Az Ukrajna és Oroszország közötti háborúnak tárgyalásokkal és a terrorista országnak az atomfegyvereiről való lemondásával kell véget érnie – jelentette ki Ivan Havriljuk ukrán védelmi miniszterhelyettes a Tagesspiegel című német lapnak adott interjújában, közölte szombaton az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a védelmi miniszterhelyettes kifejtette, hogy a világban minden háború tárgyalással ér véget, ezért Ukrajna és Oroszország háborúja sem lehet kivétel. De Hozzátette: Oroszországnak bármilyen dokumentum aláírásakor le kell mondania az atomfegyvereikről. A háború Ukrajna összes területének a visszavételével ér véget, azonban olyan mechanizmust kell létrehozni, amely lehetetlenné teszi az ellenség újbóli támadását – magyarázta.
„A megállapodásokat egyfelől az Ukrajnát támogató államok koalíciója alá, másfelől Oroszország. Ennek a dokumentumnak pedig tartalmaznia kell egy záradékot arról, hogy Oroszország lemond az atomfegyverekről, mert ez az állam veszélyt jelent a békére” – hangsúlyozta Ivan Havriljuk.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajna és Oroszország közötti háborúnak tárgyalásokkal és a terrorista országnak az atomfegyvereiről való lemondásával kell véget érnie – jelentette ki Ivan Havriljuk.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1705750320
[modified] => 1705746955
)
[title] => A háború befejezésének egyik feltétele az, hogy Oroszország lemond az atomfegyvereiről – Védelmi Minisztérium
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=101164&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 101164
[uk] => 101175
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 101165
[image] => Array
(
[id] => 101165
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[original_lng] => 33634
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/havriljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1705743788:3
[_thumbnail_id] => 101165
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3525
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3213adbc8c06003bbb79e006b522c1cc] =>
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq