A román védelmi minisztérium (MAPN) szerint a légtér ellenőrzése érdekében a térségbe küldték a román légierő két F–16-os és a spanyol légierő két – a Fekete-tenger partvidékén található Kogalniceanu légi támaszponton állomásozó – Eurofighter harci gépét.
A tárca közölte: a román határ közvetlen közelében mozgó célpontok egyike az ukrán Reni kikötőváros közelében egy kilométeres mélységben román terület fölé repült, majd Ukrajna felé elhagyta a román légteret.
A MAPN szerint a romániai Galac városától mintegy 10 kilométernyire keletre egy lehetséges drónbecsapódást észleltek, de anyagi kárról nem érkezett jelentés. A katasztrófavédelem a telefonokra küldött RO-Alert üzenettel figyelmeztette az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát polgári lakosságát a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.
A román hírforrások közölték: két másik drón darabjai moldovai területen, Ciumai, illetve Ceadir Lunga falvak mezőgazdasági terültén csapódtak be.
Személyi sérülés nem történt.
Maia Sandu moldovai elnök szerint két orosz drón megsértette Moldova légterét és felrobbant a területén. „Oroszország nem tiszteli a határokat, civileket támad, terrort terjeszt… Hagyjanak békén minket, békés nemzeteket” – írta az X-en.
Mihai Popsoi, az ország külügyminisztere közölte, hogy a minisztérium be fogja kérni az orosz nagykövetet az incidensek miatt.
Beiktatták hivatalába kedden Chisinauban Maia Sandu moldovai elnököt, akinek ez a második mandátuma. Maia Sandu, a Világbank egykori közgazdásza 2020 óta vezeti a nagyjából 2,7 millió lakosú országot.
A politikus, amikor a parlamenti képviselők és az alkotmánybíróság tagjai előtt letette a hivatali esküt, kijelentette: „Büszkék lehetünk arra, hogy a megpróbáltatások ellenére sikerült a történelem jó oldalán állnunk, és megvédeni a demokráciát a külső fenyegetésekkel szemben”. „Minden nyomás ellenére Moldova egy világos irányra szavazott, egy fejlett országra, egy nagyobb biztonságot és jólétet hozó európai országra” − tette hozzá az 52 esztendős Maia Sandu.
Maia Sandu a szavazatok 55,33 százalékával győzött a november elején tartott elnökválasztás második fordulójában az oroszbarát szocialisták által támogatott ellenfele, Alexandr Stoianoglo 44,67 százalékával szemben az EU- és NATO-tag Románia, valamint a háború sújtotta Ukrajna között fekvő államban. Ő az első nő, aki 2020 óta a legmagasabb tisztséget betölti Moldovában.
A politikus határozottan Brüsszel felé fordította 2,6 millió lakosú országát, amely Európa egyik legszegényebb állama, és amely júniusban hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. „Négy évvel ezelőtt jó időket ígértünk. Őszinte ígéret volt, de az idők nehéznek bizonyultak” – emlékezett vissza a Világbank egykori közgazdásza.
„A világjárvány után jött az infláció, az energiaválság, a gázzal kapcsolatos zsarolás, most pedig a sötétséggel kapcsolatos zsarolás” – folytatta, miközben a szükségállapotban lévő Moldova jelentős áramkimaradásokra és kemény télre készül.
Az ország áramellátásának 70 százaléka a Dnyeszteren túli Cuciurgan hőerőműtől függ, amelyet Ukrajnán keresztül orosz gázzal látnak el. Kijev azonban bejelentette, hogy nem kívánja megújítani a december végén lejáró tranzitszerződést, amely lehetővé teszi az orosz gáz Európába szállítását.
Az orosz propaganda riogatásának nevezte Maia Sandu moldovai elnök a Dnyeszter melléki szakadár terület képviselőinek kongresszusát, amelyen segítséget kértek Oroszországtól és a nemzetközi közösségtől a moldovai hatóságok részéről gyakorolt nyomással szemben.
„Tiraszpol pénzt kér. Láttam, hogy Moszkvához, illetve nemzetközi szervezetekhez és intézményekhez fordult. Az orosz propaganda pedig terjesztette ezt a riogatást” – jelentette ki Maia Sandu a moldovai Jurnal TV-ben. Szerinte a Kreml ezzel a moldovai állampolgárokat akarja megijeszteni, „annál is inkább, mert idén nálunk választási év van”.
Hozzátette, hogy Oroszország semmit sem tehet a Dnyeszter melléki területen, még ha akarna is, mert ehhez hatalomváltás kellene Moldovában.
„Semmi bajunk az oroszokkal, mi az orosz harckocsik ellen vagyunk. Csak azt szeretnénk, hogy mint a többi állam, Oroszország is tartsa tiszteletben Moldovát, állampolgárainak választását” – hangsúlyozta Maia Sandu.
Szerdán a nemzetközi közösség által el nem ismert Dnyeszter melléki terület képviselői kongresszust tartottak, amelyen segítséget kértek Moszkvától a moldovai nyomásgyakorlással szemben, és kérték a nemzetközi közösséget, járjon közbe a Chisinauval való teljes körű párbeszéd felújítása érdekében.
A 460 ezer lakosú, Ukrajna és a Dnyeszter folyó közé ékelődő szeparatista terület rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben szakadt ki Moldovából.
Hivatalos adatok szerint 1500 orosz katona tartózkodik a területen békefenntartó feladatokat ellátva.
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
A georgiai (grúz) hatóságok bocsánatkérést várnak Volodimir Zelenszkij ukrán és Maia Sandu moldovai elnöktől, továbbá egy sor más európai ország vezetőitől, akik nemegyszer bírálták a bebörtönzött Miheil Szaakasvilivel való, állítólag kifogásolható bánásmódot – közölte Salva Papuasvili, a parlament elnöke a grúz közszolgálati televízió Egyes csatornájának adott interjúban.
Az Európa Tanács kínzás és embertelen bánásmód megelőzésére alakult bizottsága (CPT) csütörtökön tette közzé a jelentését, amelyben említést tett arról, hogy a tbiliszi Vivamed magánklinikán kielégítő körülményeik között ápolják Miheil Szaakasvili volt elnököt.
„Ma (csütörtökön) tudtuk meg, hogy Zelenszkij és Sandu elnök hazudtak, amikor Szaakasvili kínzásával vádolta meg Georgiát. Megtudtuk azt is, hogy hazudtak azok az európai parlamenti képviselők is, akik Szaakasvili kínzásával vádolták meg Georgiát” – hangsúlyozta Salva Papuasvili.
A volt elnök 2013-ban hagyta el Grúziát, miután négy vádpontban vádat emeltek ellene, kettőben pedig a távollétében három, illetve hatéves szabadságvesztésre ítélték. 2021 októberében az ellenzéki politikus titokban visszatért hazájába az önkormányzati választásokra, de őrizetbe vették, és újabb vádat is emeltek ellene, immár illegális határátlépés címén.
Az ellenzéki politikus, aki nyugatbarát reformerként 2004 és 2013 között vezette a kaukázusi volt szovjet köztársaságot, jelenleg a hatalommal való visszaélés címén rá kirótt hatéves büntetését tölti.
A börtönben többször is éhségsztrájkba kezdett, 2022 májusában pedig egészségi állapotának rosszabbodása miatt átszállították a Vivamed magánklinikára, és azóta is ott tartózkodik.
Az Oroszországi Föderáció hatalmas rakétatámadása után Maia Sandu, Moldova elnöke kijelentette, hogy még jobban meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét. A hírt a Jevropejszka pravda közölte.
Sandu megjegyezte, hogy mélyen aggasztja az ukrán városok elleni hatalmas orosz légitámadás.
„A mai (december 29-i – a szerk.) agresszió hangsúlyozza, hogy sürgősen meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmi képességeit az emberek életének védelme érdekében” – írta Moldova elnöke.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Moldova Európa-párti elnöke, Maia Sandu vasárnap közölte, hogy indulni kíván a második mandátumért a 2024 végén esedékes elnökválasztáson, hogy tovább dolgozhasson a volt szovjet köztársaság európai integrációjáért.
„Még mindig fontos lépéseket kell megtennünk, és én megígérem, hogy folytatom, ha bizalmat kapok egy újabb mandátumra” – olvasható az elnök honlapján közzétett közleményben. Az elnökválasztás 2024 novemberében vagy decemberében esedékes, a pontos időpontról a parlament dönt.
Maia Sandu, a Világbank volt közgazdásza, aki szorosabb kapcsolatokat kíván ápolni az Európai Unióval, 2020-ban győzte le a Moszkva-barát Igor Dodon leköszönő elnököt az elnökválasztás második fordulójában.
Az európai uniós integráció Maia Sandu egyik célja. Brüsszel decemberben jelentette be, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Chisinauval és Ukrajnával.
A jövőnk az európai családban van, és világosan meg kell mondjuk – az egész ország –, hogy milyen utat választunk Moldova számára. Felszólítom a parlamentet, hogy jövő ősszel kezdeményezzen népszavazást, amelyben döntő lesz az állampolgárok szava – hangsúlyozta Maia Sandu.
Az államfő elítéli az Ukrajna elleni orosz inváziót, és azzal vádolja Moszkvát, hogy az ő hatalmának megdöntésén mesterkedik.
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
Kijevbe látogatott kedden Maia Sandu, Moldova elnöke, akinek az ukrajnai útját nem jelentették be előre – közölte az rbc.ua hírportál Sandu Twitter-közlésére és Volodimir Zelenszkij elnök honlapjára hivatkozva.
Fotó: president.gov.ua
A jelentés szerint Sandu azt írta: „Kijevbe érkeztem, hogy találkozzam Volodimir Zelenszkij elnökkel és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. A napirenden a Moldova és Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatos következő lépések megvitatása szerepel, a regionális biztonság megerősítése és további uniós támogatás, a reformok és fejlődés országainkban.”
Maia Sandu Kijevben részt vett a méltóság forradalma során 10 éve életüket vesztett aktivistákról történt megemlékezésen. „A méltóság és a szabadság napján Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke és Olena Zelenszka first lady tisztelgett a méltóság forradalma során elhunyt aktivisták emléke előtt. A rendezvényen részt vett Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke is” – olvasható az ukrán elnök honlapján.
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
Прибув до Києва, де візьму участь у міжнародному саміті з продовольчої безпеки та зустрінуся з Президентом @ZelenskyyUa. Основна увага – на наслідках військової агресії РФ для ? продовольчої безпеки та довгостроковій підтримці ?? з боку Швейцарії. https://t.co/gDvY63m7Pfpic.twitter.com/K1knMoufwe
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Moldova abban reménykedik, hogy 2030-ig az Európai Unió tagja lehet, azonban egyelőre a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaság” nélkül – közölte Maia Sandu moldovai elnök a Radio Moldova közszolgálati rádió hétfő esti műsorában.
Mint mondta, a chisinaui vezetés kétlépcsős uniós csatlakozást fontolgat, így első lépésben „a Dnyeszter jobb partja”, majd a másodikban „a Dnyeszter bal partja” következne.
Kijelentette, hogy szó sem lehet arról, hogy Moldova csak a Dnyeszter-melléki konfliktus rendezését követően csatlakozhasson az Európai Unióhoz, mert ez szerinte de facto „a Kreml vétójogát jelentené Moldova európai integrációja kérdésében”.
Sandu mindemellett meggyőződését fejezte ki, hogy „a második lépés” nem sokáig várat magára. Azt fejtegette, hogy amint a Dnyeszter-melléken élők meglátják az uniós csatlakozás következtében fokozatosan emelkedő életszínvonalat a Moldovai Köztársaságban, ők is ugyanezt az utat akarják majd választani.
Sandu egyben arra utalt, hogy Moldova európai partnerei a chisinaui vezetés lelkére kötötték, hogy a Dnyeszter-mellék ne váljon akadállyá az európai integráció útján. A moldovai államfő hangsúlyozta, hogy hazája az Európai Bizottság javaslatainak 92 százalékát teljesítette, és ennek megfelelően reményét fejezte ki, hogy az Európai Tanács december közepén a csatlakozási tárgyalások elindításáról dönt.
[type] => post
[excerpt] => Moldova abban reménykedik, hogy 2030-ig az Európai Unió tagja lehet, azonban egyelőre a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaság” nélkül – közölte Maia Sandu moldovai elnök a Radio Moldova közszolgálati rádió hétfő esti műsorában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700038020
[modified] => 1700007457
)
[title] => A Dnyeszter-mellék nélküli uniós csatlakozást fontolgatja Moldova
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95335&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95335
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95336
[image] => Array
(
[id] => 95336
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja.png
[original_lng] => 717531
[original_w] => 877
[original_h] => 491
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja-768x430.png
[width] => 768
[height] => 430
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja.png
[width] => 877
[height] => 491
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja.png
[width] => 877
[height] => 491
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja.png
[width] => 877
[height] => 491
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-15-at-00-08-57-moldova-a-dnyeszter-mellek-nelkuli-unios-csatlakozast-fontolgatja.png
[width] => 877
[height] => 491
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700000257:12
[_thumbnail_id] => 95336
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1652
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5c273e245e9f86b963cd31ab2d6e60b1] =>
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
I welcome the historic @EU_Commission recommendations to open accession negotiations with the Republic of Moldova ?? and Ukraine ??. Fully deserved recognition of their comprehensive reform efforts. Romania ?? strongly supports a EU ?? decision this year.