az élen végzett Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) színeiben indultak, 32-en az Új Népfront nevű baloldali szövetséghez, míg ketten Emmanuel Macron államfő Együtt nevű pártszövetségéhez tartoznak.
A nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében az 577 választókerületből 306-ban mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség – jelöltjei továbbjutottak a második fordulóba. A jelöltállítás kedd este lezárult határidejéig azonban 221 körzetben visszaléptek a baloldal, a jobbközép Köztársaságiak vagy az elnöki tábor jelöltjei annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét, ezért végül 406 helyen ketten, 94 körzetben hárman, míg egy helyen négyen indulnak a második fordulóban.
A legfőbb kérdés, hogy az első fordulóban 10,6 millió szavazattal 33,14 százalékot elérő RN ilyen körülmények között meg tudja-e szerezni a kormányzáshoz szükséges 289 képviselői helyet.
Jordan Bardella, az RN elnöke és miniszterelnök-jelöltje többször megerősítette, hogy csak akkor vállalja a kormányzást, ha pártja megszerzi az abszolút többséget a második fordulóban. Ebben az esetben úgynevezett politikai társbérlet alakul ki, azaz Emmanuel Macron és az ellenzéke által adott kormány közösen fogja vezetni az országot.
Marine Le Pen kedden azt mondta: ammenyiben pártja 270 helyet megszerez, szerinte már elképzelhető egy Bardella-kormány, mert az abszolút többséghez meg lehetne győzni 19 független jobb- és baloldali képviselőt, akik korábban jelezték, hogy közel állnak hozzájuk az RN javaslatai.
A legtöbb előrejelzés szerint amennyiben az első fordulóban nem az RN-re szavazó választópolgárok követik a pártjaik példáját, és átszavaznak a második fordulóban induló nem RN-es jelöltre, akkor nincs esélye az RN-nek megszerezni az abszolút többséget, s ez esetben a három politikai blokk kiegyenlítettsége miatt kormányozhatatlanná válhat az ország.
Elemzők szerint azonban egyelőre kiszámíthatatlan a választók viselkedése, ugyanis az első fordulót megelőzően az elnöki tábor még ugyanolyan szélsőségesnek tekintette a baloldalt, mint az RN-t, a baloldal pedig mindenekelőtt a kormányzópárt ellen kampányolt.
Jordan Bardella a Le Figaro című napilapban szerdán megjelent interjúban elítélte a szerinte az ország megbénítását célzó RN-ellenes szövetséget, és jelezte, hogy kész kiszélesíteni a saját többségét. Az RN-nel szemben álló, korábban egymást ádáz ellenfélnek tekintő többi politikai erő vezető politikusai ugyanakkor javaslatokat fogalmaztak meg egy olyan technikai kormány létrehozására, amely az elnöki tábor, a mérsékelt baloldal (szocialisták, Zöldek, kommunisták) és a jobbközép Köztársaságiak „nagykoalíciója” lenne.
Marine Tondelier, a Zöldek vezetője „olyan dolgot szeretne létrehozni, amilyet még soha senki” Franciaországban, egy olyan miniszterelnökkel, aki nem az elnöki táborból érkezik. Gabriel Attal miniszterelnök szerint két forgatókönyv lehetséges: „a hatalmat vagy a szélsőjobb vagy a parlament gyakorolja”. „Én a második forgatókönyvért küzdök” – hangsúlyozta a kormányfő.
Édouard Philippe volt jobboldali miniszterelnök jelezte, hogy ő egy kommunista jelöltre fog szavazni, akinek „üdvözölte a demokratikus értékrendjét” szemben az RN jelöltjével.
A baloldali szövetséghez tartozó Engedetlen Franciaország (LFI) nevű radikális baloldali pártot azonban az elnöki tábor a szélsőséges és antiszemita megnyilvánulásai miatt kizárná a nagykoalícióból.
„Az, hogy ma visszaléptünk baloldali képviselők javára a Nemzeti Tömörüléssel szemben, nem jelenti azt, hogy holnap az LFI-vel együtt kormányzunk” – mondta Emmanuel Macron szerdán a kormányülésen. „Nem erről van szó” – tette hozzá. Gabriel Attal miniszterelnök az X közösségi oldalon közzétett üzenetében megerősítette, hogy az Engedetlen Franciaországgal „nincs és nem is lesz soha szövetség”, miközben Prisca Thevenot kormányszóvivő azt állította, hogy a baloldali választási szövetség belső felmorzsolódásának jeleit érzékeli.
A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el – közölte Deutsch Tamás EP-listavezető.
Deutsch Tamás értékelése szerint az eddigi legkeményebb európai parlamenti ciklus elé néznek, minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását.
A listavezető úgy fogalmazott: ehhez, a közös szabadságunkért folytatott küzdelemhez kellett megtalálni a győztes csapat-összeállítást, a régi és új harcosokat, hozzátéve, ha a listán szereplők felkészültsége alapján a megmérettetés pontozásos sportág lenne, már most nyernének.
Hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP 2024-es európai parlamenti (EP) listája a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor erejét mutatja. A még erősebb és még hatékonyabb magyar nemzeti érdekképviseletet és a magyar szuverenitás megvédését még keményebb harcokban sikerre vivő csapat állt össze – jelentette ki.
Közölte: a Fidesz–KDNP 2024-es EP-listája továbbra is nemzeti lista, amelyen a vajdasági és kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltjei, Vicsek Annamária és Ferenc Viktória is szerepelnek. Hozzátette: mindennek a nyugat-balkáni uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása szempontjából, illetve a tragikus orosz–ukrán háború mielőbbi befejezésével, a béke megteremtésével kapcsolatban még különösebb jelentősége van.
Jelezte: Bocskor Andrea és Deli Andor EP-képviselők továbbra is a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében folytatják munkájukat.
Deutsch Tamás arra is kitért: Brüsszel méregzöld ideológiai nyomásgyakorlása ellen Nyugat-Európa-szerte fellázadtak a gazdák, a következő évek egyik legfontosabb kérdése a gazdatársadalom érdekeinek eredményes képviselete lesz. Ezért fontos – folytatta – hogy a magyar gazdák képviselete markánsan megjelenik a listán, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnökének személyében.
Elmondta: Orbán Viktor felkérésére Hidvéghi Balázs az európai parlamenti ciklus végeztével a magyar Országgyűlés tagjaként dolgozik majd, a néhány év megszakítással 2004 óta EP-képviselő Járóka Lívia pedig a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását.
Hozzátette: Trócsányi László már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választásokon, mert a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként a magyar felsőoktatás sikeréért kíván dolgozni, míg Tóth Edina európai parlamenti tanácsadói és képviselői tapasztalatával környezetvédelmi szakemberként folytatja pályafutását.
A listavezető megtisztelőnek nevezte, hogy Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok, paravívó világ- és Európa bajnok is tagja a csapatuknak. Hozzátette: Kósa Ádám jelenlegi EP-képviselő, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának elnökeként az egyik legfontosabb nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget betöltő magyar sportvezetőként dolgozik a jövőben.
A Fidesz–KDNP listavezetője úgy összegzett: véleménye szerint ez a csapat alkalmas arra, hogy aktívan közreműködjön az EP-n belül remélt és várható jobboldali fordulatban.
Jelezte: az EP-lista elfogadásáról a Fidesz országos választmánya az április 15-i ülésén dönt.
Deutsch Tamás értékelése szerint hatalmas tétje van az európai parlamenti választásnak. „Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, Brüsszelben változás kell! Ahhoz, hogy a józan ész végre visszatérhessen az európai intézményekbe, a jobboldali-szuverenista európai erők áttörését kell elérnünk júniusban” – hangsúlyozta.
„Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokraták megértsék: mi nem kérünk a háborúból, nem engedjük be a migránsokat, és nem adjuk oda a gyermekeinket a genderaktivistáknak. Ebben a küzdelemben pedig a magyar polgárok csak a Fidesz–KDNP képviselőire számíthatnak” – hangoztatta.
