Vajon mit eredményez Recep Tayyip Erdogan és Joe Biden sorsdöntő találkozása?

Az elmúlt években Törökország kapcsolata az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval enyhén szólva instabil volt. Ugyanakkor paradox módon Donald Trump egykori amerikai és Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök szoros személyes kapcsolatokat alakított ki.

Joe Biden új amerikai elnök azonban nem hajlandó tolerálni a török ​​elnök intézkedéseit, amelyek ellentétesek az Egyesült Államok érdekeivel: kezdve az orosz S-400 légvédelmi rendszer beszerzésétől az emberi jogok megsértéséig az országon belül.

Törökország viszont elítéli az Egyesült Államokat, amiért támogatja a szíriai kurd erőket, és bujtatja Fethullah Gülen tiszteletest, akit Ankarában a 2016-os sikertelen puccskísérlet szervezőjének neveztek meg. Törökország kapcsolatai Európával egyre hűvösebbek, mivel az európai vezetők egyszerűen belefáradtak a török ​​elnök egyre növekvő egyeduralmába, valamint erőfitogtatásába a Földközi-tenger keleti részén.

Eközben Ankara új partnereihez fordult. És nemcsak orosz fegyver rendszereket vásárolt, hanem nagyméretű infrastrukturális projektekben működik együtt Moszkvával, beleértve a gázvezetékeket és Törökország első atom reaktorát. Közismert tény, hogy Törökország és Oroszország tulajdonképpen megosztották érdekszférájukat Líbiában és Szíriában. És ami szintén érdekes, hogy az utóbbi időben Törökország Kínával is együttműködik, aktívan vonzza be a kínai befektetőket, koronavírus elleni oltóanyagot vásárol, amelyet a kínai Sinovac cég gyárt, és nem volt hajlandó bírálni a kínai ujgurokkal kapcsolatos törvénysértéseket.

A kialakult helyzet az Európai nemzetközi kapcsolatok tanácsa szakértői szerint nem átmeneti fordulat, hanem egy kardinális változás Törökország külpolitikájában. Erdogan közel két évtizedes uralkodása alatt Törökország az eddiginél kevésbé elkötelezett a NATO- vagy az EU-tagság iránti törekvései iránt. A török kormány regionális szintén felsőbbrendűvé próbálja változtatni az országot. Ugyanakkor, ha a Nyugat néha szóvá teszi, hogy NATO-tagként mi is Törökország szerepe, a török ​​vezetők többnyire a stratégiai autonómiáról beszélnek.

Törökország lakossága nem mindig támogatja a vezetés külpolitikai irányvonalát. Példaként szolgálnak a szociológiai felmérések, amelyek azt mutatják, a török nép támogatja Törökország nagyságának helyreállítását a világporondon, és a szavazók többsége osztja Erdogan bizalmatlanságát Nyugattal, különösen az USA-val szemben. Ugyanakkor a török ​​szavazók többsége meglehetősen pragmatikus – nem akarják, hogy Törökország elhatárolódjon nyugati szövetségeseitől, ha ez befolyásolhatja gazdasági jólétüket és életminőségüket.

Ezért az EU-tagság támogatottsága még mindig közel a 60%-os, és ez nem azért van, mert a török nép európaiaknak érzi magát, hanem azért, mert arra számítanak, hogy az európai integráció erősebb gazdaságot és jobb kormányzást eredményez.

Ebben az értelemben Erdogan és Joe Biden június 14-i találkozója valamilyen szinten teszt lesz a török elnök számára. Június 1-jén egy televíziós interjúban Erdogan elnök belátta, hogy párbeszéde Bidennel eddig is „nehéz” volt, és beismerte, hogy „még soha nem érzett ekkora feszültséget a Fehér Ház iránt”, főleg miután Joe Biden elismerte az örmények népirtását az Oszmán Birodalomban.

Ha Erdogan pragmatikus lesz és megpróbálja „megtörni a jeget” Biden elnökkel való kapcsolatában és bemutatja „legerősebb kártyáját”, miszerint Törökországot az Egyesült Államok legjobb regionális partnereként tünteti fel Oroszország és Irán visszaszorítására irányuló erőfeszítéseiben. Bár ez a pozíció némileg gyengült annak fényében, hogy Törökország az elmúlt években némileg közeledett Oroszországhoz a biztonság és a gazdaság területén, Ankara a közelmúltban jelentősen fokozta erőfeszítéseit annak demonstrálására, hogy ő az, aki visszafogja Moszkva tevékenységének a régióban.

Ennek bizonyítéka, hogy Grúzia, Lengyelország és Ukrajna vezetői, akiknek április óta komoly nézeteltérései vannak Oroszországgal, már többször látogattak el Törökországba.

Ezen látogatások során Erdogan ígéretet tett, hogy teljes mértékben támogatja Grúzia NATO-csatlakozási törekvéseit, szerződést írt alá a Lengyelországgal pilóta nélküli repülőgépek használatáról és támogatásáról biztosította Ukrajnát az Oroszországgal való konfrontációjában. Ezen kívül Törökország a közelmúltban aktív részt vállalt egy romániai NATO-gyakorlaton.

Ezek az események már eléggé felbosszantották Oroszországot. Ennek egyértelmű bizonyítéka Szergej Lavrov orosz külügyminiszter legutóbbi figyelmeztetése, miszerint Ankara „hagyja abba Kijev militarista hangulatának táplálását”.

Ankara pedig még ennél is tovább ment, és egyértelmű jelzéseket adott, miszerint lépéseket tesz Oroszország ellensúlyozására a Fekete-tengeren.

Ami Joe Bident illeti, valószínűleg választás elé állítja Erdogant. Hasonló nyomás várható Erdogan elnökkel szemben Vlagyimir Putyin orosz elnök részéről is. Ezért ez a politikai játék nagyon érdekesnek ígérkezik.

A szakértők úgy vélik, hogy Erdogan elnök fő célja nem az, hogy csatlakozzon az ellenzéki táborok egyikéhez, hanem hogy független állam legyen. Sőt, nagyon valószínű, hogy Törökország ebbe az irányba fog haladni, még abban az esetben is, ha a 2023-as választásokat követően kardinális változások lesznek.

NEWSMAKER