Joe Biden amerikai elnök jövő héten személyesen tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel – jelentette be a Fehér Ház pénteken.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető megbeszélésének témái között szerepel majd a kétoldalú viszony értékelése, a kommunikációs csatornák fenntartásának fontossága, valamint regionális és globális ügyek.
„Építve a 2022 novemberében Bali szigetén tartott találkozóra a két vezető megvitatja majd, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság miként kezelheti felelősséggel a közöttük zajló versenyt, és tud együttműködni azokon a területeken, ahol érdekeik találkoznak” – fogalmaz a Fehér Ház szóvivője által aláírt közlemény.
Az Egyesült Államok és Kína viszonyát számos, az elmúlt egy évben történt geopolitikai fejlemény tette feszültebbé, ide tartozik az idén februárban az Egyesült Államok felett megsemmisített állítólagos kínai hírszerző léggömb, valamint Kína szélesedő kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával a folytatódó ukrajnai, és az októberben kezdődött közel-keleti fegyveres konfliktusok közepette.
Joe Biden és Hszi Csin-ping a tervek szerint jövő szerdán folytat négyszemközti megbeszélést az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szombaton kezdődő San Franciscó-i csúcstalálkozójának keretében.
A Fehér Ház az elmúlt hónapokban többször kifejezte Joe Biden szándékát arra, hogy ismét találkozzon a kínai elnökkel, és adminisztrációjának több tagja is Pekingben járt az elmúlt időszakban, hogy a szakpolitikai együttműködés kérdéseiről egyeztessen.
Meg kell őrizni Európa egységét, ez a legfontosabb kihívás az Európai Politikai Közösséget alkotó országok vezetőinek granadai találkozóján – jelentette ki csütörtökön a spanyolországi csúcsértekezletre érkezve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Hangoztatta, hogy nem csupán az Európai Uniót alkotó országokra gondol, hanem azokra az államokra is, amelyek még nem tagjai szervezetnek.
Zelenszkij jelenléte sokáig kérdéses volt, csak csütörtökön dőlt el, hogy részt tud venni az egynapos granadai találkozón, amelynek egyik fő témája a kontinens biztonsága.
Az ukrán elnök kiemelte, hogy a közelgő télen további hadműveletekre kell felkészülniük az országát támadó Oroszország részéről, és a védekezés lehetőségeiről is tárgyalni kíván partnereivel.
Hozzátette, hogy Moszkva nem csupán a frontokon támadja Ukrajnát, hanem például hamis információk terjesztésével is.
Kérdésre válaszolva a ukrán elnök leszögezte, hogy teljes támogatottságot élvez az amerikai vezetés és az amerikai kongresszus két házának részéről. Ezt nemrégiben megerősítették, amikor Washingtonban tárgyalt – tette hozzá.
Az Európai Politikai Közösség közel 50 ország, valamint az európai uniós központi intézmények vezetőinek részvételével tartott granadai találkozójának fő témái Európa jövője köré összpontosulnak, a biztonság mellett közéjük tartozik az informatikai fejlesztés, az úgynevezett zöld átállás és a migráció is.
The Netherlands will continue to support Ukraine in the face of continued Russian aggression, as much and for as long as necessary. The devastating situation in Israel and Gaza will not divert our attention away from Ukraine. The existential need to push back against Russian… pic.twitter.com/o1CCW3gKQp
Dél-Korea javaslatot tett egy, a következő hónapokban rendezendő háromoldalú, kínai-japán-dél-koreai találkozóra, amelyen a három ország külügyminiszterei vennének részt – jelentette be kedden a szöuli külügyminisztérium.
A miniszteri csúcs megrendezéséről a három ország külügyminiszter-helyettesei állapodtak meg keddi szöuli találkozójukon. Az egyeztetésen Csung Bjun Von dél-koreai, Nung Zsung kínai és Funakosi Takehiro japán külügyminiszter-helyettes vett részt.
Diplomáciai források szerint a csúcstalálkozóra – mely négy év óta az első ilyen jellegű rendezvény lenne – decemberben kerülhet sor.
A három ország korábban évente tartott csúcstalálkozót, ám Tokió és Szöul között a viszony 2019-ben megromlott a Japán második világháborús múltja körüli viták miatt.
Szöul szerint még mindig rendezetlen az egykori koreai kényszermunkások és a szexrabszolgaságba kényszerített koreai nők ügye. Jóllehet Tokió azzal érvel, hogy a kártérítési követeléseket rendezték egy 1965-ös, a kapcsolatok normalizálását célzó szerződésben, Szöul további kártérítési igényt jelentett be.
Idén a két ország ismét közeledett egymáshoz, augusztusban pedig Jun Szok Jol dél-koreai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök Camp Davidben, Joe Biden amerikai elnökkel közösen háromoldalú egyeztetésen vett részt.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A 77-ek csoportja és Kína csúcstalálkozója a multilateralizmus és a nemzetközi együttműködés előmozdítására való felhívással ért véget szombaton Havannában.
„Ezekben a napokban Kuba volt a globális Dél fővárosa, az örök remény tere, azoknak az otthona, akik a legkevesebbet kapják a globális jólétből annak ellenére, hogy a legtöbbet adták hozzá” – mondta Manuel Marrero kubai miniszterelnök, köszönetét fejezve ki a jelen lévő küldöttségeknek a Kuba ellen hat évtizede tartó amerikai embargó során nyújtott támogatásért.
„A csúcstalálkozó megerősítette, hogy Kuba nincs egyedül” – jelentette ki Rodolfo Benítez, a kubai külügyminisztérium multilaterális ügyekért és nemzetközi jogért felelős főigazgatója. „Elmondhatjuk, hogy a havannai csúcstalálkozó sikeres volt” – tette hozzá, kiemelve, hogy a G77 tagállamai meg akarják változtatni a jelenlegi globális rendet, hogy saját fejlesztési modelljüket alkalmazva növekedhessenek.
Szombaton elfogadták a csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, amelyben hangsúlyozták, hogy sürgősen szükség van a nemzetközi pénzügyi struktúra átfogó reformjára, valamint a globális pénzügyi kormányzás összehangoltabb átalakítására.
„Elutasítjuk az extraterritoriális hatású törvények és rendeletek bevezetését és a gazdasági kényszerintézkedések minden más formáját, beleértve a fejlődő országokkal szembeni egyoldalú szankciókat, és ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezeket haladéktalanul meg kell szüntetni” – szögezi le a zárónyilatkozat, hozzátéve: „megerősítjük továbbá elkötelezettségünket a csoport egységének és szolidaritásának megszilárdítása mellett, hogy elérje célkitűzéseit, és fokozza szerepét a jelenlegi nemzetközi helyzetben”.
Kuba januárban vette át a G77 soros elnökségét. A következő G77+Kína csúcstalálkozóra a tervek szerint 2024 januárjában kerül sor Uganda fővárosában, Kampalában.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Ukrajna nem szerepel az Indiában tartandó G20-as csúcstalálkozóra meghívott országok listáján, mivel ezt a formátumot nem biztonsági kérdések megvitatására hozták létre – jelentette be Subramanyam Jaishankar indiai külügyminiszter, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az EFE című spanyol kiadványra hivatkozva.
Mint ahogy azt már korábban megírtuk, Ukrajna nem szerepel a G20-as csúcstalálkozóra meghívott országai között. A jelentés szerint az indiai diplomácia vezetője elmondta, hogy India kilenc országot hívott meg a csúcstalálkozóra: Spanyolországot, Bangladest, Nigériát, Mauritiust, Egyiptomot, Hollandiát, Ománt, Szingapúrt és az Egyesült Arab Emírségeket. Rajtuk és a G20 tagjain kívül más ország nem vehet részt a csúcstalálkozón – tette hozzá.
„A G20 a globális gazdasági növekedés, a fejlődés problémáinak csoportja. Ezen a csúcstalálkozón az energia, a műtrágya és az élelmiszerellátás problémáinak megvitatása lesz napirenden. Ez a G20, nem pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa” – mutatott rá Subramanyam Jaishankar.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna nem szerepel az Indiában tartandó G20-as csúcstalálkozóra meghívott országok listáján, mivel ezt a formátumot nem biztonsági kérdések megvitatására hozták létre – jelentette be Subramanyam Jaishankar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692272940
[modified] => 1692268970
)
[title] => Az indiai külügyminiszter megerősítette, hogy Ukrajnát nem hívták meg a G20-as csúcstalálkozóra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=87372&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 87372
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 87373
[image] => Array
(
[id] => 87373
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[original_lng] => 28832
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dzhayshankar-ministr-inostrannyh-del-indii-flickr-com-mfarussia-1-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1692258170:12
[_thumbnail_id] => 87373
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1130
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] =>
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
Ukrajna a partnereivel együtt azon dolgozik, hogy hivatalos meghívást kapjon a G20-as csúcstalálkozóra, amely szeptember 9-10-én lesz Indiában – jelentette ki Mihajlo Tocsickij külügyminiszter-helyettes egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a helyettes külügyminiszter az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva azt mondta: „Röviden: dolgozunk rajta (a G20-ak meghívóján – a szerk.).” Szerinte nemcsak Ukrajna, hanem a partnerei is dolgoznak ezen.
„Ukrajna úgy véli, hogy amit Oroszország a gabona-megállapodással művel, az nagy kihívás a világgazdaság számára. Ezért dolgozunk a partnereinkkel azon, hogy meghívást kapjunk” – mutatott rá Mihajlo Tocsickij.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
India úgy döntött, hogy nem hívja meg Ukrajnát a szeptemberi G20-csúcstalálkozóra – írja a Sky News.
A G20-ak honlapján közzétett hivatalos meghívottak listáján nyolc nem tagország szerepel: Banglades, Egyiptom, Mauritius, Hollandia, Nigéria, Omán, Szingapúr és az Egyesült Arab Emírségek.
Spanyolországot is várják – annak ellenére, hogy nem tag – állandó meghívottként.
A házigazda országon múlik, hogy melyik nem tagországot hívja meg minden évben. A tavalyi indonéziai csúcstalálkozóra Ukrajnát hívták meg, Volodimir Zelenszkij elnök virtuálisan jelent meg.
Ukrajnát meghívták az év elején a G7-ek exkluzívabb japán csúcstalálkozójára is.
India azonban a háború kezdete óta Oroszország erősebb gazdasági szövetségesei közé tartozik, és a nyugati szankciókat figyelmen kívül hagyva továbbra is nagy mennyiségű orosz olajat importál.
Oroszországot ismét meghívták, annak ellenére, hogy többször felszólították a Kremlt a kormányközi csoportból való kizárására.
Moszkva várhatóan részt vesz, de Vlagyimir Putyin elnök állítólag mérlegeli, hogy személyesen jelenjen-e meg. Egy Kreml-forrás az NBC Newsnak múlt hónapban azt mondta, hogy Putyin még mindig nem zárta ki a lehetőséget.
Tavaly Szergej Sojgu védelmi miniszter jelent meg helyette. A jövő havi csúcstalálkozó lesz az első azóta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen, mivel azzal vádolja, hogy illegálisan toloncolt gyerekeket Oroszországba.
Az elfogatóparancs technikailag korlátozza Putyin utazási lehetőségeit – a bírósághoz csatlakozott országok elméletileg kénytelenek lennének letartóztatni őt, ha a területükre lép. Ezért döntött úgy, hogy a múlt hónapban kihagyja a dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozót.
Dél-Afrikával ellentétben India nem tagja az ICC-nek, így Putyin anélkül vehet részt a találkozón, hogy attól kellene tartania, az indiai hatóságok letartóztatják.
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
Szaúd-Arábia augusztus elején egy jelentős ukrajnai találkozóra készül, amelyen a nyugati országok, maga Ukrajna és olyan kulcsfontosságú fejlődő országok, mint India és Brazília vesznek részt – írja a Reuters a Wall Street Journal nyomán.
Az augusztus 5-én és 6-án Dzsiddában tartandó találkozóra várhatóan 30 különböző ország magas rangú tisztviselői is érkeznek majd.
[type] => post
[excerpt] => Szaúd-Arábia augusztus elején egy jelentős ukrajnai találkozóra készül, amelyen a nyugati országok, maga Ukrajna és olyan kulcsfontosságú fejlődő országok, mint India és Brazília vesznek részt – írja a Reuters a Wall Street Journal nyomán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1690734360
[modified] => 1690726699
)
[title] => Az ukrán helyzetről tartanak csúcstalálkozót Szaúd-Arábiában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85998&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 85998
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 85999
[image] => Array
(
[id] => 85999
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486.jpg
[original_lng] => 355857
[original_w] => 1125
[original_h] => 632
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/szaud-arabia-shutterstock-20170922-487486.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1690715900:12
[_thumbnail_id] => 85999
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1528
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 49
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Hírek
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 645
[1] => 2251
[2] => 53445
)
[tags_name] => Array
(
[0] => csúcstalálkozó
[1] => Szaúd-Arábia
[2] => ukrán háború
)
)
[8] => Array
(
[id] => 85111
[content] =>
Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy online vesz részt a BRICS-csúcson, közölte Dmitrij Peszkov.
Mint ahogy arról, már korábban beszámoltunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen nem vesz részt az augusztusi dél-afrikai BRICS-csúcson, jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, számolt be az orosz sajtó július 19-én, szerdán.
„Putyin elnök úgy döntött, hogy online formátumban részt vesz a BRICS-csúcstalálkozón. Ez teljes értékű részvétel lesz” – biztosított Peszkov.
Egyben megerősítette, hogy Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter személyesen képviseli a csúcson. „Lavrov miniszter jelen lesz a találkozón” – tette hozzá a Kreml képviselője.
A BRICS öt ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság gazdasági társulása.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök az Európai Unió és Latin-Amerika csúcstalálkozóján kijelentette, hogy „a világ belefáradt” Oroszország Ukrajna elleni háborújába, számolt be a Bloomberg.
„A világ kezd elfáradni. Az országok fáradnak. Tehát eljön az a pillanat, amikor béke lesz. És akkor létre kell hozni az országok azon csoportját, amely képes lesz beszélni Oroszországgal és Ukrajnával” – mondta Lula Brüsszelben.
Az Európai Unió, Latin-Amerika és a Karib-medence országai vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóján az ukrajnai orosz invázió megvitatása során kialakult nézeteltérések miatt nem tudtak megegyezni egy közös nyilatkozatban. Nicaragua megtagadta az Oroszországi Föderáció intézkedéseit elítélő nyilatkozat aláírását. A brazil elnök, emlékeztetett a kiadvány, azt is kerüli, hogy Moszkvát nevezze meg a konfliktus fő okozójának.
Hivatalos személyek elmondása szerint a csúcstalálkozón Lula vonakodása az Oroszországgal szembeni kemény megfogalmazásoktól csalódást okozott az EU tagországai számára, és megerősítette a latin-amerikai országok, köztük Kuba és Venezuela pozícióit, amelyek ellenezték a kemény irányvonalat.
[type] => post
[excerpt] => Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök az Európai Unió és Latin-Amerika csúcstalálkozóján kijelentette, hogy „a világ belefáradt” Oroszország Ukrajna elleni háborújába, számolt be a Bloomberg.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689841920
[modified] => 1689795426
)
[title] => A brazil elnök „globális fáradtságot” érzékel az ukrajnai háború miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85080&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 85080
[uk] => 85053
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 85054
[image] => Array
(
[id] => 85054
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large.jpg
[original_lng] => 103788
[original_w] => 1140
[original_h] => 759
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 759
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 759
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/183462-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 759
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689784627:12
[_thumbnail_id] => 85054
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1536
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] =>
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…