Miért nem válthatja fel az isztambuli formátum a normandiait?

Törökország készen áll a közvetítői szerepre az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusban, jelentette ki Recep Tayyip Erdogan elnök. Bár az ötlet érdekes, nem valószínű, hogy megvalósul.

Először is, ez a formátum nem hatékony. Az új formátum és a közvetítők – ez a zsákutcába jutott tárgyalási folyamat újjáélesztésének kísérlete. De valójában ez nem fogja jelentősen befolyásolni a felek álláspontját a konfliktussal kapcsolatban. Véleményem szerint az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus megoldásának problémája nem a tárgyalások vagy a közvetítők formátumában van, hanem abban, hogy a konfliktust illetően eltérő, homlokegyenest ellenkező álláspontok vannak. Ennek megfelelően nem látom, hogy Törökország tartalmilag miben tud segíteni.

Másodszor, ez a formátum a résztvevők álláspontja miatt kivitelezhetetlen – Oroszország és az európai partnerek ellene lesznek. Mindenekelőtt Oroszország lesz ellene, ahogy azt az orosz külügyminisztérium már december 1-jén közölte. Ez nem meglepő, mert az oroszoknak nincs szükségük arra, hogy Törökországot bevonják a magukénak tartott folyamatokba. Oroszország kommunikációja az európaiakkal 2015 óta kidolgozott téziseken alapul, itt egyáltalán nincs szükség Törökországra.

Ráadásul Oroszország bizonyos kérdésekben riválisának tekinti Törökországot, kapcsolatuk meglehetősen bonyolultnak mondható. Bár vannak tapasztalataik a válságövezetekben való együttműködésről, Oroszország nagyon féltékeny Törökország azon próbálkozásaira, hogy bekapcsolódjon Ukrajna politikai folyamataiba, mivel Oroszország úgy véli, hogy ez az ő területe, és Törökországnak nem kell jelen lennie. Ugyanez igaz az európai partnerekre is, akikkel Törökország szintén nem túl jó kapcsolatokat ápol.

Ami a célokat illeti. A bejelentés Törökország azon logikus vágyát tükrözi, hogy részese legyen a regionális politikai folyamatoknak, mert regionális nagyhatalomnak tartja magát, akivel számolni kell. Ennek megfelelően ami Ukrajna körül történik – rájuk is vonatkozik.

Azt viszont tény, Törökországot nagyon egyértelmű érdekek fűzik az ukrán irányvonalhoz: összefügg a megszállt Krím-félszigetre gyakorolandó ​​befolyásuk megerősítésével, a krími tatár közösséggel való szoros kapcsolattartás megőrzésével, valamint ukrán piacon való terjeszkedésével a különleges katonai együttműködés révén.

Vagyis nagyon egyértelmű nemzeti érdekeik vannak. A különféle folyamatokban és krízisplatformokban való részvétel növeli Törökország befolyását és súlyát a nemzetközi színtéren. Ezért külpolitikájuk szempontjából mindez nagyon logikusnak tűnik.

Ismétlem, sem az európaiaknak, sem az oroszoknak, sem Ukrajnának nincs szüksége effajta közvetítőre. Feltehetően nem fognak minket kielégíteni Törökország békejavaslatai, mivel ezek összhangban lehetnek Oroszország kezdeményezéseivel (tekintve a két ország együttműködésének tapasztalatait)…

Összegezve – az effajta közvetítés nem oldja meg a fennálló problémákat.

Ilja Kusza,
nemzetközi politikai szakértő