Az Európai Unió valószínűleg idén decemberben jelenti be az Ukrajna tagságáról szóló tárgyalások megkezdését – írta a Politico című amerikai kiadvány, számolt be az rbc.ua hírportál.
A Politicónak egy meg nem nevezett ukrán diplomata azt nyilatkozta, hogy az Európai Bizottság Ukrajna előrehaladásának értékelése után teszi meg bejelentését, és „ezt követően nagyon nehéz lesz az EU-tagországoknak megtagadni a tagsági tárgyalások megkezdését Ukrajnával”. „Az e körüli politikai nyomás túl nagy lesz ahhoz, hogy az egyes tagállamok ellenálljanak. A munkafeltevés szerint decemberig az Európai Tanács dönt a tárgyalások megkezdéséről” – tette hozzá a névtelenséget kérő diplomata.
Egy másik forrás azt mondta a kiadványnak, hogy most az a cél, hogy decemberben megállapodjanak a tárgyalások politikai szintű megkezdéséről, hozzátéve, hogy a tárgyalások 2024 elején kezdődhetnek meg. Egy harmadik diplomata azt mondta a Politico újságíróinak, hogy decemberben a vezetők „pozitív jelzést küldenek” Ukrajna jövőbeli tagságáról. Tisztázta azt is, hogy Ukrajna a reformok terén elért előrehaladása biztató, és csak a nemzeti kisebbségek ügye lehet rövid távon problémás.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit, hogy a következő hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az uniós csúcstalálkozón Zelenszkij azt mondta, hogy az elkövetkező hat hónap fontos lesz Európa számára, történelmi időszak, az Ukrajna uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséhez.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül.
„Készen állunk a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásában elért előhaladásunkat értékelni kell” – fogalmazott Zelenszkij, majd hozzátette: Ukrajna eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben felkészüljön a csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdésére. „Ennek érdekében mindent meg fogjuk tenni” – tette hozzá.
Az ukrán elnök a Wagner katonai magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, hogy a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt.
„Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van” – fogalmazott.
Minél gyengébb Oroszország, és minél jobban tartanak vezetői a lázadásoktól és felkelésektől, annál jobban félnek attól, hogy felingereljék Ukrajnát. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára – tette hozzá beszédében Volodimir Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit, hogy a következő hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyal...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688122200
[modified] => 1688118052
)
[title] => Az EU kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat a következő hat hónapban Ukrajnával – Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83198&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 83198
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83199
[image] => Array
(
[id] => 83199
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[original_lng] => 78947
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zelenszkij-23.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1688107252:12
[_thumbnail_id] => 83199
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2227
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e7aa6416c8ff7101bde8c21d5ff66cc3] =>
[_oembed_time_e7aa6416c8ff7101bde8c21d5ff66cc3] => 1688111405
[_oembed_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] =>
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Teljesen reális, hogy Ukrajna 2023-ban megnyissa a tárgyalásokat az Európai Unióval a tagfelvételéről, Kijev ugyanis már végrehajtotta a szükséges reformok nagy részét – jelentette ki hétfőn Olga Sztefanisina, európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában.
Mint a kormányfőhelyettes rámutatott, „a 2023-as év teljesen reálisnak tűnik. Az EU nem június 23-án kezdett el velünk dolgozni. A kérdőívre közel 6000 választ készítettünk, és ezt az EU-val közösen tettük. Mert minden reformot, amit végrehajtottunk, közösen valósítottuk meg a társulási megállapodás feltételeinek megfelelően.”
Sztefanisina hozzátette, „Ukrajna megítélése nagyon jó. Ezért bizonyos eljárások – mint például az átvilágítás, a piacok értékelése, a jogalkotás – nem évekig tartó dolgok, hanem már elvégzendő munkák. Ezért teljesen reális, hogy az összes értékelés után már 2023-ban megkezdjük a tárgyalásokat.”
Kérdésre válaszolva, hogy az EU-nagykövet miért nevezte „2023 második felét” lehetséges határidőnek, kifejtette, hogy az Európai Unió óvatosabb forgatókönyv alapján készít előrejelzéseket. Úgy vélte, a tárgyalások megkezdésével kapcsolatban 2023 végén lesz nagyobb egyértelműség, amikor találkozik az EU és Ukrajna elnöke. A helyettes miniszterelnök értékelése szerint Ukrajna a tárgyalások keretein belül akár három alatt is képes teljesíteni a követelményeket, és biztosan nem egy évtizedről van szó.
A kormányfőhelyettes hangsúlyozta, „erős a pozíciónk, ami abban mutatkozik meg, hogy saját kezünkbe vettük a kezdeményezést. Nem várunk és nem ülünk, amíg az EU meg nem mondja, hogyan tovább az unióba. Nem akarjuk legutóbbi bővítési kör országainak nyomdokait követni, akarunk részesei lenni a balkáni bővítési formátumnak, mert minden bővítési hullámnak megvannak a maga bizonyos történelmi vonatkozásai.”
„Ukrajna csak júniusban kapott formális státuszt, de előtte nagyon sokat tettünk, sok reformot végrehajtottunk, sok kötelezettséget teljesítettünk a társulási megállapodásból, ami elvileg a háború körülményei között fontos döntéseket tett lehetővé: vízummentes közlekedés, csatlakozás az európai energiarendszerhez, vám- és kvótaeltörlés, és sok-sok dolog, ami a jövő év elején fog történni” – összegezte Olga Sztefanisina.
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk