Körvonalazódik Észak-Korea valós célja

Körvonalazódik Észak-Korea valós célja

09:29 Április 18, 2022

Politika 1071 3 хвилини

A KCNA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is megszemlélte Észak-Korea – saját állítása szerint – új típusú harctéri irányított rakétájának próbakilövését. Az ügynökség hozzátette, hogy a teszt célja az ország nukleáris csapásmérő képességének növelése volt.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott kép egy új típusú harctéri irányított rakétával végzett kísérletről egy meg nem nevezett helyszínen 2022. április 17-én.
Fotó: MTI/EPA/KCNA

Észak-Koreának ez már a 13. rakétakísérlete volt az idén.

Az utóbbi hetekben dél-koreai és amerikai szakértők azt mondták: egyre több jel utal arra, hogy Észak-Korea hamarosan fel fogja újítani nukleáris kísérleteit.

Phenjan szintén saját állítása szerint márciusban új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki az „amerikai imperializmus” elrettentésére. Ezt megelőzően 2017-ben hajtott végre kísérletet interkontinentális ballisztikus rakétával, s a márciusi teszt eredménye azt mutatta, hogy a rakéta magasabban és messzebbre repült a korábbiaknál.

A dél-koreai hadsereg azt közölte vasárnap, hogy két rakétaindítást észlelt szombaton az ország keleti partján. A rakéták 110 kilométerre jutottak el a Keleti(Japán)-tengeren, 25 kilométeres magasságot értek el, és sebességük kisebb volt a négyszeres hangsebességénél. Ezek arra utalnak, hogy rövid hatótávolságú rakéták voltak – mondták.

A KCNA szerint a kipróbált rakétáknak a nagy hatótávolságú tüzérségi egységek tűzerejének és a harctéri atomfegyverek működési hatékonyságának növelésében van jelentős szerepük.

Elemzők azt mondják: Észak-Koreának a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal az a célja, hogy megkerülje velük Dél-Korea rakétavédelmét, ha válaszcsapásra kényszerülne egy esetleges déli támadás esetén.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei