Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTUwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTA3Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 92738 [content] =>Oroszországot ki kell zárni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ), mert belülről öli meg a szervezetet – szólított fel hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter a Bujar Osmani EBESZ-elnökkel, Észak-Macedónia külügyminiszterével közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „Moszkva valójában túszul ejtette az EBESZ-t, manipulálva a konszenzus elvét, és így belülről rombolva a szervezetet.” Szerinte az agresszor ország most káoszt és destabilizációt próbál szítani. Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt az együttműködésre és a biztonságra Európában – tette hozzá.
A külügyminiszter megjegyezte: az EBESZ megtartása, az európai biztonság és együttműködés megmentése érdekében Oroszországot ki kell ebrudalni az EBESZ-ből és Európából. „Minden, amit Oroszország tesz most az EBESZ-ben, megöli ezt a szervezetet. Az EBESZ helyzete nagyon bonyolult, fájdalmas, de a választás nagyon egyszerű – vagy a lassú halál Oroszországgal, vagy új élet nélküle” – magyarázta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszországot ki kell zárni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ), mert belülről öli meg a szervezetet – szólított fel hétfőn Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697485800 [modified] => 1697482381 ) [title] => Kuleba felszólította az EBESZ-t, hogy zárja ki az agresszor Oroszországot [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=92738&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 92738 [uk] => 92741 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 92739 [image] => Array ( [id] => 92739 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [original_lng] => 26429 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1697471549:2 [_thumbnail_id] => 92739 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1264 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] =>[_oembed_time_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] => 1697874392 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
— Laura Rozen (@lrozen) October 13, 2023[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700819153 [_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1701873276 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1702984457 [_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1710077386 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 873 [2] => 124 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => EBESZ [2] => Oroszország ) ) [1] => Array ( [id] => 92142 [content] =>Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIVUkrajna soha nem fog beleegyezni semmiféle területi engedménybe Oroszországnak, a háború befejezéséről szóló tárgyalások feltétele az agresszor ország csapatainak teljes kivonása Ukrajna területéről – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter a Forbes magazinnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „Amíg az ukrán határőrség vissza nem tér Kelet-Ukrajna utolsó határpontjára vagy Tuzla szigetére, üzenem azoknak, akik bármilyen területi engedményt mernének ajánlani, hogy ne is gondoljanak erre.” Mint hangsúlyozta: ha valaki ilyen dolgokról merészelne vele beszélni, akkor az „kellemetlen beszélgetés lesz”.
A külügyminiszter hozzátette: csak az orosz csapatok kivonása lehet Ukrajna területéről az országok közötti tárgyalások megkezdésének a feltétele. „Ha legalább a kezdetét látom ennek a kivonulásnak, és megbizonyosodom arról, hogy valódi visszavonulásról van szó, és nem díszlet, akkor tudom, hogy készek a tárgyalásokra” – mutatott rá Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna soha nem fog beleegyezni semmiféle területi engedménybe Oroszországnak, a háború befejezéséről szóló tárgyalások feltétele az agresszor ország csapatainak teljes kivonása Ukrajna területéről – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminis... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696868820 [modified] => 1696865526 ) [title] => Kuleba: még gondolatban sem tehető semmilyen területi engedmény Oroszországnak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=92142&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 92142 [uk] => 92144 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84649 [image] => Array ( [id] => 84649 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1.webp [original_lng] => 45570 [original_w] => 960 [original_h] => 500 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1-300x156.webp [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1-768x400.webp [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-1.webp [width] => 960 [height] => 500 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696857351:3 [_thumbnail_id] => 84649 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1830 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696854729 [_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => [_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1697623648 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699036507 [_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1699255076 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as needed[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700291637 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707755297 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 [4] => 47 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna [4] => Vélemények ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 92079 [2] => 268084 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => orosz–ukrán háború [2] => területi engedmények tilalma ) ) [2] => Array ( [id] => 91714 [content] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uYAz Amerikai Egyesült Államok a belpolitikai folyamatok és a közelgő elnökválasztás ellenére továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának – jelentette be október 3-án Dmitro Kuleba külügyminiszter a telemaraton adásában.
A Külügyminisztérium vezetője emlékeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi washingtoni látogatására, amelynek során „nagyon őszinte beszélgetést folytatott” Joe Bidennel, valamint a Kongresszus republikánus és demokrata pártjának képviselőivel, és elmondta, hogy Az Egyesült Államok megérti a küzdelem fontosságát.
„Nincs okunk azt állítani, hogy Amerika nincs tudatában annak a harcnak a jelentőségében a világ számára, amely jelenleg országunk területén zajlik” – mondta.
Kuleba felvetette, hogy az Egyesült Államokban a választások hatással lesznek az Ukrajnának nyújtott támogatásokra, és előfordulhat „néhány váratlan politikai lépés az ellenfelek részéről”.
„De annak köszönhetően, hogy az elnök nagyon érdemi és fontos beszélgetéseket folytatott, amelyek eredményeként létrehozták Ukrajna további támogatásának tervét, továbbra is számíthatunk az Egyesült Államok Ukrajna támogatására” – tette hozzá a miniszter.
[type] => post [excerpt] => Az Amerikai Egyesült Államok a belpolitikai folyamatok és a közelgő elnökválasztás ellenére továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának – jelentette be október 3-án Dmitro Kuleba külügyminiszter a telemaraton adásában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696445700 [modified] => 1696444116 ) [title] => Kuleba: Az USA támogatása nem fog leállni [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91714&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91714 [uk] => 91643 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 91644 [image] => Array ( [id] => 91644 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [original_lng] => 36744 [original_w] => 625 [original_h] => 390 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32-300x187.webp [width] => 300 [height] => 187 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [width] => 625 [height] => 390 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [width] => 625 [height] => 390 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [width] => 625 [height] => 390 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [width] => 625 [height] => 390 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/df92b95ce0375ab222741fd33dd8ca32.webp [width] => 625 [height] => 390 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696433317:5 [_thumbnail_id] => 91644 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1113 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] =>[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1696441507 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 [4] => 47 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna [4] => Vélemények ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 7912 [2] => 404 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => katonai támogatás [2] => USA ) ) [3] => Array ( [id] => 91550 [content] =>?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023Dmitro Kuleba külügyminiszter cáfolta hétfőn, hogy tárgyalások folynának Ukrajna és az Európai Unió között részleges vagy bármilyen egyéb, „hiányos” EU-tagságról.
A tárcavezető erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt az EU-tagországok kijevi kihelyezett informális tanácskozása utáni sajtótájékoztatón. A külügyminiszter Denisz Smihal ukrán miniszterelnök múlt heti kijelentését kommentálta, amelyben a kormányfő leszögezte, hogy Ukrajna nem lenne elégedett egy „másodosztályú” uniós tagsággal – emlékeztetett beszámolójában a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.
Kuleba szerint Brüsszelben nem tettek ilyen javaslatot Kijevnek, és a megbeszélések azzal az alapvetéssel folynak, hogy Ukrajna az EU teljes jogú tagja lesz.
„Ukrajna elsőosztályú állam, EU-tagsága is elsőosztályú lesz” – szögezte le Kuleba.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hozzáfűzte, hogy „részleges vagy 35 százalékos uniós tagság” nem létezik. „A tagság az tagság. Nem értem, ez honnan jön” – mondta.
Kuleba – az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint – azt mondta, hogy az EU-tagországok külügyminisztereinek kijevi találkozóján „konszenzus volt érezhető” Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.
„A mai találkozó arról is szólt, hogy Ukrajna EU-taggá váljon. És ebben is konszenzus volt az asztal körül. Ez pusztán idő kérdése. Mind Ukrajna, mind az európai fél eltökélt abban, hogy maximális sebességgel történjen előremozdulás ebben a kérdésben, figyelembe véve mindazokat a reformokat, amelyeket Ukrajna végrehajtott, végrehajt és végre fog hajtani” – hangsúlyozta.
