Az olasz védelmi miniszter tanácsadói állást ajánlott a leváltott ukrán tárcavezetőnek
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter tanácsadói szerepet ajánlott Mihajlo Fedorovnak, Ukrajna nemrég menesztett védelmi miniszterének – közölte a politikus a La Repubblica olasz napilap szombaton megjelent interjújában.
A leváltása utáni napon felhívtam, és azt mondtam neki: mikor akarsz Rómába jönni, hogy tanácsadóként dolgozz velem? – idézte fel Crosetto. Elmondása szerint Fedorovot meghatotta az ajánlat, amelyet „a megbecsülés és a barátság jeleként” értékelt.

Az olasz miniszter a katonai innováció motorjaként méltatta ukrán kollégáját, kiemelve, hogy Fedorov „azok közé tartozik, akik teljesen újraírták a harctéri játékszabályokat”. Szerinte a fiatal reformer új technológiák bevezetésével segítette Ukrajnát előbb az orosz invázió feltartóztatásában, majd a kezdeményezés visszaszerzésében.
A 35 éves, technológiában jártas Fedorovot – akit hívei az ukrán drónképességek fejlesztésével és védelmi ágazati reformokkal hoznak összefüggésbe – ebben a hónapban váltották le, ami háború idején ritkaságszámba menő tiltakozásokat váltott ki Ukrajnában. Volodimir Zelenszkij elnök más pozíciókat is felajánlott neki, ám Fedorov jelezte: korábbi posztján kívül nem vállal más kormányzati szerepet – írja a Reuters.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás