A jelenlegi év megítélése megváltozik, ha jelentősen növeljük az Oroszország területe ellen irányuló csapásokat, valamint fokozzuk az ellenségre nehezedő nemzetközi nyomást – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az rbc.ua hírportál YouTube-csatornájának adott interjújában.
Podoljak szerint az orosz gazdaság kimerültségének fokozása és a terrorista országot a szankciók megkerülésében segítő országokkal szembeni kemény hozzáállás mellett az Oroszország területe ellen irányuló csapások fokozására is szükség van. Ez utóbbi pánikszerű társadalmi hangulatokhoz vezet majd Oroszországban – vélekedett.
„Tehát, ha Oroszország területén jelentős rombolás történik a gazdaságban, és jelentősen növekszik a pánik a társadalomban, akkor ennek elég gyors következményei lesznek. És akkor nézzék meg, ezzel párhuzamosan az orosz gazdaság 6-8 hónapon belüli lenullázása 3-4 hónapon át tartó mélységi csapásokkal kísérve egész más fénytörést ad ennek az évnek” – magyarázta Mihajlo Podoljak.
Josep Borrell, az Európai Unió fődiplomatája arra szólította fel a partnerországokat, hogy ne korlátozzák az általuk Ukrajnának szállított fegyverek használatát az Oroszország elleni csapásokhoz – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az il Messaggero című olasz lapra és a Tagesschau német médiumra hivatkozva.
A jelentés szerint Borrell akkor nyilatkozott, amikor Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert üdvözölte Brüsszelben az Európai Unió külügyminisztereinek informális találkozóján.
„Az Ukrajnának átadott fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat fel kell oldani, a teljes körű (fegyverek – a szerk.) alkalmazást a nemzetközi szabályoknak megfelelően lehetővé kell tenni az oroszországi katonai célpontok elleni csapásokhoz” – mondta el az EU fődiplomatája.
Borrell arra is felszólította az európai országokat, hogy nyújtsanak több katonai támogatást Ukrajnának, miközben aggodalmának adott hangot a németországi segélyek csökkentésről szóló hírek miatt.
A nyugati országok által átadott fegyverek Ukrajna általi használatára vonatkozó korlátozások feloldása elősegíti a béketörekvések haladását – közölte szerdán Josep Borrell, az Európai Unió fődiplomatája a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Borrell kifejtette: az Ukrajnára vonatkozó korlátozások feloldása a nyugati fegyverek orosz hadsereg elleni alkalmazására vonatkozóan lehetővé tenné: az ukrán önvédelem megerősítését, ami ellehetetlenítené Oroszország támadásait az ukrán városok és infrastruktúra ellen, megmentené az emberek életét és csökkentené a pusztítást Ukrajnában, hozzájárulna a béketörekvések előmozdításához.
A fődiplomata azt is jelezte, hogy közölte Dmitro Kuleba külügyminiszterrel, hogy az EU teljes mértékben támogatja Ukrajna harcát az orosz agresszióval szemben. „Alig várom, hogy találkozzunk vele Brüsszelben, és a jövő héten tárgyalhassunk az EU külügyminisztereivel és védelmi minisztereivel, hogy továbbléphessünk Ukrajna támogatását illetően” – mutatott rá Josep Borrell.
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
A partnerek habozása a nagy hatótávolságú fegyverek Ukrajna általi használatának engedélyezésével kapcsolatban Oroszország támadó potenciáljának a pillére – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán nagykövetek éves értekezleten elmondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta, hogy a donyecki régió helyzete jelenleg nehéz. Ezt a nyugati partnerek döntése is befolyásolja, mivel nem engedélyezik Ukrajnának a nagy hatótávolságú fegyvereik bevetését – mutatott rá.
„Donyeck megye helyzete olyan, hogy a partnerek további késlekedése a nagy hatótávolságú fegyverekkel kapcsolatban de facto Oroszország offenzív potenciáljának szinte legfontosabb pillérévé vált” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy az ukrán fegyveres erők hadműveletet hajtanak végre az oroszországi Kurszk térségében – közölte az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-csatornájára hivatkozva.
Az elnök tájékoztatása szerint ma haditanácsot tartott, amelyen meghallgatták Olekszandr Szirszkijnek, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának jelentését az ukrán különleges műveleti erőknek az oroszországi Kurszk térségében folytatott hadműveletéről. „Hálás köszönettel tartozunk minden katonának és parancsnoknak a kitartásáért és határozott fellépéséért. Többek között utasítottam a belügyminisztert, más kormánytisztviselőket és az SZBU-t, hogy készítsenek humanitárius tervet a hadművelet területére” – mondta.
A tanácskozáson meghallgatták Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter beszámolóját is az ukrán termékek arányának növekedéséről az állami beszerzésekben. Az is szóba került, hogy a kormány hosszú távú szerződéseket készít az ukrán vállalkozások számára.
A haditanácson Zelenszkij utasításokat adott számos hivatalnak – a koordinációs törzsnek, a katonai hírszerzésnek, az SZBU-nak a Belügyminisztériumnak –, hogy készítsenek stratégiát az ukránok orosz fogságból történő hazahozatalára. A Védelmi Minisztérium és a diplomaták utasítást kaptak, hogy mutassák be a szükséges lépések listáját, miszerint Ukrajna engedélyt kap a partnerektől a nagy hatótávolságú fegyverek használatára az ország területének védelme érdekében.
Az Egyesült Államok megengedte Ukrajnának, hogy amerikai fegyverekkel bárhol csapást mérjen a határon át támadó orosz erőkre, nem csak a Harkiv térségében lévőkre – írta pénteken a Politico című amerikai-brüsszeli lap két névtelenséget kérő amerikai tisztségviselőre hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tisztviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy a fegyverek használatának változása nem a politika változása. A korlátozások enyhítésére néhány héttel azután került sor, hogy az Egyesült Államok zöld utat adott Kijevnek, hogy a Harkiv elleni támadásra válaszul csapásokat mérjen orosz területen. Abban az időben az amerikaiak hangsúlyozták, hogy az engedély Harkiv megyére korlátozódik. Azóta az ukrán fegyveres erők legalább egyszer amerikai fegyvereket használtak Oroszország elleni támadásra, belgorodi célpontokat semmisítettek meg, és sikerült feltartóztatni az orosz offenzívát. Ukrán és más európai tisztviselők azonban azt követelték, hogy az Egyesült Államok még jobban lazítsa a korlátozásokat, lehetővé téve Ukrajna számára, hogy Oroszország bármely részén lecsaphasson.
E hét keddjén Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette, hogy az Ukrajnával kötött megállapodás az Egyesült Államok fegyvereinek Oroszország területére történő kilövéséről minden olyan helyre vonatkozik, ahol az orosz csapatok átlépik a határt az orosz oldalról Ukrajnába, hogy megpróbáljanak további ukrán területeket elfoglalni.
Oroszország az elmúlt napokban egyértelművé tette, hogy hamarosan támadást intézhet az északkeleti Szumi város ellen, amely szintén nem messze van az orosz határtól. Sullivan megjegyezte, hogy ha ez megtörténik, az irányelv ott is érvényes lesz. „Ez nem földrajzi kérdés. Ez a józan ész kérdése. Ha Oroszország a területéről támadja vagy fogja támadni Ukrajnát, akkor van értelme lehetővé tenni Ukrajnának, hogy megtorlást alkalmazzon azon az erők ellen, amelyek a határon túlról támadják” – mondta Sullivan.
Az Institute for the Study of War (ISW) elemzőinek becslése szerint mindössze 16 százalékkal csökkent Oroszország biztonságos területeinek aránya azután, hogy az Egyesült Államok enyhített az Ukrajnának nyújtott fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetésének korlátozásán – írja az Ukrajinszka Pravda.
Mint írják, az Egyesült Államok korlátozza az Ukrajnának biztosított fegyverek használatát abban, hogy az a nagyobb léptékű csapásokat indíthasson Oroszország ellen az ATACMS hatókörén belül.
Az Egyesült Államok politikája továbbra is védi Oroszország (…) túlnyomó részét, és az Egyesült Államok politikája megtiltja Ukrajnának, hogy Oroszország területén bárhol ATACMS-t használjon – áll a jelentésben.
A szakértők rámutattak, hogy az amerikai felhatalmazás valójában meglehetősen nagy területet hozott létre, melyre a védelmi erőknek joguk van nyugati fegyverekkel csapást mérni.
Ugyanakkor az amerikai fegyvertípusokra vonatkozó bizonyos korlátozások mégis beszűkítették az Ukrán Fegyveres Erők azon képességét, hogy az ukrán határtól távol eső területekre csapjanak le, amelyeket Oroszország saját harci erőinek, irányító szerveinek, logisztikájának és hátországának fedezésére használ.
[type] => post
[excerpt] => Az Institute for the Study of War (ISW) elemzőinek becslése szerint mindössze 16 százalékkal csökkent Oroszország biztonságos területeinek aránya azután, hogy az Egyesült Államok enyhített az Ukrajnának nyújtott fegyverek oroszországi célpontok el...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718057280
[modified] => 1718020523
)
[title] => Csökkent Oroszország biztonságos területeinek aránya az USA enyhítése után
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115717
[uk] => 115704
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115705
[image] => Array
(
[id] => 115705
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148.jpg
[original_lng] => 68182
[original_w] => 920
[original_h] => 465
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148-300x152.jpg
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148-768x388.jpg
[width] => 768
[height] => 388
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148.jpg
[width] => 920
[height] => 465
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148.jpg
[width] => 920
[height] => 465
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148.jpg
[width] => 920
[height] => 465
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/original-2024-06-10t091929148.jpg
[width] => 920
[height] => 465
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718009724:12
[_thumbnail_id] => 115705
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1555
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 86256
[1] => 356132
[2] => 89823
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai fegyverek
[1] => amerikai Institute for the Study of War (ISW)
[2] => orosz területek
)
)
[7] => Array
(
[id] => 115654
[content] =>
Ukrajna már élt az Egyesült Államok engedélyével, hogy amerikai fegyverekkel csapást mérhet Oroszország területe ellen – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, számolt be az rbc.ua hírportál a CBS amerikai tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Sullivan elmondta, hogy az ukrán védelmi erők már kihasználták a részleges engedélyt arra, hogy amerikai fegyverekkel mérjenek csapást Oroszországra. „Csak azt mondhatom, hogy az elnök szemszögéből ez józan döntés volt. Amikor ők (az oroszok – a szerk.) a határ egyik oldaláról közvetlenül a határ másik oldalán támadnak, egyszerűen nincs értelme nem engedni, hogy az ukránok átlőjenek a határon, hogy olyan orosz fegyvereket és célpontokat támadjanak, amelyek az ukránokra lőttek” – tette hozzá.
Mint az elnöki tanácsadó hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát a front tartásában és a támadó orosz erők visszaszorításában. „Egy dolgot meg kell jegyeznem, hogy ennek a harkivi hadműveletnek a lendülete megtorpant. Harkiv még mindig veszélyben van, de az oroszok az elmúlt napokban nem tudtak jelentős előrelépést elérni ezen a területen” – mutatott rá Jake Sullivan.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna már élt az Egyesült Államok engedélyével, hogy amerikai fegyverekkel csapást mérhet Oroszország területe ellen – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717969058
[modified] => 1717969060
)
[title] => Ukrajna már élt az Egyesült Államok engedélyével, és csapást mért Oroszország területére – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115654&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115654
[uk] => 115668
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115655
[image] => Array
(
[id] => 115655
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[original_lng] => 25250
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717964774:8
[views_count] => 1664
[_thumbnail_id] => 115655
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b283b2c87b73e6826ecfaf551244e0b3] =>
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Kanada nem tiltotta meg Ukrajnának, hogy az ukrán fegyveres erők számára általa átadott fegyverekkel csapást mérjen Oroszország területére. A katonai segély átadása során nem támasztott feltételeket, jelentette ki Melanie Joly kanadai külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Egyre többen szólnak amellett, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel csapjon le orosz területen lévő célpontokra. A szövetségesek álláspontja az infografikán.
„Nagyon fontosnak tartjuk ezt a kérdést. Svédország külügyminisztere, Tobias Billström-mel volt alkalmam megvitatni ezt a témát. Aztán egyenesen a NATO-ba, és higgyék el, ott is beszélni fogunk róla” – mondta.
A kanadai külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy ezt a kérdést a perspektíva szempontjából kell megvitatni.
„Oroszország nem ismeri el vörös vonalakat, ezért biztosnak kell lennünk abban, hogy amikor Ukrajna védelméről van szó, mindig találunk valamit, ami segíthet az ukránoknak, és azt is megmutatjuk, hogy bármi történjék is, mi az ő oldalukon állunk. Ráadásul Kanada semmilyen feltételt nem támaszt Ukrajna fegyverszállításával kapcsolatban, ezért továbbra is együttműködünk az ukrán fegyveres erőkkel” – hangsúlyozta Joly.
[type] => post
[excerpt] => Kanada nem tiltotta meg Ukrajnának, hogy az ukrán fegyveres erők számára általa átadott fegyverekkel csapást mérjen Oroszország területére. A katonai segély átadása során nem támasztott feltételeket, jelentette ki Melanie Joly kanadai külügyminisz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717065960
[modified] => 1717058948
)
[title] => Kanada semmilyen feltételt nem támasztott Ukrajnával szemben fegyverek átadásákor
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114626&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114626
[uk] => 114563
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114565
[image] => Array
(
[id] => 114565
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large.jpg
[original_lng] => 123952
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/200520-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717048149:12
[_thumbnail_id] => 114565
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1169
[_oembed_a632249f7fe38888c877d2da6cbfd998] =>
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Ukrajnának minden joga megvan ahhoz, hogy saját gyártású fegyvereivel megsemmisítse azokat az objektumokat Oroszország területén, amelyek veszélyt jelentenek nemzetbiztonságára – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára a Report című azeri kiadványnak nyilatkozva elmondta: „Hozok egy egyszerű példát. Harkiv városát időről időre S-300-as rakétákkal lövik az Oroszországi Föderáció területéről. Van jogunk ahhoz, hogy megsemmisítsük az Oroszország területén található rendszereket? Igen, van. Nem a Nyugat által biztosított fegyverek segítségével fogjuk ezt megtenni, hanem a saját fegyvereinkkel, amelyek az arzenálunkban vannak.”
„Hadseregünk nem használ nyugati fegyvereket az Oroszországi Föderáció területére irányuló csapásokhoz. Ugyanakkor Ukrajnának vannak saját rakétái, komplexumai és drónjai, amelyek képesek ellátni ezeket a funkciókat” – hangsúlyozta Olekszij Danilov.
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e