Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek – figyelmeztetett Jan Lipavsky cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken között a Mladá Fronta Dnes című független cseh napilap.
Szerinte az az orosz álláspont, hogy a Nyugatnak el kellene ismernie a Krím félsziget és más ukrán területek Oroszországhoz csatolását, „csak a Pandora-szelencéjének felnyitását eredményezné”.
„Ez pontosan az a müncheni forgatókönyv, amely 1938-ban nemhogy nem akadályozta meg a második világháborút, hanem éppen ellenkezőleg, annak a kitöréséhez vezetett. Ez az, amitől valóban óvni szeretnék” – jelentette ki a miniszter a megválasztott új amerikai államfő azon kijelentését kommentálva, hogy 24 órán belül lezárja az ukrajnai háborút.
„(Donald) Trump és emberei arról is beszélnek, hogy a békét (Ukrajnában) erővel kell elérni. Ebben bizonyára van ráció, mert (Vlagyimir) Putyin, aki naponta az emberek ezreit küldi ki a frontra meghalni, valószínűleg csak az erő nyelvén ért” – tette hozzá.
A cseh–szlovák kapcsolatok megromlásának okait firtató kérdésre Jan Lipavsky azt válaszolta: Csehország és Szlovákiai valóban nagyon közeli országok, csak most éppen háttal állnak egymásnak, az egyik a Nyugat, a másik pedig Kelet felé tekint. Példaként felhozta: mandátumának ideje alatt ő már háromszor tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel, míg szlovák partnere, Juraj Blanár Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott háromszor. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a szlovákokkal továbbra is minden szinten tárgyalni kell.
„Úgy gondolom, Csehország ma már nyugodtan elmondhatja magáról, hogy nyugat-európai ország” – szögezte le. Szerinte Csehország ma már egy öntudatos állam, amely minden európai országgal tárgyalóképes, s nem kell csak a hozzá közel eső közép-európai régióra korlátoznia magát.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek – figyelmeztetett Jan Lipavsky cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken között a Mladá Fronta Dnes című független cseh napilap.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734804960
[modified] => 1734736729
)
[title] => A cseh külügyminiszter szerint a Nyugatnak nem szabad megengednie ukrán területek Oroszországhoz csatolását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135949&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135949
[uk] => 136076
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135950
[image] => Array
(
[id] => 135950
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[original_lng] => 28208
[original_w] => 400
[original_h] => 250
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky-300x188.webp
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[width] => 400
[height] => 250
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[width] => 400
[height] => 250
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[width] => 400
[height] => 250
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[width] => 400
[height] => 250
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/jan-lipavsky.webp
[width] => 400
[height] => 250
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734868037:3
[_thumbnail_id] => 135950
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 593
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 52495
[1] => 128481
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Jan Lipavsky
[1] => ukrajnai háború
)
)
[1] => Array
(
[id] => 129440
[content] =>
Csehország külügyminisztere, Jan Lipavsky pletykáknak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint állítólag nagyköveti posztra pályázik – számolt be a Czech Radio, közölte a Jevropejszka Pravda.
Lipavsky megjegyezte, hogy az a találgatás, miszerint ő pályázik a nagyköveti posztra, csak pletyka. Legitimitása a kormánykoalíció pártjai támogatásának köszönhető, tette hozzá a miniszter.
Lipavsky közölte: nem kívánja kommentálni a kormányból nemrég kilépett Cseh Kalózpárt által kialakult helyzetet.
Megismételte, hogy kész lemondani a miniszteri posztról, de a koalíciós pártok négy vezetője kérte, maradjon hivatalban.
Elmondása szerint ritka az összes kormánypárt, a parlament mindkét háza és az elnöki adminisztráció egyetértése a külpolitikában, ezért nem okoz gondot a hivatalban maradása még akár párton kívüliként sem.
Jan Lipavskýcseh külügyminiszter – Petr Pavel elnökkel ellentétben, aki kijelentette, hogy a háború befejezése után Oroszország átmenetileg megtarthatja ellenőrzését egyes ukrán területek felett – hangsúlyozta, hogy támogatja Zelenszkij győzelmi tervét – számolt be szerdán a Jevropejszka Pravda hírportál a cseh diplomácia vezetőjének Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Lipavský azt írta: az egyetlen béketerv, amely bizalmat érdemel, Zelenszkij elnök terve. „Kinek, ha nem nekünk kellene tudnunk, hogy a „béketárgyalások rólunk, nélkülünk” a pokolba vezetnek. Pontosan ezt hangsúlyoztam az Európai Unió Külügyi Tanácsának New York-i ülésén” – mutatott rá a cseh külügyminiszter.
Petr Pavel cseh elnök a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában megismételte, hogy Ukrajnának meg kell birkóznia azzal, hogy a háború befejezése után egyes területei átmenetileg Oroszország ellenőrzése alatt maradnak.
Ezt követően az ukrán Külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben elutasította az ukrán terület egy részének ideiglenes megszállás alatt elhagyásának lehetőségét és a hasonló „félszívű döntéseket”.
Pavel válaszul kijelentette: mindenki számára veszélyes lehet az a remény, hogy a háború néhány héten vagy hónapon belül Ukrajna egyértelmű sikerével zárul. Ezért – tette hozzá – ezt a kérdést annak fényében kell mérlegelni, ami reálisan lehetséges.
Csehország július és augusztus folyamán 100 ezer lőszert küld Ukrajnának – jelentette be Jan Lipavsky cseh külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.
A cseh tárcavezető a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva közölte: ez idáig 18 ország csatlakozott a lőszerbeszerzésről szóló cseh kezdeményezéshez, az érintett országok közül pedig 15 már beváltotta ígéretét. Ez azt jelenti, van elég pénz ahhoz, hogy az év végéig 500 ezer lőszert szállítsanak Ukrajnának – tájékoztatott.
„Továbbra is pénzt gyűjtünk, hogy még több lőszert vásárolhassunk, illetve azért, hogy a kezdeményezés 2025-ben is folytatódhasson” – tette hozzá a cseh tárcavezető.
Oroszország az egyik legnagyobb fenyegetés Európa számára – mondta Csehország külügyminisztere, Jan Lipavsky, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott Budapesten.
Szerintem köztudott tény, hogy Csehország az orosz imperializmusban látja a legnagyobb fenyegetést és kockázatot Európára nézve. Csehország mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges. Európának az az érdeke, hogy Ukrajna megvédje magát, megvédje magát az orosz agresszióval szemben, és visszaszerezze minden területét – mondta.
Lipavsky szerint jelenleg senki sem tesz többet Európa biztonságáért, mint az ukránok.
Naivitás azt gondolni, hogy ha Oroszország nyer Ukrajnában, akkor a tankjai megállnak a határainkon – jegyezte meg a miniszter.
Hozzátette azt is, hogy a második világháború után Moszkva a befolyási övezetébe sorolta Közép-Európát. A külügyminiszter szerint a Nyugat, az Európai Unió és a NATO egyik legfontosabb feladata annak megakadályozása, hogy Moszkva ismét megpróbálja „elrabolni” Európát.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter kedden megerősítette, hogy Csehország javasolta az orosz diplomaták szabad mozgásának korlátozását a schengeni övezetben, mert szerinte az oroszok diplomáciai fedéssel hírszerzői tevékenységet folytatnak az Európai Unióban.
A tárcavezető nyilatkozatát Daniel Drake külügyi szóvivő kedden ismertette a CTK hírügynökséggel, miután a cseh javaslatról hírt adott a Financial Times című brit lap.
„Megerősíthetem, hogy egy ilyen javaslat létezik. A tárgyalások még folyamatban vannak, ezért részleteket nem tudok mondani. Úgy vélem, európai kollégáim értik, hogy a hírszerzői tevékenység kockázatokat jelent, és az is közismert, hogy számos ilyen tevékenység diplomáciai fedés alatt folyik” – jelentette ki Jan Lipavsky.
Csehország azt követeli, hogy az orosz diplomaták olyan tartózkodási vízumokat kapjanak az európai uniós tagállamoktól, amelyek csak a fogadó országok, s nem pedig az egész schengeni övezet területén biztosítja szabad mozgásukat.
A cseh javaslat szerint másfelől csak a biometrikus útleveleket kellene elfogadni az oroszoktól, mert ezeket nehezebb hamisítani, és hamis identitással ellátni – írta a brit lap. Az orosz diplomaták jelenleg az EU 27 tagállamából 24-nek a területén mozoghatnak szabadon, valamint Svájcban, Norvégiában és Izlandon.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Ukrajna tárgyalásokat folytat Csehországgal az EU-csatlakozást támogató nyilatkozat aláírásáról, a cseh külügyminiszter optimista a folyamat kimenetelét illetően, közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a Jevropejszka Pravdának adott interjújában.
„Jelenleg erről (nyilatkozat aláírásáról) tárgyalunk Ukrajnával. És nagyon optimista vagyok a megbeszélések eredményeit illetően” – mondta Lipavsky. Egyben kihangsúlyozta, hogy ha Ukrajna nem áll le a reformok végrehajtásával, az EU-csatlakozás „egyszerű okmányi formalitássá” válik. Lipavsky egyben megnevezte azokat a területeket, amelyek reformjára kell a legnagyobb figyelmet fordítani.
„Ukrajna számára befejezetlen történet a jogállamiság, az igazságügyi reform, korrupció elleni küzdelem. Nem könnyű feladat, igen, de mi újra és újra meg fogjuk ismételni. Amint lesz egy olyan rendszer, amelyben az uniós cégek biztonságban érzik magukat Ukrajnában, látni fogják az ukrán gazdaság robbanásszerű fejlődését” – jegyezte meg a miniszter.
Emlékeztetőül, már hét uniós ország írta alá az Ukrajna európai integrációját támogató nyilatkozatot, többek között Lengyelország, a balti országok, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia.
The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr