Joe Biden a közel-keleti konfliktusok diplomáciai lezárását és az Ukrajna melletti nyugati kiállás fenntartását sürgette.
Miközben a Közel-Kelet fegyveres konfliktusait gyorsan és diplomáciai módon zárná le, aközben a Nyugat Ukrajna mögötti kiállásának fenntartását szorgalmazta Joe Biden amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésében mondott felszólalásában kedden New Yorkban.
Az ENSZ Közgyűlés ülésszaka csúcsszintű általános vitájának megnyitóján mondott beszédében az elnök az ukrajnai háborút tekintve óva intett a nyugati szövetségesek kifáradásától, és a fegyveres konfliktusban a kijevi vezetés támogatásának folytatására szólított fel. A Közel-Keletet illetően az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti eszkalálódó fegyveres konfliktus kapcsán Joe Biden úgy fogalmazott, hogy egy teljes körű háború senkinek sem érdeke, és hozzátette: az egyetlen út a békéhez a diplomáciai megoldás.
Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti háborús konfliktus, a gázai harcok lezárása érdekében a tűzszüneti megállapodás feltételeinek véglegesítését sürgette, és felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét oldalon túl sokat szenvedett már a polgári lakosság. Az amerikai külpolitikát illetően kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem vonulhat vissza a globális politika színteréről. Joe Biden elnöksége utolsó beszédét tartotta az ENSZ Közgyűlése előtt, ami alkalmat adott négyéves elnöksége néhány elemének kiemelésére, így beszélt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulásáról is. A 2021 nyarán megtett lépésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy eltökélt volt az ügy lezárására.
Ugyanakkor elismerte, hogy a folyamatot „tragédiák kísérték”, amivel a 13 amerikai katona halálára utalt, akik merényletben vesztették életüket a kabuli repülőtérnél az Afganisztánban tartózkodó amerikai külföldi állampolgárok kimenekítésére irányuló művelet idején.
Az afganisztáni kivonulás kivitelezését illető kritikákra Joe Biden és adminisztrációjának tisztségviselői az elmúlt években azzal érveltek, hogy a csapatok kivonásáról még a korábbi elnök, Donald Trump állapodott meg, így megkötve a következő kormányzat kezét.
Joe Biden a világszervezet ülésén tartott keddi felszólalásában a világ előtt álló megoldandó feladatok közé sorolta a mesterséges intelligencia felhasználásának szabályozását annak kockázatai miatt. Úgy vélte, az új technológia teljes mértékben átalakítja majd az emberek életét, a munkavégzés módját és a háborús hadviselést is. Az ENSZ-közgyűlés keretében az amerikai elnök külön is találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral, akinek hangsúlyozta az ENSZ intézményi reformjainak szükségességét annak érdekében, hogy a szervezet képes legyen megfelelni a 21. század kihívásainak.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv