A szlovák miniszterelnök levélben kérte az egyes minisztériumoktól, hogy küldjék el, milyen civil szervezetek kaptak támogatást az állami és az uniós forrásokból az utóbbi másfél évben. A progresszívek botrányról beszélnek és Elon Muskhoz hasonlítják a szlovák kormányfőt.
Michal Simecka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke szerint botrányos, amit a kormányfő csinál – írja az Uj Szó című felvidéki lap. Simecka kedden a Facebook-oldalán tette közzé a levelet, amelyet szétküldtek az egyes minisztériumoknak, és amelyen a miniszterelnök aláírása szerepel.
A kormányfő a levélben arra kéri a tárcavezetőket, dolgozzanak ki egy listát arról, mely civil szervezetek, polgári társulások, alapítványok és egyéb non-profit szervezetek részesültek az állami költségvetésből, illetve az EU-s forrásokból, amióta a negyedik Fico-kabinet hatalomra került. A miniszterelnök kéri a szervezetek nevét és azonosítószámát, valamint a nyújtott támogatás összegét, idejét, forrását és célját is.
„A kormányprogramban leszögeztük, hogy nem fogadhatjuk el a politikailag elfogult civil szervezeteket, amelyek átláthatatlan módon befolyásolják a közvéleményt és a politikai versenyt” – érvelt a szlovák miniszterelnök a levélben.
Robert Fico szellemeket kerget Simecka szerint, aki botrányosnak nevezte Fico lépését és Elon Muskhoz, Donald Trump amerikai elnök emberéhez hasonlította a szlovák kormányfőt (aki a közelmúltban szintén végrehajtott egy hasonló intézkedést).
[type] => post [excerpt] => A szlovák miniszterelnök levélben kérte az egyes minisztériumoktól, hogy küldjék el, milyen civil szervezetek kaptak támogatást az állami és az uniós forrásokból az utóbbi másfél évben. A progresszívek botrányról beszélnek és Elon Muskhoz hasonlít... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1740669300 [modified] => 1740606876 ) [title] => Fico listát követel a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokról [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142552&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 142552 [uk] => 142673 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 142553 [image] => Array ( [id] => 142553 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3.png [original_lng] => 424930 [original_w] => 874 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3-300x171.png [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3-768x438.png [width] => 768 [height] => 438 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3.png [width] => 874 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3.png [width] => 874 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3.png [width] => 874 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/fico-3.png [width] => 874 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1740729805:8 [_thumbnail_id] => 142553 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2690 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e2338d5318e5413e7ca6f70dd3fe18c0] => [_oembed_time_e2338d5318e5413e7ca6f70dd3fe18c0] => 1740662151 [_algolia_sync] => 508427690000 [_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => [_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1757423045 [_oembed_ba8bd0ff3231ab9435bfd2211a15e446] =>
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv