Fico ultimátumot adott az EU-nak: ezeket a feltételeket kell teljesíteni a 19. szankciós csomag elfogadásához

Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy addig nem támogatja az Oroszország elleni újabb uniós szankciókat, amíg az EU nem tesz lépést három nagyon fontos ügyben.
Az EU jelenleg a 19. szankciós csomagot tárgyalja Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt. Uniós diplomaták szerint az új csomag várhatóan kínai vállalatok, orosz bankok és az olajszankciókat kijátszó „árnyékflotta” hajói elleni intézkedéseket, valamint az orosz olajra vonatkozó kereskedelmi tilalmat tartalmaz majd,
„Nem támogatom újabb csomag elfogadását, amíg a Bizottság nem nyújt be realisztikus javaslatokat, amelyek összehangolják a szigorú klímacélokat az autógyártás szükségleteivel” – mondta Fico, miután találkozott Antonio Costa EU Tanácsi elnökkel Pozsonyban. Hozzátette, hogy az uniónak az autóipar mellett a nehézipar igényeit is számításba kell vennie.
De a kívánság lista itt nem állt meg. A szlovák kormányfő hozzátette: „a támogatásom elnyeréséhez az Európai Bizottság tegyen javaslatokat az európai villamosenergia-árak szabályozására is.”
Fico már korábban is használta ezt a blokkolási fenyegetést, amivel átmenetileg megakadályozta a legutóbbi, 18. szankciós csomag elfogadását is. Akkor azt követelte, hogy az EU nyújtson garanciát Szlovákia számára arra, hogy a Bizottság tervei szerint 2028-tól megszűnő orosz gáz- és olajimport nem fog ellátásbiztonsági vagy árproblémákat okozni országának.
Hozzá kell tenni, hogy a szlovák miniszterelnök által megjelölt követelések az EU nagy részének is probléma. Ursula von der Leyen a tegnapi Európai Unió állapotáról szóló évértékelőjében kiemelte már ezeket, így a listán szereplő kívánságok nem tűnnek vállalhatatlan kérésnek.
„Hány szankciós csomagot kell elfogadnunk ahhoz, hogy megváltoztassuk Oroszország hozzáállását a háborúhoz?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás