![Az idén már nem jön több amerikai támogatás](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/feher-haz-karacsonyfaja.jpg)
Az idén már nem jön több amerikai támogatás
Az amerikai kongresszus az év végig már nem hagyja jóvá a Kijev és a Fehér Ház által szorgalmazott 61 milliárd dolláros csomagot.
A republikánus és demokrata tárgyalófeleknek nem sikerült megegyezniük a csomag finanszírozásának részleteiben kedden, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök többször sürgette őket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ügy érdekében az Egyesült Államokba is elutazott.
A szenátus képviselőcsoportjainak vezetői, a demokrata Chuck Schumer és a republikánus Mitch McConnell azt mondták, remélik, hogy a jövő év elején szavazhatnak a támogatásról. Közös nyilatkozatukban leszögezték, hogy a tárgyaló felek „biztató előre lépéseket tettek”, de „továbbra is vannak kihívást jelentő kérdések”.
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/feher-haz-karacsonyfaja.jpg)
„Tárgyalóink nagyon-nagyon szorgalmasan fognak dolgozni a decemberi és januári szünetben” – mondta újságíróknak Schumer.
A kongresszus január 8-án folytatja munkáját. A szenátus demokrata és republikánus vezetői csak annyit közöltek, hogy olyan csomagot szeretnének elfogadni, amely katonai, humanitárius és makrogazdasági elemet is tartalmaz.
A megállapodást a korábbi nyilatkozatok szerint egyebek között az hátráltatja, hogy a republikánusok túlzottnak tartják a csomagban szereplő támogatás mértékét, ráadásul az amerikai bevándorlási politika szigorításához kötik beleegyezésüket.
A Fehér Ház korábban arra figyelmeztetett, hogy az év végére elfogynak az Ukrajnának szánt források.
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás