Christine Lambrecht, az új német kormány védelmi minisztere egy lapinterjúban azt javasolta, hogy az Oroszország elleni szankciókat Vlagyimir Putyin elnökre és a legfelső orosz vezetőkre kell kihegyezni, hogy ne repülhessenek Párizsba, és vásárolhassanak a Champs-Eliséesen – adta hírül vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a védelmi tárca vezetője a Bild című német lapnak nyilatkozva azt mondta: „nagy aggodalommal figyelem, mi történik”, amikor arról kérdezték, hogyan értékeli az orosz csapatösszevonást Ukrajnai határai közelében. „Jól megértem az ukránok félelmeit. Ezért az első utam vasárnap Litvániába, a NATO Gyorsreagálású Erőihez vezet, hogy képet kapjak arról, hogyan látják a katonák a helyzetet a régióban.”
Lambrecht rámutatott: „nyilvánvaló, hogy Oroszország az agresszor. Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk az eszkalációt, beleértve a szigorú szankciókkal való fenyegetést is.” Kérdésre válaszolva, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték is bekerülhet-e a szankciós listába, nem adott egyenes választ. „Minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használnunk. Putyin és belső köre elleni szankciókat kell bevezetnünk. Az agresszióért felelősöknek érezniük kell a következményeket. Például úgy, hogy ne repülhessenek Párizsba vásárolni a Champs-Elyséesen” – mutatott rá a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e német csapatok telepítése Ukrajnába Oroszország agressziótól történő elrettentése céljából, azt mondta, hogy a NATO most más nyomásgyakorlási eszközökkel kíván fellépni. „Ki kell merítenünk a diplomáciai és gazdasági szankciók minden eszközét. És minden további lépést szorosan össze kell hangolnunk az Észak-atlanti Szövetség tagjai között” – szögezte le Christine Lambrecht.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Christine Lambrecht, az új német kormány védelmi minisztere egy lapinterjúban azt javasolta, hogy az Oroszország elleni szankciókat Vlagyimir Putyin elnökre és a legfelső orosz vezetőkre kell kihegyezni, hogy ne repülhessenek Párizsba, és vásárolh...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639948560
[modified] => 1639942696
)
[title] => A nyugati szankciókat Putyinra és szűk környezetére kell kihegyezni az új német védelmi miniszter szerint
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36196&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36196
[uk] => 36203
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36197
[image] => Array
(
[id] => 36197
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[original_lng] => 46151
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1639941514:8
[_thumbnail_id] => 36197
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4364
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_94eac9b4170b3d936aacd960387fee50] =>
Verteidigungsministerin Lambrecht in der #Ukraine. Die Ministerin besichtigte Defensivstellungen in der Region #Odessa und machte sich ein Bild von der aktuellen Lage. pic.twitter.com/j2piILVdmG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) October 2, 2022
Hosted my ??colleague Christine Lambrecht in the southern ??.Frau Minister brought good news & more tools to strengthen #UAarmy. We had a discussion about current geopolitical and security situation.Minister was glad to talk with our soldiers and see Gepard system on combat duty. pic.twitter.com/IKSMnSyqkR
Verteidigungsministerin Lambrecht in der #Ukraine. Die Ministerin besichtigte Defensivstellungen in der Region #Odessa und machte sich ein Bild von der aktuellen Lage. pic.twitter.com/j2piILVdmG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) October 2, 2022
Hosted my 🇩🇪colleague Christine Lambrecht in the southern 🇺🇦.Frau Minister brought good news & more tools to strengthen #UAarmy. We had a discussion about current geopolitical and security situation.Minister was glad to talk with our soldiers and see Gepard system on combat duty. pic.twitter.com/IKSMnSyqkR