Joe Biden amerikai elnök négy stratégiai külpolitikai kihívása: Irán, Észak-Korea, Kína és Oroszország

2021. január 20-án Joe Biden teljes mértékben átvette a hatalmat az Egyesült Államokban, az első és legsürgősebb feladatai közé tartoznak a Covid-19 járvány okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági következmények elleni küzdelem.

De nagyon hamar jelt adnak magukról a külpolitikai szükségszerűségek, és fontos döntést kell majd meghoznia négy stratégiai kérdésben: az iráni „nukleáris” probléma; Észak-Korea interkontinentális rakétái egy lehetséges atomrobbantóval; a Kínával folytatott stratégiai küzdelem a világelsőségért, és az oroszok apokaliptikus álma az elveszett „birodalom” visszaszerzését illetően.

És ahhoz, hogy megfelelően álljon a kihívások elébe, az Egyesült Államok 46. elnökének nagyon jól kell gondolkodnia, nagyon tapintatosnak kell lennie, figyelnie kell minden részletre stb. Egyébként mindez gyakran hiányzott elődjéből – Donald Trumpból.

Kezdjük azzal a ténnyel, hogy az iráni parlament tavaly decemberben elfogadott egy törvényt, amely „évente 120 kilogramm urán előállítására és 20%-ának dúsítására” kötelezi a kormányt, és felszólította a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy hagyjon fel az ellenőrzésekkel.

Emlékeztetőül, 2015 júliusában, Irán aláírta a Bécsi egyezményt (a világ vezető országaival együtt – szerző), amelyben Irán, az ellene felhozott nemzetközi szankciók megszüntetése fejében atomprogramja leépítését vállalta, hogy az ország ismét olyan nagykereskedelmi államává váljon, amilyen az iszlám forradalom előtt volt. Később Donald Trump került hatalomra és az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a Bécsi egyezményből, a nemzetközi partnerek pedig, hogy ne bosszantsák „Sam bácsit”, nem akartak semmilyen kapcsolatot fenntartani Iránnal.

És most Joe Biden komoly feladat előtt áll – sürgősen meg kell győzni az iráni vezetést, hogy az új megállapodásban, cserébe az Egyesült Államok szankcióinak megszüntetéséért Irán az alábbiakat függeszti fel: nukleáris fegyverek, ballisztika és beavatkozás a „síita tengely” országaiba (Irak, Szíria, Libanon, Jemen).

Ami Észak-Korea visszatérését illeti a világ porondra, Donald Trump nagy előrelépést ért el, annyi figyelmet biztosítva Kim Dzsongun diktátornak, amennyire ő vágyott. Beszélgetésük tárgya ugyanaz volt, mint Irán esetében: nukleáris program mérséklése gazdasági és kereskedelmi előnyökért cserébe. De akkoriban a Fehér Ház ezt nem vette eléggé komolyan, és a párbeszéd zsákutcába került.

Joe Bidennek valódi esélye van arra, hogy új játszmát kezdjen a régi pályán, és mellesleg adu is van a kezében, mivel Észak-Koreában, a mutatós siker ellenére, siralmas a helyzet, különösen a gazdaságot illetően, Kim Dzsongun biztosan beleegyezik a szankciók feloldásába, de ezt emelt fővel akarja megtenni.

Kína esetében, amely a Biden adminisztrációban ugyanazt hitetlenséget váltja ki, mint a Trump adminisztrációja esetében volt. Kezdjük azzal a ténnyel, hogy a Clinton elnök idején kialakult kínai–amerikai viszonosság elve húsz év alatt valódi stratégiai, politikai, kereskedelmi, technológiai és pénzügyi versennyé vált.

Ezen kívül az Egyesült Államok az elmúlt négy évben egyértelműen feladta pozícióit az Ázsiai-Csendes-óceáni térségben, és jelenleg Kína, gyakorlatilag egyeduralkodó térségben, mivel Japán egyértelműen nem akar kapcsolatot teremteni Kínával.

Ma komoly veszélye van annak, hogy Kína egy szép napon erőszakkal akarja majd elfoglalni Tajvan szigetét, amely ma a demokrácia példaképe Ázsiában. A tajvaniak védekezni fognak, de hogyan viselkedik majd ekkor az Egyesült Államok? Azonnal Tajvan segítségére sietnek vagy aggodalmukat fejezik ki és / vagy a Facebook vagy a Twitter hivatalos oldalain keresztül teszi közzé a Külügyminisztérium nyilatkozatát?

Oroszország utolsó a listán. Donald Trump kadenciája alatt az Egyesült Államok Oroszországgal kapcsolatos politikájában hiányzott az egyértelműség és a realizmus. Ezen túlmenően Donald Trump egyértelműen úgy viselkedett, mintha „Putyin elnöknek kedvére akart volna tenni”. Lehetséges, hogy ily módon kifejezte csodálatát az orosz elnök kormányzási stílusa iránt, de ez már a múlté. Joe Bidennek a közeljövőben bizonyítania kell elkötelezettségét a NATO Alapszabálya 5. cikkelye iránt, amely garantálja az Egyesült Államok beavatkozását abban az esetben, amikor támadás éri szövetségesét.

Azt is el kell ismernie, hogy az „ukrán kérdés” miatt Oroszország ellen bevezetett szankciók politikája nem működött teljes mértékben. Ennek több oka is van, ezért nagyon fontos elgondolkodnia azon, hogy mit tegyen stratégiai ellenfelével.

Azt is el kell ismerni, hogy az emberi jogokról szóló előadások nyilvánvalóan nincsenek hatással Kremlre, hanem mosolyt, némely esetben szinte „vicsorgást” váltott ki. mosolyt okoz. Itt egy teljesen más megközelítésre van szükség, amelynek nem szabad hasonlítania Donald Trump vagy Obama politikájára. Talán Ronald Reagant kell felidézni. Lehetséges…

NEWSMAKER