Kiemelte azt is: júniusban vissza nem térő esélye van az európai jobboldalnak, a szuverenista erőknek az Európai Parlament akár legnagyobb frakciójának a létrehozatalára is. „Mi ennek a széles körű jobboldali-szuverenista együttműködésnek a részesei leszünk” – mondta Deutsch Tamás.
A szlovák külügyminiszter, Ivan Korcok bejelentette, hogy párttámogatás nélkül, polgári jelöltként elindul a köztársasági elnöki tisztségért.
Ivan Korcok szlovák külügyminiszter szerda reggel a honlapján jelentette be, hogy 2024-ben indul a köztársaságielnök-választáson − írta meg az Új Szó Online.
Harminc év diplomáciai szolgálat után úgy döntöttem, hogy indulok a Szlovák Köztársaság elnöki tisztségéért – olvasható a weboldalon.
Korcok szerdán 10 óra 30 percre sajtótájékoztatót hívott össze Besztercebányára, eredetileg ott kívánta megtenni a bejelentést. A lap szerint a honlapon véletlenül, vagy marketing megfontolásokból idő előtt publikálták az erről szóló döntést. Az oldal tartalmát ugyanis a bejelentés előtt elérhetetlenné tették, majd a sajtótájékoztató kezdetekor ismét publikálták.
A sajtótájékoztatón Korcok azt mondta, hogy polgári jelöltként méreti meg magát, nem párt indítja őt az államfői posztért. Ennek okán 15 ezer aláírást kell összegyűjtenie, hogy versenybe szállhasson a tisztségért, azonban a szeptember 30-án esedékes parlamenti választásig nem kampányol intenzíven.
Szimpatizánsaitól anyagi támogatást is kért az elnöki kampány kimagasló költségei miatt. Bejelentése szerint egy jelentősebb összeggel maga is hozzájárul a költségekhez, amelyeket egy transzparens számlán vezetnek.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
21 jelentkezőből, kilenc jelölt indulhat a januári cseh államfőválasztáson – közölte pénteken a cseh belügyminisztérium.
A hivatalos jelöltté nyilvánítást november elején 21 induló kérte, de miután a belügyminisztérium átvizsgálta az általuk leadott támogatási listákat – amelyeken legalább 50 ezer állampolgár, 10 szenátor vagy 20 képviselő aláírásának kellett volna lenni – tizenkét aspiránsnál hiányosságokat talált, s nem fogadta el jelöltségüket. A kiesettek egyike sem tartozott a januári választás esélyesei közé, támogatottságuk a közvélemény-kutatások szerint alacsony.
Az érintettek még fellebbezhetnek a Legfelsőbb Bíróságnál, amelynek legkésőbb december 16-ig kell döntenie. Az elnökjelöltek listája azt követően válik véglegessé.
Az előző elnökválasztáson, 2018-ban, eredetileg 20 jelölt indult volna, de csak kilencen teljesítették a feltételeket. Az elnöki tisztséget akkor második alkalommal Milos Zeman szerezte meg. A hatályos szabályok szerint harmadik mandátumra már nincs lehetőség.
A legutóbbi, novemberi felmérések szerint a jelöltek közül háromnak van kiemelkedően magas támogatottsága és a legnagyobb esélye a sikerre: Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke, Petr Pavel tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke és Danuse Nerudová, a brünni Mendel Egyetem volt rektora. A többi jelölt – szenátorok, vállalkozók, szakszervezeti vezető – támogatottsága jóval alacsonyabb.
Petr Pavelt az első körben 24,4 százalék, Andrej Babist 21,6 százalék, Danuse Nerudovát pedig 14,9 százalék támogatná. A második fordulóban a felmérések szerint Petr Pavel és Danuse Nerudová is legyőzné Andrej Babist. Pavelt a második körben a megkérdezettek 59 százaléka, Nerudovát pedig 52 százaléka választaná.
A győzelemhez a január 13-ra és 14-re kiírt első fordulóban a leadott szavazatok több mint 50 százalékát kellene megszereznie egy jelöltnek, míg a január 27-én és 28-án lebonyolítandó második fordulóba jutó két jelölt között már az egyszerű többség dönt.
A kampánycélokra fordítható összeg a törvény szerint 50 millió korona, 40 milliót az első forduló előtt, tízet pedig a második forduló előtt lehet elkölteni. Az összes hivatalos jelölt lehetőséget kap programjának bemutatására a közszolgálati Cseh Televízióban és a Cseh Rádióban.
Milos Zeman mandátuma március 7-én jár le, ezt követően kerül sor az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnök beiktatására.
Csehországban tíz éve közvetlenül a lakosság választja meg az államfőt, korábban ez a parlament két kamarájának együttes ülésén történt. Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság első két elnökét, Václav Havelt és Václav Klaust a parlament, míg a harmadikat, Milos Zemant már a lakosság választotta meg.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére. A párt alsóházi frakciójának illetékes szakpolitikai bizottsága hétfőn ismerteti a várhatóan őszig tartó vezetőválasztási folyamat menetrendjét.
A Konzervatív Párt eddigi vezetője, Boris Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt saját kormányának és pártjának magas beosztású képviselői is folyamatosan követelték lemondását.
Távozásával megszűnik miniszterelnöki tisztsége is, de Johnson bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.
Vasárnap este bejelentette indulását Liz Truss külügyminiszter is; vele együtt tizenegyre bővült a Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázók száma.
Truss mellett a legismertebbek közé tartozik két volt egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremi Hunt, valamint Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, aki Javiddal együtt a múlt héten lemondott, tiltakozásul a Johnson körül kirobbant botrányok miatt.
Javid és Sunak távozása indította el azt a szinte példátlan lemondási hullámot a brit kormányon belül, amely végül Boris Johnsont is távozásának bejelentésére kényszerítette.
A jelöltek mezőnyében szerepel még Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár, Penny Mordaunt, a külkereskedelmi minisztérium kereskedelempolitikai államtitkára, Grant Shapps közlekedési miniszter és Nadhim Zahawi pénzügyminiszter. Zahawit Johnson alig négy napja nevezte ki Rishi Sunak helyére.
A hétvégén Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár és Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb képviselője is közölte, hogy indul a vezetőválasztási versengésben.
Az alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság hétfőn ismerteti a vezetőválasztás hivatalos menetrendjét.
A bizottság onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba. A testület feladatai közé tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása is.
A párt jelenlegi általános szabályzata alapján először az alsóházi konzervatív frakciónak kell szavaznia a jelöltekről. A szavazássorozat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.
BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkkpic.twitter.com/BdLSFx1mpW
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
A választási trükközés miatt három jelölt verseng Borisz Visnyevszkij néven ugyanabban a választókerületben a szentpétervári törvényhozás egyik képviselői mandátumának elnyeréséért, kettőjüket, akik kifejezetten a kampányra anyakönyveztették új nevüket, hétfőn visszalépésre szólította fel Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke.
Borisz Lazarevics Visnyevszkij jelenleg is az „északi főváros” képviselőtestületének ismert tagja a liberális Jabloko párt színeiben, aki harcba szállt az újraválasztásért. Meglepetésére kerületében két ugyanilyen nevű ember adta be iratait a szentpétervári választási bizottsághoz. Eltérés csak az apai nevükben volt: az egyik Gennagyijevics, a másik Ivanovics.
Korábban az egyik vetélytársat Alekszej Smeljovnak, a másikat Viktor Bikovnak hívták. A két konkurens emellett, hogy a választókat még jobban összezavarja, az eredeti Visnyevszkijéhez hasonló őszes szakállt növesztett és a frizuráját is hasonlóan ritkás-rövidre alakíttatta a választási plakáthoz készített fotóján.
Bikovról a Novaja Gazeta című független lap kiderítette, hogy 2009 óta igazi pártszédelgőként több politikai erő képviseletében volt képviselő vagy alacsonyabb beosztású tisztségviselő. A jelenlegi kampányban eddig azzal tüntette ki magát, hogy vissza akarta léptetni az eredeti Visnyevszkijt azon a címen, hogy együttműködött Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal, akinek szervezeteit szélsőségesként bélyegezték meg a hatóságok.
Smeljov egy vállalat kereskedelmi részlegének vezetője, aki az idei évig a jelek szerint nem foglalkozott politikával. Úgy tudják róla, hogy három gyerekének meghagyta a születési családi nevét.
Pamfilova a Kommerszant FM rádiónak nyilatkozva gyalázatosnak és felháborítónak nevezte a történteket. Mint mondta, a bizottság régóta próbál meg küzdeni az ilyen technikák ellen, de az adott helyzetben tehetetlen és a két újdonsült Visnyevszkij jogszerűen szerepel a választáson.
Közölte, hogy más városokból is érkezett panasz „ikerjelöltekre”. Megfogadta, hogy az általa irányított testület törvénytervezetet dolgoz ki a jogi kiskapu bezárására. Pamfilova arra kérte a szentpétervári választási bizottságot, hogy készíttessen új plakátokat a két ellen-Visnyevszkijről, amelyek a jelenlegieknél valósághűbbek.
Sajtóforrások szerint Szentpéterváron a választási küzdelemben 1994 óta vetik be a helyi politikai zsargonban spoiler-jelöltnek nevezett indulókat, akiket megválasztásra esélyes politikusokkal azonos vagy az övékéhez megtévesztően hasonló néven indítanak el. 1996-ban Vlagyimir Jakovlev részben az ilyen szavazatelterelésnek köszönhetően győzte le a hivatalban lévő polgármestert, Anatolij Szobcsakot.
Politológusi vélemények szerint ugyanakkor a választó mára kiismerte magát ezekben a trükkökben, és nem valószínű, hogy a két „iker” bevetése lerontaná az „igazi” Visnyevszkij támogatottságát a hívei között.
Idén az orosz választók szeptember 17-19. között szavaznak a szövetségi parlament alsóházának mandátumairól. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, további háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás sorsa is.
Az illetékes választási bizottságok az elmúlt hetekben több jelöltet visszaléptettek egyebek között azon az alapon, hogy bankszámlával rendelkeztek külföldön, vagy valamilyen formában együttműködtek a Navalnij által alapított csoportokkal, amelyeket bírósági végzéssel júniusban szélsőségesnek nyilvánítottak és betiltottak.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Elon Musk wants Google and Microsoft to look bad for supporting Kamala Harris. What is the contribution of X to Trump? It could be 100 times the two are offering! pic.twitter.com/xoBgOqJTSm
— CAMPAIGN AGAINST ILLICIT TRADE & FAKE PRODUCTS (@caitfap) September 24, 2024
Szíria Legfelsőbb Alkotmánybírósága 51 jelölt jelentkezését adta át a parlamentnek a helyi elnökválasztásra.
Az országban április 19-én kezdődött a kérelmek benyújtása, s április 28-ig lehetett jelentkezni. A jelentkezők nagy száma ellenére az elnöki címért csak azok fognak „versenybe szállni”, akiket legalább 35 parlamenti képviselő támogat. Abból kiindulva, hogy a szír parlamentben 250 képviselő van, az elnökválasztáson héttől nem több jelölt vesz majd részt.
A szíriai elnökválasztásra május 26-án kerül sor. Legutóbb 2014-ben választottak elnököt az országban, akkor Bassár el-Aszad 87%-os győzelmet aratott. A szakértők elmondása szerint nagy az esély arra, hogy az állampolgárok ezúttal is neki szavaznak majd bizalmat.
#Peru Pedro Castillo speaks to a large crowd as his lead widens by more than 95 thousand votes "We have to be respectful of the will of the people. Only the people will save the people," he said to a cheering crowd. pic.twitter.com/OehVmfUW72