Közölte: Ukrajna ma jelezte, hogy végrehajtja az Európai Bizottság által a tagsági tárgyalások megkezdésére tett hét ajánlást. „Arra számítunk, hogy ezek végrehajtását becsületesen, átláthatóan, további követelmények támasztása nélkül fogják elbírálni” – jegyezte meg.
Borrell kijelentette: meggyőződése szerint az EU-csatlakozás önmagában is képes komoly biztonsági garanciákat nyújtani Kijevnek.
Emlékeztetett arra, hogy 2023 végéig az uniós országok vezetői megkapják az Európai Bizottság ajánlásait Ukrajna esetleges tagságának kérdésében, és ezt követően döntenek arról, hogy megkezdik-e a tárgyalási folyamatot Kijevvel.
Kifejezte abbéli reményét, hogy az EU-tagországok az év végéig meg tudnak állapodni egy ötmilliárd eurós biztonsági támogatás nyújtásáról Ukrajnának 2024-re.
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba külügyminiszter cáfolta hétfőn, hogy tárgyalások folynának Ukrajna és az Európai Unió között részleges vagy bármilyen egyéb, „hiányos” EU-tagságról. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1696331220 [modified] => 1696329130 ) [title] => Kuleba cáfolta, hogy „másodosztályú” ukrán EU-tagságról folynának tárgyalások [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91550&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91550 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 91551 [image] => Array ( [id] => 91551 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba.jpg [original_lng] => 290585 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/kuleba.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696318331:12 [_thumbnail_id] => 91551 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1066 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696320428 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696320428 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699030543 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700750652 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703272678 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705269785 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706359208 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708500081 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716355727 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 16646 [2] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => EU-tagság [2] => tárgyalások ) ) [4] => Array ( [id] => 91469 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISAz Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy a Kongresszus által jóváhagyott átmeneti költségvetésből hiányzik a Kijevnek nyújtott támogatás – közölte hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Josep Borrellel, az Európai Unió fődiplomatájával közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: „A kérdés az, hogy ami az Egyesült Államokban történt, az incidens vagy rendszer. Szerintem ez egy incidens.” Szerinte Ukrajna nagyon alapos megbeszéléseket folytat a kongresszus mindkét pártjával, a demokratákkal és a republikánusokkal. „És az esetleges shutdown hátterében a döntés úgy született, ahogy most van. De továbbra is azon dolgozunk a kongresszus mindkét pártjával, hogy ez semmilyen körülmények között ne ismétlődhessen meg” – tette hozzá.
A külügyminiszter kifejtette, hogy Kijevben nem érzik úgy, hogy megtört volna az amerikai támogatás, mert az USA tudja, hogy sokkal több forog kockán Ukrajnában, mint maga Ukrajna. „A világ stabilitásáról és kiszámíthatóságáról van szó. És ezért hiszem, hogy sikerül megtalálnunk a megfelelő megoldásokat” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy a Kongresszus által jóváhagyott átmeneti költségvetésből hiányzik a Kijevnek nyújtott támogatás – közölte hétfőn Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1696261980 [modified] => 1696254002 ) [title] => Az Ukrajnának nyújtott támogatás hiánya az Egyesült Államok költségvetésében incidens, nem pedig rendszer – Kuleba [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91469&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91469 [uk] => 91472 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 91470 [image] => Array ( [id] => 91470 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [original_lng] => 30238 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696244735:2 [_thumbnail_id] => 91470 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1705 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_293982d57e7d1a600c233be9e6ed5d9c] =>[_oembed_time_293982d57e7d1a600c233be9e6ed5d9c] => 1696257133 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Odesa is a beautiful historic city. It should be in the headlines for its vibrant culture & spirit.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) September 30, 2023
Instead, it marks the news as frequent target of Putin’s war.
The EU supports the stabilisation of sites impacted by Russia’s barbarically destruction.
↓https://t.co/GSaSr71RSW[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696257133 [_oembed_101e9825424c2218acbaf9be83b6c83e] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_101e9825424c2218acbaf9be83b6c83e] => 1697129138 [_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] =>We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
— Ludovit Odor (@LudoOdorPM) October 5, 2023[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1699210258 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as needed[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699210258 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 5668 [2] => 57397 [3] => 285057 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => Josep Borrell [2] => Ukrajna támogatása [3] => USA költségvetése ) ) [5] => Array ( [id] => 91459 [content] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEgOroszország ki akarja várni a katonai Ukrajna katonai támogatásának a végét, a Kreml ilyen reményei azonban kudarcra vannak ítélve – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter vasárnap este a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője azt írta: „Oroszország téved, ha azt hiszi, hogy kivárhatja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek végét.” Mint hangsúlyozta, Ukrajna csak erősebb lesz, az orosz agressziót pedig legyőzi. „Nem csak fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Növeljük a hazai termelést és a NATO-n kívüli partnerekkel közös termelést” – tette hozzá Dmitro Kuleba.
Mint ismeretes, pénteken rendezték meg Kijevben az első Nemzetközi Védelmi Ipari Fórumot több mint 30 ország 252 vállalatának részvételével. A fórumon a partnerországokból harckocsi-, tüzérségieszköz-, drón- és lőszergyártók, innovatív szoftverek fejlesztői és egyedi komplex technológiák tulajdonosai voltak jelen. Ezenkívül a védelmi-ipari komplexum ukrán állami és magánvállalatai csatlakoztak a tanácskozáshoz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország ki akarja várni a katonai Ukrajna katonai támogatásának a végét, a Kreml ilyen reményei azonban kudarcra vannak ítélve – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter vasárnap este a Twitteren. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696260600 [modified] => 1696250841 ) [title] => Kuleba: Oroszország téved, ha azt hiszi, hogy kivárhatja az Ukrajnának nyújtott katonai támogatások végét [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91459&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91459 [uk] => 91466 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84932 [image] => Array ( [id] => 84932 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [original_lng] => 33805 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kuleba-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696241396:2 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696240042 [_thumbnail_id] => 84932 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1114 [footnotes] => [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696251233 [_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => [_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1697124419 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699431833 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700300321 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707809476 [_oembed_ead57a9f081487fe3ebfdaf1bdfb846f] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_ead57a9f081487fe3ebfdaf1bdfb846f] => 1719538987 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 [3] => 47 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna [3] => Vélemények ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 92079 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => orosz–ukrán háború ) ) [6] => Array ( [id] => 91314 [content] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023Afrika nemcsak az ukrán fegyverek megvásárlásában érdekelt, hanem abban is, hogy azok gyártását a területén végezzék – mondta Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere.
„A teljes körű háború kezdete előtt Afrika volt az egyik legnagyobb piac az ukrán katonai termékek értékesítésében. Ma Afrika arra vár, hogy az ukrán vállalatok visszatérjenek erre a fegyvereladási piacra. Egyelőre ez a lehetőség természetesen zárva van” – mondta Kuleba a Védelmi Iparágak Nemzetközi Fóruma keretében tartott panelbeszélgetésen.
A miniszter szerint a második dolog, ami Afrika részéről megjelent, az ukrán fegyverek és lőszerek gyártásának Afrika területére történő helyezése.
„Ez egy új trend” – mondta Kuleba. Úgy véli, hogy „nagyon magas lesz az igény az Ukrajnában gyártott fegyverek értékesítésére és gyártására”.
[type] => post [excerpt] => Afrika nemcsak az ukrán fegyverek megvásárlásában érdekelt, hanem abban is, hogy azok gyártását a területén végezzék – mondta Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696099800 [modified] => 1696093094 ) [title] => Afrika érdekelt az ukrán fegyvergyártás területén [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91314&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91314 [uk] => 91293 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 86584 [image] => Array ( [id] => 86584 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [original_lng] => 17144 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kuleba.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696082295:5 [_thumbnail_id] => 86584 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1469 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => [_oembed_time_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => 1696082295 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1696082295 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696855177 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1697133479 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699607576 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700839996 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703227291 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708029245 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716302259 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 47 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Vélemények ) [tags] => Array ( [0] => 2194 [1] => 1076 [2] => 209069 ) [tags_name] => Array ( [0] => Afrika [1] => Dmitro Kuleba [2] => fegyvergyártás ) ) [7] => Array ( [id] => 91320 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISA vártnál csaknem száz céggel több cég érkezett a kijevi védelmi ipari fórumra, összesen 30 ország képviseltette magát.
Ezt Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere mondta a találkozó után.
„Ezek a számok minden várakozást felülmúltak. Hálás vagyok a 252 vállalatnak Európa, Észak-Amerika, Ázsia és Ausztrália több mint 30 országából, akik eljöttek Kijevbe a Védelmi Ipari Fórumunkra” – közölte Kuleba.
Néhány nappal a fórum előtt a védelmi ipar 165 képviselőjének részvételét erősítették meg.
Elmondása szerint a találkozón „harckocsik, tüzérség, drónok és drónok elleni küzdelem, lőszerek világméretű gyártói, innovatív szoftverek fejlesztői és egyedi komplex technológiák tulajdonosai vettek részt”.
[type] => post [excerpt] => A vártnál csaknem száz céggel több cég érkezett a kijevi védelmi ipari fórumra, összesen 30 ország képviseltette magát. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696095120 [modified] => 1696093503 ) [title] => Kuleba „új korszakot” hirdetett az ukrán védelmi ipar számára a védelmi ipar kijevi nagytalálkozója után [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91320&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91320 [uk] => 91285 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 91286 [image] => Array ( [id] => 91286 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp.jpg [original_lng] => 352975 [original_w] => 1600 [original_h] => 1064 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp-1024x681.jpg [width] => 1024 [height] => 681 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp-1536x1021.jpg [width] => 1536 [height] => 1021 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp.jpg [width] => 1600 [height] => 1064 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/f7qk14hw4aav2tp.jpg [width] => 1600 [height] => 1064 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1696082703:5 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696082685 [_thumbnail_id] => 91286 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1833 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1696082705 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696598091 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1698943327 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1701196878 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703250317 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708015635 [_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1710447894 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716723035 [_oembed_2310f9a0b5b4c467ea552184ef64f206] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS[_oembed_time_2310f9a0b5b4c467ea552184ef64f206] => 1719561798 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 268000 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => védelmi iparágak ) ) [8] => Array ( [id] => 90917 [content] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0kUkrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, különösen az országba irányuló gabonaexport kérdésének megoldásában – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden sugárzott ukrán tévéműsorban.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Kijev elkötelezett a Varsóval való konstruktív kapcsolatok mellett, ezért készen áll a tárgyalásokra és a konzultációkra. „Nem vagyunk konfliktusos hangulatban. Nagyon nyitottak vagyunk a lengyel féllel való beszélgetésre, nagyon tiszteljük, végtelenül nagyra értékeljük és hálásak vagyunk a lengyelek támogatásáért az orosz agresszió elleni küzdelemben” – fejtette ki.
Megjegyezte, Kijev az Európai Bizottsággal együtt sokat tett azért, hogy ne ismétlődjön meg újból az ukrán gabona exportjára vonatkozó nemzeti tilalmak bevezetése, és az ellen, hogy ez a kérdés egyes politikai folyamatok „túszává” váljon.
„Nekünk a lengyelekkel közös ellenséget kell legyőznünk. A történelem során többször bebizonyítottunk, amikor együtt vagyunk, szolidaritást vállalunk egymással, kölcsönös támogatást és segítséget nyújtunk, azzal sokkal erősebbek vagyunk, amikor viszont megoldatlan kérdések vannak közöttünk, akkor abból egy harmadik fél húz hasznot” – hangoztatta Kuleba.
Az Jevropejszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti nyilvános üzenetében előrelépést jelentett be az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek egyoldalú korlátozásával kapcsolatos vita rendezése terén az Ukrajnával szomszédos EU-tagállamokkal.
„Fokozatosan eltávolítjuk az érzelmeket ebből a témából a legtöbb kérdésben. A szomszédokkal való munka meglehetősen konstruktívvá válhat, és azzá is kell válnia, Ukrajna pedig mindent megtesz ennek érdekében” – szögezte le az államfő.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, különösen az országba irányuló gabonaexport kérdésének megoldásában – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden sugárzott ukrán tévéműsorban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695807600 [modified] => 1695771817 ) [title] => Nem akar konfliktust Lengyelországgal Kijev [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=90917&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 90917 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 90918 [image] => Array ( [id] => 90918 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal.png [original_lng] => 832947 [original_w] => 1020 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal-300x146.png [width] => 300 [height] => 146 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal-768x375.png [width] => 768 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-26-at-23-37-49-kijev-nem-akar-konfliktust-lengyelorszaggal.png [width] => 1020 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1695761019:12 [_thumbnail_id] => 90918 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1707 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1695761028 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696601399 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696601400 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699260139 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700645532 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1704106134 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708105558 [_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1709995862 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716396200 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 101 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => konfliktus ) ) [9] => Array ( [id] => 89493 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISNémetország mindenképpen átadja Ukrajnának a nagy hatótávolságú Taurus cirkálórakétákat, ez csak idő kérdése, ezért érthetetlen az időpazarlás – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter a német kollégájával, Annalena Baerbockkal közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kuleba és Baerbock Ukrajna és Németország kétoldalú kapcsolatairól, valamint a gabonaexport és további fegyverek biztosításának új módjairól tárgyalt. A többi között a légvédelem megerősítéséről és a nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadása is szóba került.
„Részletesen megbeszéltük a német nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnának történő szállítását. Ma jobban megértjük a német kormány végső döntése folyamatának sajátosságait. Ukrajna a maga részéről kész mindent megtenni a gyorsítás érdekében” – mondta a külügyminiszter.
Your Website Title How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
Az ukrán diplomácia vezetője megjegyezte, hogy Németország mindenképpen átadja a Taurusokat Ukrajnának, hogy megvédje a kikötőket az orosz légicsapásoktól, és ezt a döntést nem szabad halogatni. „Mindenképpen meg fogjátok tenni, ez csak idő kérdése, és nem értem, miért pazaroljuk az időt” – hangsúlyozta német tárgyalópartnerének Dmitro Kuleba.(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Németország mindenképpen átadja Ukrajnának a nagy hatótávolságú Taurus cirkálórakétákat, ez csak idő kérdése, ezért érthetetlen az időpazarlás – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1694460180 [modified] => 1694457572 ) [title] => Kuleba Baerbocknak: ne húzzátok az időt a Taurus rakétákkal, úgyis ideadjátok őket [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=89493&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 89493 [uk] => 89478 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 89494 [image] => Array ( [id] => 89494 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [original_lng] => 46570 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/baerbock-kuleba.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1694446793:12 [_thumbnail_id] => 89494 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2062 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] =>[_oembed_time_8ca6bba152e810decbe0051ea030d74f] => 1694446796 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
— Marie-Agnes Strack-Zimmermann (@MAStrackZi) September 3, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694450096 [_oembed_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] => 1695645978 [_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] =>EILT: #Baerbock ändert Dauer der Umkreisung der Erde um die Sonne von 365 auf 560 Tage. #Wissenschaft pic.twitter.com/KSBk9MyVTA
— storymakers (@mz_storymakers) September 11, 2023[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1696570787 [_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1696582830 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699821379 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700644512 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703665239 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1708187797 [_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1710071855 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 33 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Ukrajna [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 47825 [1] => 1076 [2] => 245808 ) [tags_name] => Array ( [0] => Annalena Baerbock [1] => Dmitro Kuleba [2] => Taurus cirkálórakéta ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 150 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1076 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 150 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1076 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV