Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Myroslav Kastrant – jelentette a tárca közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A szlovák külügy – közlésük szerint – éles tiltakozását fejezte ki a nagykövetnek az ukrán részről az elmúlt időszakban a szlovák fél irányába tett megnyilatkozásai miatt, amelyeket a Szlovák Köztársaság belügyeibe történő beavatkozásként értékel. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök januárban több alkalommal is kritikával illette Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Legutóbb, kedden azzal vádolta meg Ficót, hogy az szerinte a gázimport terén előnyben részesíti Oroszországot az Egyesült Államokkal és partnereivel szemben.
Január elsején, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek – a vonatkozó szerződések meghosszabbítását elutasító – döntése alapján leállt az orosz gáz Ukrajnán át Szlovákiába irányuló tranzitja. Az ukrán fél ezt a döntését Robert Fico több alkalommal is élesen bírálta, rámutatva: az ukrán gáztranzit leállítása több száz millió eurós veszteséget okoz Szlovákiának.
A szlovák miniszterelnök az ukrán gáztranzit leállítása miatt különböző válaszintézkedéseket is kilátásba helyezett, mások mellett azt, hogy az Ukrajnával kapcsolatos kérdésekben érvényesíteni fogja vétójogát az uniós döntéshozatalban. Robert Fico a pozsonyi parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén azt mondta: amennyiben Zelenszkij nem újítja fel az ukrán gáztranzitot és nem teszi lehetővé a nyersanyag Szlovákián keresztüli tranzitját, meg fogják vétózni az Ukrajnának szánt EU-s anyagi támogatásokat. A szlovák miniszterelnök a kialakult helyzettel kapcsolatban annak a véleményének is hangot adott, miszerint Zelenszkij Szlovákia ellensége, mivel megkárosítja az országot.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke hétfőn megbeszélésre hívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az ukrán–szlovák határ közelében lévő helyszínre – számolt be az rbc.ua hírportál Fico Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Fico elmondta, hogy a találkozó során meg akarja vitatni az orosz gáz Ukrajna területén történő tranzitjának leállítását. Szerinte a találkozónak a „lehető leghamarabb” sorra kellene kerülnie Szlovákia területén, az ukrán határ közelében.
A szlovák kormányfő kijelentette, hogy a tárgyalások jó előfeltételeket teremtenek majd a Szlovákiának és más országoknak Ukrajna területén keresztül történő gázellátásáról szóló nyílt megbeszéléshez, figyelembe véve az érintett ukrán és orosz vállalatok közötti szerződés 2024. december 31-i lejártát. Szóba kerül az Ukrajnán áthaladó gáztranzit leállításának az európai gazdaság versenyképességének csökkenésére és a kétoldalú szlovák–ukrán kapcsolatok fejlesztésére gyakorolt hatása is.
„Minden külföldi utam során hangsúlyozom az harcok azonnali beszüntetésének szükségességét, támogatom a meglévő béketerveket és javaslom, hogy Szlovákiában is folytassanak béketárgyalások bármilyen szinten”
Tactical Group 84 of Ukraine’s Special Operations Forces captured a North Korean soldier during a special operation in Russia's Kursk region. After evacuating him from the battlefield, the soldiers provided immediate first aid to the prisoner. pic.twitter.com/43ZYihfCfk
Robert Fico szlovák miniszterelnök Szlovákia érdekei fölé helyezi Moszkva politikáját, miközben Európa jelenleg azon dolgozik, hogy leküzdje döntéseinek a következményeit – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök az Х-en közzétett nyilatkozatában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij Robert Fico szlovák kormányfő ténykedését kommentálva, hangsúlyozta annak kül- és energiapolitikai tévedéseit. „Még jó, hogy Fico, Szlovákia miniszterelnöke már hazatért a vietnami luxusszállodában töltött nyaralásából, és Pozsonyban van. Valószínűleg nem könnyű neki – a fényűzés helyett most a saját hibáit próbálja kijavítani” – jegyezte meg feddőleg.
Az elnök Fico nyilvánvaló hibájának nevezte, hogy számított a Moszkvával való hosszú távú együttműködésre. „Ez Fico nyilvánvaló hibája volt, abban reménykedett, hogy a Moszkvával folytatott sötét üzletelése a végtelenségig fennmarad” – mutatott rá. Kitért arra is, hogy Ukrajna segítséget ajánlott Szlovákiának az oroszországi gáztranzit hiányához való alkalmazkodáshoz, de Fico ezt „arrogánsan visszautasította”.
Az ukrán nemzetvezető hangsúlyozta: az európai partnerek többször is figyelmeztették Ficót a tétlenségére, de most Szlovákia miniszterelnöke megpróbálja másokra hárítani a felelősséget. „Európában sokan figyelmeztették, hogy nem tétlenkedhet és várhat. Most piárkodással, hazudozással és hangos vádaskodásokkal próbálja magáról másra hárítani a felelősséget” – jegyezte meg.
Az ukrán elnök szerint az a probléma, hogy Fico Moszkvára tett, nem hazája érdekeire, az egyesült Európára vagy a józan észre. „Ez a kezdetektől vesztes fogadás volt. Az európai energiaforrások diverzifikálása, az Európai Bizottsággal való együttműködés és az amerikai gázellátás növelése segít megoldani azokat a problémákat, amelyek egyes európai vezetők rövidlátása miatt merültek fel” – fejezte ki reményét Volodimir Zelenszkij.
Tactical Group 84 of Ukraine’s Special Operations Forces captured a North Korean soldier during a special operation in Russia's Kursk region. After evacuating him from the battlefield, the soldiers provided immediate first aid to the prisoner. pic.twitter.com/43ZYihfCfk
Szlovákia kemény intézkedéseket fog hozni Ukrajna ellen, amelyeknek az alkalmazására akkor kerül sor, ha nem oldódik meg az országon keresztüli gázszállítás leállításának problémája – jelentette ki Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, miután megbeszélést folytatott Dan Jorgensen EU-s energiaügyi biztossal, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre és a Szabadság Rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint a Reuters azt írta: Fico azzal vádolta Kijevet, hogy kárt okoz Szlovákiának azzal, hogy nem újítja meg az Oroszországgal kötött gáztranzit-megállapodást az Ukrajnán keresztül történő gázszállításról.
„Ha az elnöknek (Zelenszkijnek – a szerk.) nem okoz gondot kidobni 800 millió eurót, amit egyébként Ukrajna kapott volna a területén keresztül történő gázszállításért, és közben az EU-hoz fordul és milliárdokat kér, megeshet, hogy az Európai Unióban egyes politikusok nemet mondanak ott, ahol egyhangúságra van szükség” – figyelmeztetett Robert Fico. Mint hozzátette, az ukrán gázszállítási infrastruktúra katonailag tönkretehető, mert az Oroszországi Föderáció számára szükségtelenné válik.
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
Ukrajna nemcsak az orosz gáz tranzitját állította le, hanem ezzel Oroszországot megfosztotta az Európát befolyásoló egyik utolsó eszközétől – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Andrij Szibiha külügyminiszter Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „Ukrajna nem csak az orosz gáz tranzitját akadályozta meg. Megfosztottuk Putyint az Európát befolyásoló egyik utolsó eszközétől és az energia fegyverként való használatának lehetőségétől.”
Szibiha a meggyőződését fejezte ki, hogy Európa és a világ nagyobb biztonságban lesz orosz gáz, olaj és egyéb függőségek nélkül, valamint Oroszország nélkül.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Szlovákia megfelelő intézkedéseket mérlegel Ukrajnával szemben, ha nem folytatja a gáztranzitot Oroszországból Európába – jelentette ki pénteken Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, számolt be az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Fico azt mondta, megdöbbentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megtagadta a gáztranzitot, miután a két vezető felszólalt a brüsszeli csúcstalálkozón. Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem fog orosz eredetű gázt szállítani, hacsak nem vállalnak garanciákat arra vonatkozóan, hogy a Kreml nem kap anyagi előnyöket, amíg a háború folytatódik.
Ez az olyan importőröknek, mint Szlovákia, kevés lehetőséget hagy az útvonal nyitva tartására. Az ország számos alternatívát javasolt, például a gáz tulajdonosának megváltoztatását, mielőtt az Ukrajna területére érne, de Zelenszkij ezeket az elképzeléseket „játéknak” minősítette – mondta Fico december 19-én.
Noha Európa egésze valószínűleg nem szenved kárt, ha 2024 után megszűnik az orosz gáz szállítása Ukrajnán keresztül, Szlovákia azon kevés országok közé tartozik, amelyek továbbra is függenek ettől az importtól, és az ország egy esetleges pénzügyi veszteségre figyelmeztetett.
Fico kételkedett abban, hogy Ukrajnának ilyen körülmények között „joga van megsérteni az egyes EU-tagállamok gazdasági és nemzeti érdekeit”. Ha Kijev nem engedélyezi a gáztranzitot, karácsonykor mérlegeli, hogy tegyen-e megtorló intézkedéseket Ukrajnával szemben – mondta.
Szlovákia jelenleg áramot, humanitárius segélyt és magáncélú fegyvereket, köztük lőszert küld Ukrajnának. A Fico vezette kormány nem volt hajlandó katonai segélyt küldeni saját tartalékaiból, és nem volt hajlandó támogatni Ukrajna NATO-tagságát sem. Baráti kapcsolatokat igyekszik fenntartani Moszkvával is, és bírálja az Egyesült Államok és az Európai Unió legtöbb országának részvételét a háborúban Ukrajna katonai támogatásával.
Szlovákia miniszterelnöke kijelentette, hogy a következő három-négy napban folytatni akarja a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal, hogy megpróbáljon „érveket találni Ukrajnával kapcsolatban”. Azt is elmondta, hogy a Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel folytatott megbeszélései konstruktívabbak voltak, és meglepték Zelenszkij „keresetlen” szavai.
Közben Zelenszkij kijelentette, hogy tisztában van Szlovákia pénzügyi problémáival, de hozzátette, hogy „kissé kínos pénzről beszélni, amikor embereket veszítünk”.
Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter kizárt minden olyan kereskedelmi megállapodást, amely lehetővé tenné az orosz gáz Ukrajnán keresztüli szállítását, miután a jelenlegi tranzit-megállapodás 2024 végén lejár – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az Európai Unió és Ukrajna korábban azt közölte, hogy nem tárgyalja újra a meglévő szerződést, de egyes piaci szereplők fontolóra vehetik az üzemanyag-szállítási magánüzletek lehetőségét. Haluscsenko, úgy tűnik, elvetette ezt a lehetőséget. „Nem látom ezt a lehetőséget. Nincs lehetséges megoldás az asztalon” – mondta el az energiaügyi miniszter a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek Bécsben adott interjújában.
Oroszország az Ukrajna elleni inváziója után leállította az Európába irányuló vezetékes gáz szállításának nagy részét, de a gáz a szerződésben foglaltnál kisebb mennyiségben áthalad Ukrajnán. Ezek a szállítások fedezik a kereslet nagy részét olyan országokban, mint Ausztria, Magyarország és Szlovákia. „Készek vagyunk leállítani. Ha valaki azt mondaná, hogy ez kritikus kérdés a téli túlélés szempontjából, hogy ez az ellátás megbízhatóságának kérdése, az egy helyzet. De én nem látok ilyen helyzetet” – mutatott rá Herman Haluscsenko.
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szerint olyan Európának nincs jövője, amelyben jelen van Putyin Oroszországa – adta hírül szerdán az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak a Twitteren közölte, hogy egyetért Olaf Scholz német kancellár kijelentésével, miszerint a Kreml feje által megszabott világrend elfogadhatatlan. „A kikényszerített béke, ahogyan az Putyin látja, elfogadhatatlan” – fejezte ki helyeslését Scholznak.
A tanácsadó szerint Európának nincs jövője, ha benne lesz Putyin Oroszországa. „Sem az üzlet, sem a gazdaság, sem a gáztranzit nem éri meg több ezer ember mártírhalálát az orosz rakétáktól és a barbároktól való örökös rettegést” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a sajtómaratonon kijelentette, mivel az orosz gáz tranzitjára vonatkozó szerződés 2024-ben lejár, Ukrajnának sürgősen be kell vezetnie a hőenergia korszerűsítésének reformját, számolt be az Espresso.TV.
„Az első számú kihívás számunkra – ez 2024, amikor is lejár a gáz tranzitjáról szóló szerződés. Úgy gondolom, hogy ez egy nehéz pillanat lesz, gyorsan végre kell hajtanunk a hőenergia modernizálásának reformját. Szakembereket alkalmaztunk az Elnöki Hivatalban és a Gazdasági Minisztériumban, akik csak ezzel a reformmal fognak foglalkozni” – mondta Zelenszkij.
Az elnök megjegyezte, hogy a hőenergia korszerűsítése magában foglalja a külső falak szigetelésére szolgáló berendezések felszerelését, ami jelentősen csökkenti az energiafogyasztást. Zelenszkij elmondása szerint ez 300 milliárd hrivnyába fog kerülni az államnak. A tervek szerint szigetelni fogják az emeletes házakat, a kommunális és az állami intézmények épületeit.
„Számomra és a leendő kormány számára ez az egyetlen kiút az állam energiafüggetlensége szempontjából. Nagyon komoly lépéseket fogunk tenni a hőenergia korszerűsítése felé. Kísérleti projektként a többszintes épületeken teszteljük majd, és megmutatjuk, hogy kétszer kevesebb gázt fogyasztanak” – mondta Zelenszkij. Az államfő reményét fejezte ki, hogy a reform végrehajtása 5 évig tart majd.
Zelenszkij azt is kihangsúlyozta, hogy növelni kell a gáz kitermelését, az ára jelenleg meglehetősen magas, és exportálni kell, hogy azt követően kielégítsük saját szükségleteinket.
„Ma a kitermelés körülbelül 60%-a a fogyasztóinknak megy. Feladatunk az elkövetkező években, hogy szükségleteink ne haladják meg a 60%-ot. El kell érnünk, hogy ennyi gáz elég legyen” – mondta Zelenszkij.
Az elnök emellett kijelentette, hogy jelenleg Ukrajnában szénhiány tapasztalható. Elmondása szerint ezt a kérdést az energiaforrás importjával oldják meg – 11 szénnel megrakott hajó van úton Ukrajnába, a következő szállítmányok 2021 decemberében várhatóak.
„Nincs elég szén az országban. Mindenképpen importálnunk kell. Ma sem Oroszországból, sem Kazahsztánból nem importálunk szenet. A kiutat a hajók jelentik” – mondta Zelenszkij.
Az elnök egyben hozzátette, hogy a szén ára emelkedett, de úgy véli, hogy csökkenni fog. A szénhiányt mesterségesen létrehozott jelenségnek nevezte.
Zelenszkij kihangsúlyozta: az állam elsődleges feladat, hogy gondoskodjon arról, hogy ne legyen áramszünet.
„Az a feladatunk, hogy ne legyenek kikapcsolások. Ma az Energoatom úgy működik, mint még soha: a 15 blokkból 13 működik. Ezen kívül fokozottan védjük őket, mert tudjuk, hogy sokan tennének Ukrajna energiarendszere destabilizációja érdekében” – mondta Zelenszkij.
Az elnök megjegyezte, adódhatnak átmeneti műszaki problémák egyes blokkok javítása vagy a magáncégek miatt.
„Nagyon szeretném, hogy azok a társaságok, amelyeken ez múlik, megértenék, hogy ez a mi közös felelősségünk” – összegezte Zelenszkij.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Ismét leállt a gázszállítás Németország felé a Jamal−Európa gázvezetéken keresztül szombaton a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint. A legutóbbi leálláshoz hasonlóan most is visszafelé indult el a gáz a vezetékben.
Múlt szombathoz hasonlóan most szombaton is leállt az egyik legfontosabb orosz csővezetéken a gázszállítás Németország felé, sőt megint visszafelé megy a gáz az oroszok irányába, így ez a jövő héten megint jókora gázár-emelkedést okozhat a tőzsdéken. Egyes német politikusok mellett az ukrán külügyminiszter is nyíltan arról beszél, hogy az oroszok a gázszállítások direkt visszafogásával okozzák a gázárak elszállását azért, hogy kikényszerítsék az Északi Áramlat 2 utolsó engedélyeit is.
Múlt szombaton reggel leállt a gáz nyugati irányú szállítása az Oroszországból Lengyelországon át Németországba tartó, évi 33 milliárd köbméteres kapacitású Jamal–Európa gázvezetéken, aztán keletre, tehát visszafelé kezdtek el menni a szállítások Németországból Lengyelország irányába. Így a nyugati gázkészletek tovább apadtak, és amiatt, hogy nem tudni, mikor és milyen ütemben hajlandó a Gazprom növelni a nyugati gázszállításokat (elvileg november 8-tól majd fokozza, amint befejezi az orosz tárolók otthoni feltöltését), a hét elején hatalmas gázár-emelkedés volt az európai tőzsdéken.
Ez most is benne van a pakliban, mert a Reuters szombati cikke szerint megint visszafelé haladnak a gázszállítások, feltehetően a lengyel állami gázcég vásárlásai miatt. A cikk utal rá, hogy egyes német politikusok azzal vádolják a Gazpromot, illetve az orosz politikai vezetést, hogy a fokozódó gázkereslettől direkt elmaradnak az orosz gázszállítások, hogy felverjék az oroszok a gázárat azért, hogy ezen a nyomáson keresztül kényszerítsék ki az Északi Áramlat 2 utolsó engedélyeit is. (Most egy német hatósági engedélyre vár a projekt.)
Ugyanerről, tehát a szándékosan alacsonyan tartott orosz gázszállításokkal az Északi Áramlat 2 engedélyeinek kikényszerítéséről és zsarolásról beszélt nyíltan egy pénteki konferencián az ukrán külügyminiszter is. Dmitro Kuleba a hírügynökség tudósítása szerint azt mondta: az oroszok fegyverként használják a gázt a nemzetközi érdekeik elérésére (amit korábban maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is cáfolt), és ezáltal megosztják az európai egységet is. Úgy fogalmazott: Szögezzük le. Oroszország korlátozza az exportot a gázárak további emelése, az energiaválság előidézése és az Északi Áramlat 2 elindítása érdekében.
Éppen pénteken tette közzé az ukrán gáz tranzitot végző állami cég az októberi és az első tízhavi adatokat. Eszerint októberben az orosz gáztranzit mennyisége Ukrajnában 2,63 milliárd köbméterre, jóval a lefoglalt tranzitmennyiség alá esett a szeptemberi kb. 3 milliárdról és így az első tíz hónap összesített tranzit adata 35,3 milliárd köbméter, ami 45%-kal marad el az előző év azonos időszaki eredményétől.