David Cameron brit külügyminiszter szerint Izraelnek az ellene indított iráni támadás ellenére óvakodnia kell a helyzet további eszkalációjától. Cameron kijelentette, hogy London nem támogatna egy esetleges izraeli válaszcsapást.
Irán szombat éjjel – a damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul – több száz pilóta nélküli légi támadóeszközt és rakétát indított Izrael ellen. A drónok és a rakéták nagy többségét az izraeli légvédelem a szövetséges országok – köztük Nagy-Britannia – légierőivel együttműködve megsemmisítette.
David Cameron a BBC televízió hétfői hírmagazinjában kijelentette: Izrael teljes joggal gondolja úgy, hogy válaszolnia kell a támadásra, Nagy-Britannia azonban Izrael barátjaként arra ösztönzi az izraeli döntéshozókat, hogy a szívük mellett az eszükre is hallgassanak, és ne csak kemények, hanem okosak is legyenek.
A brit külügyminiszter szerint Izraelnek fel kell ismernie azt is, hogy Irán valójában már vereséget szenvedett, mivel a támadás kudarcba fulladt.
A helyes eljárás Izrael számára most az eszkaláció elkerülése – mondta Cameron a hétfői BBC-interjúban.
Hozzátette: a figyelmet ismét a Hamászra kell összpontosítani, mivel a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezet még mindig sok embert tart fogva azok közül, akiket az Izrael ellen tavaly októberben elkövetett terrortámadás során hurcolt el.
Cameron hangsúlyozta, hogy a Hamász túszai között brit állampolgárok is vannak.
Arra a kérdésre, hogy a brit kormány által Izraeltől kért visszafogottságnak London szerint miként kell megnyilvánulnia, a brit külügyminiszter azt mondta, hogy el kell kerülni a támadások újabb hullámát.
David Cameron megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy a Gázában folyó harcokat szüneteltetni kell, annak érdekében, hogy további nagy mennyiségű segélyt lehessen bejuttatni az övezetbe.
Cameron részletek nélkül megemlítette az Irán elleni újabb szankciók lehetőségét is. Úgy fogalmazott: meg kell vizsgálni a szankciók és egyéb nyomásgyakorlási eszközök alkalmazását annak megakadályozása érdekében, hogy Irán ismét megtámadja Izraelt.
A brit külügyminiszter szerint Irán 301 különböző légi támadóeszközt indított Izrael ellen. A támadásnak több ezer áldozata és sebesültje lett volna a civil lakosság körében, ha az izraeliek, az amerikaiak és kis részben mi nem lőttük volna le”ezeket az eszközöket – fogalmazott Cameron a hétfői BBC-interjúban.
Rishi Sunak brit miniszterelnök előző nap jelentette be, hogy a brit királyi légierő (RAF) is részt vett az Izrael ellen végrehajtott iráni támadás elhárításában, és számos iráni drónt lelőtt.
Arra a kérdésre, hogy ha Izrael megtorló támadásra szánná el magát, Joe Biden amerikai elnökhöz hasonlóan a brit kormány is azt üzeni-e Izraelnek, hogy ebben nem lenne hajlandó részt venni, David Cameron azt mondta: London álláspontja az – és ezt meg is üzente az izraelieknek –, hogy Izrael ne tegyen olyan lépéseket, amelyek a helyzet eszkalálódásához vezetnének. „Azt tanácsoljuk, hogy Izrael ne hajtson végre megtorló akciót” – hangsúlyozta a brit külügyminiszter.
Hozzátette: London nem támogatna egy ilyen válaszcsapást.
A Moszad külföldi titkosszolgálat vasárnapi jelentése szerint az iszlamista Hamasz szélsőséges szervezet elutasította Izrael október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt túszokat palesztin biztonsági foglyokra kicserélő és fegyverszüneti javaslatát.
A szolgálat szerint a Hamasz a tárgyaláson közvetítő felekhez eljuttatott elutasító válasza annak bizonyítéka, hogy Jahíje Szinuár, a Hamász gázai vezetője nem akar alkut.
A fogolycsere és tűzszüneti tárgyalásokon három ország, Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok képviselői közvetítenek.
A közvetítők javaslata szerint a még halottnak nem nyilvánított kilencvenhét túsz közül negyvenet engednének szabadon izraeli börtönökben fogva tartott több száz biztonsági fogolyért cserébe.
Indítványuk a gázaiak humanitárius segélyezését is magában foglalta. A Moszad szerint a Hamasz Katarban élő vezetője, Iszmail Haníje „továbbra is kihasználja az Iránnal fennálló feszültséget, a harcterek egyesítésére és a térségbeli feszültség általános kiterjesztérése törekszik”.
A Hamasz vasárnap este jelentette be válaszának átadását. Eszerint ragaszkodnak a teljes tűzszünethez, vagyis a háború befejezéséhez, és az izraeli hadsereg (IDF) Gázai övezetből történő teljes kivonásához. Emellett a gázaiaknak nyújtott humanitárius segélyek növelését, valamint az övezet északi részéből evakuáltak visszatérését követelik.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Joe Biden amerikai elnök kedden egy interjúban kijelentette, hogy Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke hibát követett el a gázai konfliktus kezelésében, és arra kérte az izraeli kormányt, hogy azonnal hozzon létre tűzszünetet a Hamász palesztin terrorszervezettel, hogy humanitárius segélyeket tudjanak bejuttatni.
„Szerintem hiba, amit tesz. Nem értek egyet a megközelítésével” – mondta Biden az Univision spanyol nyelvű amerikai tévécsatornának, amikor Netanjahu háborús politikájáról kérdezték. Korábbi nyilatkozataiban Biden az izraeli hadsereg gázai bombázásait „válogatás nélkülinek”, hadműveleteit pedig „túlzónak” nevezte.
Biden a múlt csütörtöki telefonbeszélgetésük során arra figyelmeztette Netanjahut, hogy Washington kénytelen lesz változtatni Izraelt feltétel nélkül támogató politikáján, ha az nem tesz konkrét lépéseket a civilek védelme érdekében. Az amerikai elnök felhívását egy izraeli légicsapás előzte meg, amelyben a World Central Kitchen (WCK) nevű nonprofit segélyszervezet hét önkéntese vesztette életét.
Izrael válaszul még aznap beleegyezett újabb segélyátkelőhelyek megnyitásába, a hét végén pedig bejelentette, hogy kivonja csapatait a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz városából.
A keddi interjúban Biden újból sürgette az izraeli kormányfőt, hogy Izrael azonnal kössön tűzszünetet a Hamásszal. „Arra kérem az izraelieket, hogy hirdessenek tűzszünetet, mégpedig most, és a következő hat-nyolc hétre tegyék lehetővé, hogy minden élelmiszer és gyógyszer akadálymentesen bejuthasson az országba, a térségbeli országok pedig segíthessenek a segélyek elosztásában” – mondta.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden amerikai elnök kedden egy interjúban kijelentette, hogy Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke hibát követett el a gázai konfliktus kezelésében, és arra kérte az izraeli kormányt, hogy azonnal hozzon létre tűzszünetet a Hamász palesz...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1712770200
[modified] => 1712753869
)
[title] => Joe Biden kritikával illette az izraeli kormányfő háborús politikáját
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109315&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109315
[uk] => 109473
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 102840
[image] => Array
(
[id] => 102840
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden.jpg
[original_lng] => 506538
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/biden.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1712834423:8
[_thumbnail_id] => 102840
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3063
[_oembed_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] =>
Trump demands Biden to issue apology over 'blasphemous' Trans Visibility Day on Easter Sunday: 'Appalling' https://t.co/C65ENy4fwR
Az izraeli hadsereg gázai csapatkivonása előtt nem lehet szó semmilyen újabb, a túszok elengedéséről szóló tárgyalásról – jelentette ki csütörtökön az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet szóvivője.
Gázi Hamad a sajtónak nyilatkozva azt mondta, a palesztin és az izraeli fél között az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével zajló tárgyalások során csupán „kis előrelépés történt”.
A Hamász bejrúti irodájához köthető források szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította a tűzszüneti javaslatokat, a Hamász pedig a maga részéről nem fogadta el azt az izraeli ajánlatot, mely az alku részeként lehetővé tenné a terrorszervezet vezetésének távozását az övezetből.
Szerdán a Gázai övezetben tüntetést tartottak és eddig példátlan módon gázai palesztinok követelték az izraeli túszok elengedését a háború lezárása érdekében.
A Hamász október 7-én hajtott végre összehangolt terrortámadást Izrael déli részén, az offenzívában 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedtek el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben. Válaszul Izrael hadműveletet indított a Hamász felszámolására. A gázai háború palesztin halottjainak száma időközben már meghaladta a 25 ezret.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.
Abdalláh Buhabib megbízott libanoni külügyminiszter kedden késő este a BBC 4 brit közszolgálati tévécsatornának nyilatkozva elmondta: meg akarják győzni az országban jelentős hatalommal bíró síita mozgalmat arról, hogy ne reagáljon a merényletre, mert bármilyen, jelentősebb erőszakos lépése az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedéséhez vezethet.
„Nagyon aggódunk, a libanoniak nem akarnak belekeveredni, még a Hezbollah sem akar belekeveredni egy regionális háborúba” – idézték a nyilatkozót.
A külügyminisztérium Nadzsib Mikáti ügyvezető kormányfő utasításai alapján megkezdte az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézendő panasz előkészítését az izraeli agresszió elítélésére – jelentette az állami hírügynökség.
A Hamász politikai irodájának helyettes vezetője, Száleh al-Arúri kedd este halt meg egy feltételezett dróncsapásban, amely a Hamász egyik irodáját érte Bejrút déli külvárosában.
A Hezbollahhal szövetséges és Irán által is támogatott Hamász szerint vele együtt hét ember halt meg, köztük a Hamász fegyveres szárnyának két vezetője. A terrorszervezet azonnal Izraelt tette felelőssé, bár Izrael egyelőre nem ismerte el a tett elkövetését, noha nem is tagadja. A Hezbollah kedden késő este közleményben fogadkozott, hogy „ez a bűncselekmény nem marad megtorlás nélkül”.
A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk a tervek szerint szerdán este beszédet mond.
Irán védelmi minisztere szerdán kijelentette, hogy Arúri meggyilkolásának biztosan lesznek következményei, és felelőssé tette az Egyesült Államokat a közel-keleti feszültség fokozódásáért. Elsősorban az amerikai politika a felelős – mondta Mohammad Reza Astiani a teheráni kabinet ülése előtt.
Teherán fő ellenségét, Izraelt hibáztatta magáért a bejrúti támadásért. „Az (izraeli) rezsim terrorgépezetének rosszindulatú külföldi tevékenysége valódi fenyegetés a békére és a biztonságra” – írta Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az X-en.
Az Iszlám Köztársaság korábban visszautasította azt a vádat, hogy felelős volna a síita milíciák által az amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban elkövetett támadásokért.
„Irán nem felelős a térségben élő egyének vagy csoportok tetteiért” – írta az ENSZ főtitkárának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett levelében, amelyet az IRNA iráni állami hírügynökség ismertetett.
A történtekkel párhuzamosan az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) szerdán azt közölte, hogy aggódik az ország biztonsági helyzete miatt.
„Mélységesen aggódunk az eszkaláció veszélye miatt” – mondta Kandice Ardiel, az UNIFIL helyettes szóvivője a dpa német hírügynökségnek. „Ennek pusztító következményei lehetnek az emberekre nézve a határ mindkét oldalán” – tette hozzá.
Az ENSZ-misszió minden felet tűzszünetre szólított fel, és önmérsékletet sürgetett.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második l...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1704310380
[modified] => 1704310730
)
[title] => A libanoni kormány megpróbálja meggyőzni a Hezbollahot, hogy ne keveredjen bele a háborúba Izrael ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99728&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99728
[uk] => 99736
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 99729
[image] => Array
(
[id] => 99729
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg
[original_lng] => 845728
[original_w] => 2048
[original_h] => 1365
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hezbollah-2.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1704303562:8
[_thumbnail_id] => 99729
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3573
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] =>
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője „kíméletlenséggel” vádolta meg kedden este az izraeli hadsereget a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz város egyik kórházát érő támadásai miatt a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt írta az X-en, hogy a palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat szerint a támadásokban legkevesebb öt civil meghalt, köztük egy ötnapos csecsemő.
Az al-Amal kórházban 14 ezer embert ápoltak a támadás előtt, azóta sokan közülük elhagyták az intézményt.
„A Gázai övezeti egészségügyi rendszer már a kórházat érő kíméletlen támadások előtt is romokban hevert, az intézmények és a segélyszervezetek dolgozóit a háború folyamatosan akadályozza a munkájukban, életek mentésében. Csatlakozom az azonnali tűzszünetre vonatkozó nemzetközi felhívásokhoz” – közölte Tedrosz.
A WHO vezetője ezenkívül azonnali intézkedéseket sürgetett, „amelyek biztosítják az élelem, az ivóvíz, az orvosi felszerelések és más létszükségleti cikkek gyors és akadálytalan beszállítását az övezetbe azon milliónyi lakos számára, aki a higiénia hiánya, az éhínség és a betegségek terjedése miatt kimondhatatlanul rossz körülmények között él ott. A Gázai övezetben élők még mindig csak a töredékét kapják meg annak a segélynek, amelyhez a háború előtt rendszeresen hozzájutottak. Minden erőfeszítést meg kell tenni az egészségügyi létesítmények, a személyzet és a betegek védelme érdekében” – írta.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője „kíméletlenséggel” vádolta meg kedden este az izraeli hadsereget a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz város egyik kórházát érő támadásai miatt a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni hábo...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1704289680
[modified] => 1704286029
)
[title] => A WHO vezetője kíméletlennek nevezte Izraelt az újabb gázai kórházat ért támadás miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99721
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 25660
[image] => Array
(
[id] => 25660
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz.jpg
[original_lng] => 180322
[original_w] => 839
[original_h] => 472
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz.jpg
[width] => 839
[height] => 472
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz.jpg
[width] => 839
[height] => 472
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz.jpg
[width] => 839
[height] => 472
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/tedrosz.jpg
[width] => 839
[height] => 472
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1704278830:5
[_thumbnail_id] => 25660
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2737
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
To increase the volume of humanitarian aid entering Gaza and following additional related discussions with the U.N. and international organizations, a local, tactical pause of military activity for humanitarian purposes will take place from 08:00 until 19:00 every day until… pic.twitter.com/QLXNFZsTYZ
Véget kell vetni a válogatás nélküli, civilek elleni támadásoknak, hiányzik a célpontok közötti különbségtétel az izraeli hadsereg részéről – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a közösségi oldalán közzétett üzenetében hétfőn.
Josep Borrell bejegyzésében emlékeztetett, hogy izraeli katonák vasárnap megtámadták a gázai Szent Család plébánia épületegyüttesét, találat érte a kalkuttai Teréz anya nővérei működtette kolostort, és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő gázai civilek menedékhelyeit.
A legutóbbi izraeli katonai műveletek során hívek, három izraeli túsz és több száz civil halt meg – hívta fel a figyelmet.
„Ennek véget kell vetni, sürgősen humanitárius szünetre van szükség. Túl sok civilt öltek meg Gázában” – fogalmazott Borrell.
Minden bizonnyal a célpontok „megkülönböztetése elképesztő hiányának vagyunk tanúi Izrael gázai hadműveletei során” – tette hozzá bejegyzésében az uniós diplomácia vezetője.
[type] => post
[excerpt] => Véget kell vetni a válogatás nélküli, civilek elleni támadásoknak, hiányzik a célpontok közötti különbségtétel az izraeli hadsereg részéről – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a közösségi oldalán közzétett ü...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702981740
[modified] => 1702948904
)
[title] => Borrell: Véget kell vetni a civilek elleni támadásoknak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=98495&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98495
[uk] => 98645
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98496
[image] => Array
(
[id] => 98496
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel.jpg
[original_lng] => 536725
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/borrel.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703073875:3
[_thumbnail_id] => 98496
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3409
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1a24eabb98e5bcaa15cba0346ce54dbb] =>
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Emmanuel Macron francia elnök szerint az izraeli vezetésnek „pontosítania” kellene a Gázai övezetben indított hadműveleteinek célját, mert ha valóban a Hamász palesztin iszlamista szervezet teljes elpusztítását akarják, akkor szerinte a háború tíz évig fog tartani.
Azon a ponton vagyunk, hogy az izraeli hatóságoknak pontosabban meg kellene határozni a végső céljukat. Elhiszi vajon bárki, hogy lehetséges teljesen felszámolni a Hamászt? – tette fel a kérdést a francia államfő szombaton Dubajban újságírók előtt.
Ha ez a célkitűzés, akkor a háború tíz évig fog húzódni – jegyezte meg.
Macron kifejtette azt is, hogy „egy terrorcsoporttal szemben nem az a helyes fellépés, hogy eltörölnek egy teljes területet vagy lebombázzák a teljes polgári infrastruktúrát”. Úgy vélte, „Izrael tartós biztonságát a térségben nem lehet garantálni úgy, hogy a biztonságért palesztin életekkel és a közvélemény neheztelésével fizetnek”.
Macron hangsúlyozta, hogy kettőzött erőfeszítéssel kell törekedni arra, hogy tartós tűzszünet jöhessen létre a Gázai övezetben annak érdekében, hogy elérjék a térséget a humanitárius segélyek, illetve kiszabadítsák a Hamász fogságában lévő összes túszt.
A francia elnök szombat este Katarba utazik, hogy együtt vacsorázzon Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel, aki fontos szerepet játszik a gázai túszok elengedéséről folytatott tárgyalásokban.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Norway joins France's nuclear umbrella initiative, becoming the 9th European ally in Macron's forward deterrence plan as NATO members race to boost self-defense amid Russia concerns and Trump's push for… #NATO#EuropeanDefense#NuclearDeterrence#Trumphttps://t.co/FSdvtbD5sg
— @GlobalRightWatch (@AutonomusRepost) June 2, 2026
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
A New York Times azt állítja, hogy izraeli tisztviselők birtokában volt egy részletes – mintegy 40 oldalas dokumentum – amely pontról pontra felvázolta a Hamász izraeli földön végrehajtandó támadásának terveit, de nem tartották megvalósíthatónak azt, arra hivatkozva, hogy az meghaladja a csoport képességeit– számolt be a neokohn.hu
A dokumentum, amelyet a hatóságok „Jerikó fal” kódnéven emlegettek, a jelentések szerint „egy módszeres támadást” vázolt fel, amelyben drónok támadnák Izrael megfigyelőrendszerét, miközben a terroristák gyalogosan, siklóernyők és motorkerékpárok segítségével, rakétatűz fedezékében hatolnának be az országba.
A dokumentum állítólag tartalmazta az IDF-erők elhelyezkedését és méretét is a térségben, és kifejezetten célként jelölte meg a reimi katonai bázis lerohanását, amely az október 7-i Nova fesztiválnak adott helyet. A dokumentum tetején egy Korán-idézet szerepelt: „Lepjétek meg őket a kapun keresztül. Ha így teszel, biztosan győzni fogsz”.
„A tervek széles körben keringtek az izraeli katonai és hírszerzési vezetők között” – áll a Times cikkében. Az IDF gázai részlege írt róla egy értékelést, amelyben beszámoltak „egy új, példátlan méretű rajtaütés” terveiről, de arra a következtetésre jutottak, hogy a tervek inkább egy „irányt jelöltek ki”, amely a Hamász jövőbeni ambícióit részletezte.
Ezután 2023 júliusában az IDF elit hírszerző részlege, a 8200-as egység jelentette, hogy a Hamász olyan gyakorlatokat hajtott végre, amelyek a „Jerikó fal” terveit tükrözték.
A gyakorlat során a Hamász terroristái ugyanazt a Korán-idézetet használták, amely a „Jerikó fal” dokumentum tetején szerepelt. A jelentést író egység elemzője figyelmeztetett, hogy a Hamász már építi a terv megvalósításához szükséges kapacitásokat, és hogy a Hamász által végrehajtott gyakorlatok szorosan tükrözik a dokumentumban leírtakat.
Belső vita következett, amelyben mások is támogatták az elemző figyelmeztetését. Egyikük még a Jom Kippuri háború példáját is felhozta, és azt írta: „50 évvel ezelőtt már átéltünk egy hasonló tapasztalatot a déli fronton egy képzeletbeli forgatókönyv kapcsán, és a történelem megismétlődhet, ha nem vagyunk óvatosak”.
[type] => post
[excerpt] => A New York Times azt állítja, hogy izraeli tisztviselők birtokában volt egy részletes dokumentum, amely felvázolta a Hamász izrael elleni terveit,
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701510480
[modified] => 1701471334
)
[title] => Izrael egy évvel a támadás előtt tudott a Hamász tervéről, de nem vette komolyan – NYT
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96890&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96890
[uk] => 96885
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96886
[image] => Array
(
[id] => 96886
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[original_lng] => 57916
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/53.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701464136:5
[_thumbnail_id] => 96886
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4030
[_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>
Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A gázai humanitárius szünet meghosszabbítására szólított fel hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, mert szerinte ez teszi lehetővé, hogy a térségben élő emberek megkapják a számukra égetően szükséges segélyt, és még több túsz kiszabadulhasson.
Brüsszeli sajtótájékoztatóján a norvég politikus üdvözölte, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás több túsz elengedéséhez vezetett. Kiemelte, hogy a régióban tapasztalat szenvedés, még fontosabbá teszi a politikai megoldás szükségességét. Mint mondta, a NATO-szövetségesek jelen vannak a tágabb közel-keleti térségben, a többi között az iraki kapacitásépítő missziók révén.
„Drón- és rakétacsapásokat tapasztaltunk amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban, valamint kereskedelmi hajók elleni támadásokat, mindez az eszkaláció kockázatának növekedésére mutat rá. Iránnak vissza kell fognia szövetségeseit” – hívta fel a figyelmet.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy a szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden egyeztetést folytatnak a helyzetről.
„Oroszország visszahozta a háborút Európába. Kibertámadásokkal, dezinformációval, energetikai és migrációs zsarolással destabilizálni igyekszik demokráciáinkat” – mutatott rá. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben Moszkva migránsokat szállított a finn határra, emiatt le kellett zárni átkelőhelyeket. Hangsúlyozta, hogy a NATO szolidaritást vállal új tagállamával, Finnországgal, és üdvözölte, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) segít megerősíteni a finn határokat.
Stoltenberg elmondta továbbá, hogy a NATO megerősíti Ukrajna hosszú távú támogatását, és a szövetségesek egyetértenek abban, hogy az ország a szervezet tagja lesz.
„Ukrajna visszafoglalta az Oroszország által elfoglalt területek 50 százalékát. Szuverén, független nemzetként győzedelmeskedett. Eközben Oroszország politikailag, gazdaságilag és katonailag is gyengébb lett” – hangoztatta.
Kínával kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: a távol-keleti ország nem ellenfél, a Pekinggel való párbeszédet pedig fenn kell tartani, sok területen – például éghajlati és fegyverzetellenőrzési kérdésekben – együtt kell vele működni.
Rámutatott azonban, hogy néhány kínai kormányzati intézkedés kihívást jelent a szövetségesek biztonságára nézve, és a NATO-nak együtt kell dolgoznia a válaszlépéseken.
A nyugat-balkáni helyzetről szólva a NATO-főtitkár kiemelte, hogy a többi között Oroszország rosszindulatú kísérleteket tesz a feszültség szítására a régióban.
„A NATO máris további 1000 katonát vezényelt Koszovóba. Vizsgáljuk továbbá a békefenntartó kontingensünk tartósabb növelését” – jelentette ki.
Végezetül, Stoltenberg sürgette, hogy Magyarország és Törökország mihamarább fejezze be Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját.
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.