Amerikai légvédelmi erők telepítését szorgalmazza Ukrajna területén Olekszij Reznyikov, az ideiglenesen megszállt területek visszaintegrálásáért felelős miniszterelnök-helyettes, szerinte azok védelmi fegyverzetként működhetnének – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön a helyettes kormányfő interjújára hivatkozva.
Mint Reznyikov a Liga.net hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte az USA korszerű, haladó technológiákkal rendelkezik. „Nem beszélünk támadó fegyverekről. Mi védelmi fegyverekről beszélünk” – tette hozzá. Hangsúlyozta, annak a híve, hogy az USA Oroszország provokálása nélkül lássa el Ukrajnát műszaki segítségnyújtásként légvédelmi eszközökkel.
A miniszterelnök-helyettes amerikai katonák ukrajnai jelenlétéről szólva elmondta, ez attól függ, hogy milyen minőségben állomásoznak az országban. „Lehetnek oktatók, kiképzők szervezők. Egyes médiumok elferdítették, amit mondtam, azt állítva, hogy Reznyikov amerikai támaszpontokat akar Ukrajnában. De éppen a katonai támaszpontok miatt kellene módosítani az alkotmányt” – mutatott rá Olekszij Reznyikov.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common ?? positions faster. Germany teams up with ???????????????? in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
Meg kell próbálni megtalálni a módját Moszkva és Washington kapcsolatai javításának a június 16-án esedékes genfi orosz–amerikai csúcstalálkozón – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum panelbeszélgetésén.
„Meg fogjuk vitatni a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Abból indulok ki, hogy meg kell próbálnunk megkeresni az útjait ezen kapcsolatok rendezésének, amelyek ma túlságosan mély szintre kerültek, amivel mindannyian tisztában vagyunk” – mondta Putyin.
A hadászati stabilitásról fogunk beszélni, a nemzetközi konfliktusok rendezéséről a legforróbb pontokon. Remélhetőleg beszélni fogunk a leszerelési folyamatokról, a terrorizmus elleni küzdelemről. A járványok elleni küzdelemről és a környezetvédelmi kérdésekről. Ez a hozzávetőleges napirend – tette hozzá.
Putyin álláspontja szerint Oroszország és az Egyesült Államok között nincs nézeteltérés, de az amerikai fél nem titkolja, hogy fel akarja tartóztatni Oroszország fejlődését.
Az amerikai belpolitikát érintve azt mondta, hogy soha nem foglalt állást a washingtoni Capitoliumnál kirobbant januári zavargások ügyében, csak az esemény negatív következményeire hívta fel a figyelmet.
„Rögtön azt mondtam, nem gondolom, hogy ez így jól van. Magát az eseményt nem értékelem. Arról beszélek, ami ezután következett” – hangoztatta.
Putyin a nyilatkozataiban többször rámutatott, hogy a washingtoni zavargások részvevőire rendkívül hosszú szabadságvesztés vár. A beszélgetés moderátorának arra a felvetésére, hogy nem fél-e attól, hogy az Egyesült Államok hozzáférhetetlenné teszi majd a Kreml hivatalos oldalát, a kremlin.ru-t arra hivatkozta, hogy állást foglalt a zavargások ügyében, Putyin kijelentette:
„Köpni szeretnék én arra, hogy valaki blokkol-e engem. Számomra más a fontos – az orosz nép bizalma a jelenlegi minőségemben.”
Az orosz elnök azt mondta, hogy országa titkosszolgálatainak nem volt közük ahhoz, hogy Minszk leszállásra kényszerítette a Ryanair repülőgépét.
„Láttam a NATO vezetésének arra vonatkozó bejelentését, hogy Oroszország ennek részese volt. De azt akarom mondani önöknek, ez azt jelenti, hogy a NATO vezetése veszélyben van, ha ilyen kijelentéseket tesz. Ez azt jelenti, hogy (ezek) az emberek nem értik, hogy ezek az események hogyan mennek végbe” – fogalmazott.
Hozzáfűzte, hogy az orosz titkosszolgálatok részt vettek az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ellen eltervezett merénylet részvevőinek moszkvai őrizetbe vételében, Minszk kérése alapján.
Putyin szerint Moszkva semleges álláspontra helyezkedett a fehéroroszországi belpolitikai fejleményekkel kapcsolatban, mert az ottani belügyek megoldása a fehéroroszok dolga.
Kifejezte Oroszország készségét az együttműködésre a hivatalosan nem barátinak minősített országok azon cégeivel és állampolgáraival, amelyek és akik nem tekintik az ellenségüknek Moszkvát. Az ebbe a kategóriába sorolt államok május 13-án közzétett listáján eddig csak Csehország szerepel.
Az orosz vezető rámutatott, hogy az amerikai cégek minden politikai korlátozás ellenére népes küldöttséggel voltak jelen a szentpétervári fórumon.
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common ?? positions faster. Germany teams up with ???????????????? in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common 🇪🇺 positions faster. Germany teams up with 🇧🇪🇫🇮🇫🇷🇮🇹🇱🇺🇳🇱🇸🇮🇪🇸 in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke a biztonsági és az energetikai együttműködésről tárgyalt az Egyesült Államok Kongresszusának küldöttségével, amely hivatalos látogatásra érkezett Ukrajnába, számolt be az ukrán kormány sajtószolgálata.
„Denisz Smihal miniszterelnök és az amerikai kongresszusi küldöttség szenátorai megvitatták az energetikai ágazat biztonságának és együttműködésének kérdéseit. Denisz Smihal megköszönte a szenátoroknak ukrajnai látogatásukat, valamint Ukrajna szuverenitása és területi integritása támogatásához nyújtott személyes hozzájárulásukat” – áll a közleményben.
A felek megvitatták az Orosz Föderáció Ukrajna határai közelében és ideiglenesen elfoglalt területein fokozódó helyzet kapcsán a biztonsági együttműködés megerősítésének kérdését.
Smihal egyben kijelentette, hogy az Északi áramlat 2 elleni szankciók voltak eddig az egyetlen hatékony eszköz az orosz agresszió és Oroszország az EU határáig való előrenyomulása visszatartására. A miniszterelnök emellett kiemelte az Azovi-Fekete-tengeri térségében az ukrán-amerikai partnerség keretein belül a haditengerészeti támaszpontok fejlesztésének fontosságát annak érdekében, hogy hatékonyan ellensúlyozni lehessen a fenyegetettséget.
Ezen kívül a felek megvitatták az energia ágazatban való együttműködést. Smihal felkérte az amerikai partnereket, hogy csatlakozzanak az ukrajnai gázmezők feltárására és továbbfejlesztésére irányuló projektekhez.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
#Ukraine: French ?? VAB armored personnel carriers are in Ukraine and are already being used by the Ukrainian army- the APCs seen are armed with AA-52 7.62x51mm machine guns. According to the French Armed Forces minister, Ukraine is receiving significant quantities of these APCs. pic.twitter.com/ffYjkNpxJ4
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) July 28, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Serbia is in an absolute state of crisis since the devastating tragedy when 15 people died after the canopy of the newly renovated train station collapsed in Novi Sad.pic.twitter.com/CtR57mq770
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A május 11. és 13. között rendezett fórumon Ukrajna biztonságának jelenéről és jövőjéről értekeznek a résztvevők. A megnyitón Volodimir Zelenszkij mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy a fórum témája nem csak most, hanem minden körülmény között rendkívül aktuális és fontos az ország számára.
Productive time spent in Kyiv with President @ZelenskyyUa and all those with whom I met. The United States is resolute in the face of Russian aggression and in our support for the reform work needed to ensure a sovereign, democratic, and prosperous future for Ukraine. pic.twitter.com/RaHlRbynM9
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 6, 2021
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common ?? positions faster. Germany teams up with ???????????????? in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
The Netherlands will continue to support Ukraine in the face of continued Russian aggression, as much and for as long as necessary. The devastating situation in Israel and Gaza will not divert our attention away from Ukraine. The existential need to push back against Russian… pic.twitter.com/o1CCW3gKQp
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Ukrajna biztonságával kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg az Ukrajna 30 nemzeti fórumon, amely május 11. és 13. között három üléssel folytatja munkáját, a rendezvényt Volodomir Zelenszkij elnök nyitja meg – adta hírül a korrespondent.net hírportál hétfőn a fórum szervezőinek közlésére hivatkozva.
A szervezők által közzétett programelőzetes szerint Ukrajna európai ország, amely ellenáll Oroszország fegyveres agressziójának, miközben Oroszország továbbra is Ukrajna biztonságát és a nemzetközi stabilitást, valamint a demokratikus értékeket hosszú távon rendszerszerűen fenyegető veszélyforrás marad. „Ez felveti olyan hatékony stratégia alkalmazásának szükségszerűségét, amelynek véget kellene vetnie az orosz agressziónak, helyre kellene állítania Ukrajna területi egységét a nemzetközileg elismert határok között, a nemzetközi jog alapján” – olvasható a közleményben.
A fórumot kedden Volodimir Zelenszkij elnök nyitja meg. A tervezett három ülésen részt vesz és felszólal mások mellett Roman Misovec, az Elnöki Hivatal biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó vezetőhelyettese, Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Andrij Taran védelmi miniszter, Arszen Avakov belügyminiszter, Kristina Kvien, az USA ideiglenes kijevi ügyvivője és Matti Maasikas, az Európai Unió ukrajnai nagykövete.
Productive time spent in Kyiv with President @ZelenskyyUa and all those with whom I met. The United States is resolute in the face of Russian aggression and in our support for the reform work needed to ensure a sovereign, democratic, and prosperous future for Ukraine. pic.twitter.com/RaHlRbynM9
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 6, 2021
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Today, I would like to thank all of our warriors and units who are restoring security and Ukraine's control over our skies and the Black Sea.
Ukraine has already proven its capabilities and strength. The number of destroyed Russian aircraft, as well as our warriors'… pic.twitter.com/NLArODKrPa
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 5, 2024
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Oroszország új birodalmi politikája jelenti a fő fenyegetést az új lengyel nemzetbiztonsági stratégia szerint, amelyet kedden írt alá Andrzej Duda elnök. A dokumentum a koronavírus-járvány kezeléséből levont következtetéseket is tartalmazza.
A több kormánytag, köztük Mateusz Morawiecki miniszterelnök jelenlétében aláírt stratégia a korábbi, 2014-ben elfogadott átfogó nemzetbiztonsági terv helyébe lép. Andrzej Duda a ceremónián többek között rámutatott: az utóbbi öt év alatt 30 ezerrel nőtt a lengyel hadsereg létszáma.
Az államfői hivatal honlapján elérhető dokumentum szerint a nemzetközi rend „folytatódó felbomlása” kedvezőtlen hatással van Lengyelország biztonságpolitikai környezetére, ezen belül pedig a fő fenyegetést Moszkva „katonai erő felhasználásával megvalósuló neoimperiális (újbirodalmi) politikája” jelenti.
Oroszország katonai erejének intenzív fejlesztése mellett hibrid jellegű, a konfliktusok kockázatát növelő, többek között a dezinformációra, kibertámadásokra támaszkodó tevékenységet is kifejt, és várhatóan a jelenlegi nemzetközi rendet aláásó politikáját a jövőben is folytatni fogja birodalmi pozíciójának újjáépítése érdekében – áll a dokumentumban.
Lengyelország biztonságának fő tényezője az észak-atlanti és az európai struktúrákban való részvétel, valamint a legfontosabb partnerekkel folytatott kétoldalú és regionális együttműködés is – írják.
A stratégia szerint az országnak már 2024-ben hazai összterméke (GDP) 2 és fél százalékát védelmi célokra kellene szánnia, miközben az eddigi célkitűzések 2030-as időhatárról szóltak.
Kulcsfontosságú szerepet tulajdonít a dokumentum az energiabiztonságnak. Annak kapcsán, hogy a lengyel, a közép-európai és a balkáni olaj- és gázpiacot továbbra is az orosz szállítások uralják, a stratégia további diverzifikáció szükségességéről beszél, többek között a Balti-tengertől az Adriai-tengerig vezető észak-déli gázfolyosó befejezése révén.
A dokumentum a Covid-19-hez hasonló járványokat is az egyik lehetséges biztonsági fenyegetésnek nevezi, kiemelve a megfelelő intézkedések előkészítésének szükségességét, az egészségügyi dolgozók és a védőeszközök kellő mennyiségének biztosítását.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => Oroszország új birodalmi politikája jelenti a fő fenyegetést az új lengyel nemzetbiztonsági stratégia szerint, amelyet kedden írt alá Andrzej Duda elnök. A dokumentum a koronavírus-járvány kezeléséből levont következtetéseket is tartalmazza.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1589313900
[modified] => 1589305363
)
[title] => Új lengyel nemzetbiztonsági stratégia: Oroszország jelenti a fő fenyegetést
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=5592&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5592
[uk] => 5602
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 5593
[image] => Array
(
[id] => 5593
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin.jpg
[original_lng] => 59369
[original_w] => 1024
[original_h] => 578
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin-768x434.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/putyin.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1589357932:3
[_thumbnail_id] => 5593
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 5798
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b8ebdec6bc146b90a74738261514b8b5] =>
[_oembed_time_b8ebdec6bc146b90a74738261514b8b5] => 1621613118
[_oembed_97edd64d99a37624c24d62d8bd0b74f4] =>
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common ?? positions faster. Germany teams up with ???????????????? in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common 🇪🇺 positions faster. Germany teams up with 🇧🇪🇫🇮🇫🇷🇮🇹🇱🇺🇳🇱🇸🇮🇪🇸 in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2