Nem biztos, hogy véget ért a megszorítósdi Európa területén, figyelmeztet Thomas Fazi olasz közgazdász. Szerinte az uniós helyreállítási alap célja, hogy a korábbi megszorításokhoz hasonlóképpen most is nagyobb hatókört adjon Brüsszelnek az európai nemzetek gazdaságpolitikája felett.
Közismert tény, hogy katasztrofális gazdasági eredményeket szenvedtek el azon országok, amelyek követték a „trojka” (EU, Világbank, IMF) által javasolt neoliberális megszorító politikát a 2008-as világgazdasági válság idején, amely többek között adóemeléseket, nyugdíj- illetve bércsökkenéseket tartalmazott.
A megszorítások gazdaságpolitikájának sikertelenségét már többen is beismerték:
a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már 2013-ban kijelentette, hogy a strukturális reformok több kárt, mint jót okoztak Görögország számára, az Európai Parlament egy jelentésében hangsúlyozta, hogy a megszorító politikák a szegénység, a társadalmi kirekesztés és a munkanélküliség óriási növekedéséhez vezettek, ráadásul még Paolo Gentiloni volt olasz miniszterelnök is kiemelte, hogy a Brüsszel által erőltetett megszorítósdi meghosszabbíthatta a 2008-as világválságot.
Erre hívta fel a figyelmet Thomas Fazi olasz közgazdász és újságíró is, aki az UnHerd portálon megjelent elemzésében kiemeli, hogy többek között Görögország és Olaszország még mindig érzik a megszorítások káros hatásait, ezt pedig több – főáramú intézet által elvégzett – tanulmány is alátámasztja.
Az EU helyreállítási alapja visszahozná a megszorításokat
Fazi szerint, bár a koronavírus világjárvány által kiváltott gazdasági válságra adott válaszok az Európai Unió (EU) részéről azt ígérhették, hogy a blokk egy más költségvetési útvonalra tért a 2008-as válságt elvileg kezelni kívánó, de azt súlyosbító megszorító politikák után, több jel is azt sugallja, hogy nem feltétlenül ez a helyzet.
Az EU keynesiánus jellegű ösztönző csomagja, annak ellenére, hogy azt nagy örvendéssel fogadták a közgazdászok, még mindig a blokk GDP-jének „csak” 3,8 százalékát teszi ki – egy olyan szám, amely eltörpül az Egyesült Államokban a GDP 25,5 százalékát kitevő masszív diszkrecionális fiskális ösztönző mellett, írja a közgazdász.
Fazi szerint ez nem is a legnagyobb probléma. Hangsúlyozza, hogy az eddig gyakran dicsért, egész Európára kiterjedő „helyreállítási alap” (NGEU) igenis komoly veszélyt jelenthet a blokkban szereplő nemzetek számára. Egyrészt, a korábbi ösztönző csomaghoz hasonlóképpen, ismét az EU GDP-jének alig 5 százalékát teszi ki – sőt, a pénzeszközöket hat év alatt folyósítják, ami a legjobb esetben is a GDP egy százaléka körüli költségvetési expanziót eredményez 2021 és 2024 között, írja Fazi, hozzátéve, hogy ez az összeg nem biztos, hogy fedezni tudja a 15 százalékos GDP-arányban elszenvedett veszteséget, amit az uniós gazdaság tapasztalt 2020-ban.
A közgazdász úgy véli, hogy előreláthatólag az alapokhoz nagyon szigorú, már-már trojka-jellegű feltételek társulhatnak, ezáltal az Európai Bizottság hírhedt országspecifikus ajánlásainak kellene majd megfelelni – ezekhez Dél-Európa hozzászokhatott, hiszen a múltban folyamatosan követelték a kormányoktól a közkiadások csökkentését, különösen a szociális kiadások (a nyugdíjak), az egészségügyi és a munkanélküli segélyek terén.
Fazi szerint, az új helyreállítási alap végsősoron a következőről szól: „a tagállamok költségvetési politikája feletti brüsszeli ellenőrzés fokozása és az EU technokratikus és tekintélyelvű ellenőrzési rendszerének megerősítése”, írja kritikusan, hozzátéve, hogy az unió ismét azon fáradozik, amiben a legjobb.
Összességében tehát ki lehetne jelenteni az olasz közgazdász szerint, hogy a világjárvány nem eredményezte a gazdaságpolitika radikális újragondolását európai szinten és strukturális változással sem járt.
Valójában a régi költségvetési szabályokat majd 2023-ban állítják vissza, hangsúlyozza. Fazi szerint, egy visszatérés a 2008-ban megtapasztalt fiskális szigorításokhoz katasztrofális gazdasági eredményekkel járna, főleg azon országok számára, amelyek már egyszer el is szenvedték ezeket.
Márpedig, elemezve az uniós és német politikát, úgy véli, hogy a vezető politikai erők ma megszorításpártiak, legalábbis a meghatározó döntéshozók között bőven találunk ilyeneket. Ráadásul Németország retteg az inflációtól, így a megszorításpártiaknak könnyű lesz a költekezést okolni az elszabaduló árakért.
Ha megnézzük az olasz terveket, akkor kitűnik, hogy az unió legeladósodottabb országa 10-ről 4 százalékra akarja csökkenteni költségvetési deficitjét.
Techno-autoriter kormányok fenyegetnek ma Európában azzal, hogy visszahozzák a megszorítások korát, ami ismét milliókat taszíthat a szegénységbe, figyelmeztet a szakértő.
