Az állami intézményeket úgy kell átalakítani, hogy Ukrajna minden eredményt elérjen, éppen ezért a kormányban és az Elnöki Hivatalban is számos személyi változás lesz – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a kedd esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy az ősz rendkívül fontos lesz Ukrajna számára. Ezért a kormányban egyes irányok megerősítésére van szükség, a személyi döntések előkészítése megtörtént, és változások lesznek az Elnöki Hivatalban is – tette hozzá. „Számítok kül- és belpolitikánk egyes területeinek némileg eltérő súlyozására is. Először is, több interakcióra van szükség a központi kormányzat és a közösségek között. Különösen most, a téli idényre való felkészülés során. Másodszor, Ukrajna már jelentős eredményeket ért el, ami védelmi termelést eredményez” – mutatott rá.
Az elnök szerint a harmadik irány a NATO-val való együttműködés erősítése, ami különleges interakciót igényel. A negyedik irány az európai uniós és a tagsági tárgyalások, a leendő tagsági szerződés vonatkozó részeinek előkészítése – vázolta. „Ez egy nagyon világos jogi és politikai munka egyszerre. Személyes felelősség lesz érte. Ötödször pedig – ötvöznünk kell mindazt, amit Ukrajna elért a partnerekkel való kapcsolataiban – az Ukrajnába vetett bizalmat, az ukrán szellem erejét, a partnerekkel fenntartott kapcsolatokat és azokat a feladatokat, amelyek államunk előtt állnak az orosz propaganda elleni küzdelemben, valamint az ukrán kulturális örökség védelmében, a globális ukrán közösséggel való kapcsolattartás. Itt az ideje, hogy új erőt adjunk Ukrajna kormányzati intézményeinek, és hálás vagyok mindenkinek, aki segít” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Átalakította kormányát Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön. A kormányátalakítást Aljakszandr Lukasenka a fiatalítással indokolta, és rendkívüli hatékonyságot követelt az újonnan kinevezett tisztviselőktől.
Az új külügyminiszter a BelTA fehérorosz állami hírügynökség közlése szerint Makszim Rizsankou, aki előzőleg az elnöki hivatal vezetőjének első helyettese volt.
A tárcát eddig vezető Szjarhej Alejnyikot a Köztársasági Tanács (a parlamenti felsőház) tagjává nevezték ki.
Új miniszter áll a jövőben a mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint az ipari tárca élén is. Az előbbi tisztséget Anatol Linevics tölti be, aki előzőleg a vicebszki területi végrehajtó bizottság elnökének első helyettese volt. Az ipari tárca vezetésével az államfő Aljakszadr Jefimov korábbi miniszterhelyettest bízta meg.
Jurij Sulejkát, a breszti területi végrehajtó bizottság elnökét az államfő miniszterelnök-helyettessé nevezte ki.
Az elnöki hivatalt ezentúl Dzmitrij Krutoj vezeti, aki előzőleg Fehéroroszország Moszkvába akkreditált nagykövete volt. Az új moszkvai nagykövet pedig Aljakszandr Ragozsnyik korábbi ipari miniszter lett.
A kormányátalakítást Aljakszandr Lukasenka a fiatalítással indokolta, és rendkívüli hatékonyságot követelt az újonnan kinevezett tisztviselőktől.
Május 10-én hajtják végre a lengyel kormány átalakítását – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön az X-en.
Tusk korábban azt jelezte: a júniusi európai parlamenti (EP) választások után alakítja át a négy hónappal ezelőtt, december 13-án beiktatott kormányát.
Szerdán viszont Tusk pártja, a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) választmánya jóváhagyta az EP-választásokra szóló jelöltlistákat, és bejelentették: a választáson három hivatalban lévő tárcavezető – Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter, Marcin Kierwinski belügy- és közigazgatási miniszter és Borys Budka államivagyon-ügyi miniszter – is indul. Sienkiewicz ennek kapcsán szerdán be is nyújtotta lemondását.
A kormányfő már április elején valószínűnek nevezte, hogy az átalakítás „mélyrehatóbb lesz”, és az EP-be megválasztott minisztereken kívül a kabinet más tagjait is érinteni fogja.
Csütörtökön a varsói kormányfői hivatal közölte: tüdőgyulladás miatt Tusk a közeli napokban korlátozza hivatali tevékenységét.
A miniszterelnök ezt követően az X-en azt írta: „a remélhetőleg rövid, betegség okozta szünet után szorgosan munkához fogunk”.
Megerősítette azt is: május 7-én Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével a sziléziai Katowicében megnyitja a hagyományos Európai Gazdasági Kongresszust, ahol bemutatják „az Európának szóló tervet”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hadsereget érintő fontos változtatásokat jelentett be csütörtök este azt követően, hogy felmentette tisztségéből Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, és a helyére Olekszandr Szirszkij vezérezredest nevezte ki.
Az Ukrajinszka Pravda online portál összefoglalója szerint Zelenszkij a terveket ismertetve ismét sürgette, hogy minden első vonalbeli alakulathoz jussanak el a hatékony nyugati fegyverek. Bejelentette, hogy új fegyvernemet is létrehoznak, a pilóta nélküli harcrendszereket.
Az irányítást illetően célként fogalmazta meg, hogy az egész hadseregben kiépítsenek egy működő rotációs rendszert, amely egyes alakulatoknál, illetve a határőrségnél már működik.
Kiemelte az ukrán elnök azt is, hogy a katonák kiképzésében minőségi javulásra van szükség. Leszögezte, hogy csak megfelelően kiképzett katonák mehetnek a front első vonalába.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
A NATO-nak átalakulásra van szüksége, és a Nyugatnak fel kell készülnie egy olyan korszakra, amelyben bármikor bármi megtörténhet, beleértve háború kitörését is – jelentette ki szerdán Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának vezetője Brüsszelben, amikor megnyitotta a tagállamok védelmi minisztereinek kétnapos találkozóját, számolt be rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Bauer elmondta: „Szükségünk van a NATO katonai átalakítására.” Mint megjegyezte: korábban a NATO-kormányok és -vállalatok olyan korszakban éltek, amikor minden bőséges, kiszámítható, ellenőrzött és hatékony volt.
A tengernagy kifejtette: miután Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, a gondolkodásukat hozzá kell igazítaniuk „egy olyan korszakhoz, amelyben bármikor bármi megtörténhet, egy olyan korszakhoz, amelyben várnunk kell a váratlanra, egy olyan korszakhoz, amelyben a hatékonyságra kell összpontosítanunk, hogy teljes mértékben hatékonyak legyünk.
Rob Bauer kijelentése akkor hangzott el, amikor a katonai segítségnyújtást vagy késleltetik, vagy korlátozzák az Egyesült Államokban és az Európai Unióban kialakult politikai viták.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A NATO-nak átalakulásra van szüksége, és a Nyugatnak fel kell készülnie egy olyan korszakra, amelyben bármikor bármi megtörténhet, beleértve háború kitörését is – jelentette ki szerdán Rob Bauer.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1705509840
[modified] => 1705501750
)
[title] => A NATO felszólította a politikusokat, hogy készüljenek fel a háborúk korszakára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=100893&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100893
[uk] => 100902
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 100894
[image] => Array
(
[id] => 100894
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer.jpg
[original_lng] => 362658
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1705497780:2
[_thumbnail_id] => 100894
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1893
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_58f0f2d8e13df858517e6d281061bc37] =>
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Ukrajnában meg kell újítani a szakmai ünnepek és az ukrajnai emléknapok rendszerét, mivel mostanában gyakran előfordul, hogy egy szakmai ünnepnap egybeesik egy gyásznappal vagy emléknappal – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján közzétett videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij megjegyezte, hogy Ukrajnában évek óta egyszerre ünneplik szeptember második szombatján a testkultúra és sport napját és az ukrán mozi napját. „És túl sok ilyen egybeesés van a naptárunkban. Jogásznap és művésznap. Építők napja és állatorvosi dolgozók napja. Vannak szakmai napok és emléknapok, amelyek egybeesnek. Jövőre, májusban a krími tatár népirtás áldozataira való emlékezés egybeesik a tudomány napjával. Nyilvánvaló, hogy sok elfogadhatatlan fogalomzavar van” – hangsúlyozta.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy egyes szakmai közösségek még mindig a szovjet minták szerint ünneplik a napjukat. Ugyanakkor néhány rendkívül fontos emléknap és az ukrán vívmányok napjai egyáltalán nem szerepelnek a hivatalos naptárban – tette hozzá. „Tulajdonképpen utasítottam Ukrajna kormányát, az illetékes állami hivatalokat, hogy vizsgálják felül ezt a teljes állami figyelemrendszert, és tisztességes és logikus módon újítsák meg” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Vlagyimir Putyin orosz elnök véleménye szerint Ukrajnát sajnálatos módon Oroszország ellenlábasává, egyfajta Anti-Oroszországgá alakítják át, ezért Moszkva különös figyelemmel követi a helyzet alakulását Ukrajnában – idézte az orosz államfőt a TASZSZ orosz állami hírügynökség pénteken, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az orosz államfő hangsúlyozta: „Ukrajnát minden bizonnyal, és nagyon sajnálatos módon, lassan, de biztosan Oroszország ellenlábasává, egyfajta Anti-Oroszországgá formálják át, olyan területté, ahonnan, minden bizonnyal, állandóan Oroszország biztonságára nézve részünkről különös figyelmet követelő híreket fogunk kapni.”
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
2020 folyamán jelentős előrelépés történt a kistérségek és régiók, valamint az egész ország fejlődése feltételeinek megteremtése terén – nyilatkozta Denisz Smihal miniszterelnök, közölte az Urjadovij portál.
„A közös erőfeszítéseknek köszönhetően 2020-ban sikerült befejeznünk az új területi alapok kialakítását az önkormányzatok megalakításához” – mondta a kormányfő.
Többek között, amint azt Denisz Smihal megjegyezte, a kormány 1469 kistérséget hagyott jóvá, a Parlament pedig elfogadta az új közigazgatási-területi struktúrát, amelynek eredményeként 490 helyett 136 járás alakult meg. A helyhatósági választásokat is új területi alapon tartották meg.
A miniszterelnök elmondta, a kormány aktívan dolgozik a törvény végrehajtásán, az önkormányzatok és a járási tanácsok tevékenységének szabályzásán.
„Ez a törvény az új járások kialakulása kapcsán az állami hatóságok és a helyi önkormányzatok tevékenységének szabályzását érinti. Jogutódlásról beszélünk az ingatlanok és a vagyon kapcsán, a felszámolt járási tanácsok jogairól és felelősségéről és sok ehhez kapcsolódó dologról beszélünk” – mondta a miniszterelnök.
Denisz Smihal kihangsúlyozta, hogy a decentralizáció egyik fő feladata az, hogy a szolgáltatásokat a lehető legközelebb hozza az állampolgárokhoz, és növelje a lakosság kényelemérzetét.
„Először is új minőségű szolgáltatásokról beszélünk – felújított kórházakról, modern iskolákról, érdekes és biztonságos szabadidős tevékenységről. Fontos, hogy ne engedjük meg a társadalmi infrastruktúra csökkenését. Ezeknek a létesítményeknek a nagy részét most a kistérségeknek adják át, és önállóan fogják fenntartani” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez különösen fontos a hálózat optimalizálásáról és a Közigazgatási szolgáltatások központja működéséről szóló törvény elfogadása után.
Smihal ismertette a reformmal kapcsolatos további lépéseket, többek között az Alkotmány egyes rendelkezéseinek módosítását, amelyek korlátozzák a decentralizációs folyamat teljes megvalósításának lehetőségét.
„A kistérségek fejlődésének következő lépései nagyon egyéniek. De fontos, hogy középtávon látható legyen a közösség fejlődésének stratégiai jövőképe. Ehhez pedig már megvan az új Regionális fejlesztési stratégiánk 2027-ig” – mondta a kormányfő.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
We are preparing for winter in ??. I had a meeting with @UN_Ukraine Coordinator Denise Brown and @USAIDUkraine Acting Director Susan Kutor. We are counting on help with mobile boiler houses, generators, equipment to repair energy infrastructure. We agreed to coordinate the needs. pic.twitter.com/fIhn4LytJm
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4