Szijjártó Péter bejelentette: nemsokára Magyarországra látogat Szibiha

Szijjártó Péter bejelentette: nemsokára Magyarországra látogat Szibiha

10:20 Szeptember 9, 2025

Politika 1428 2 хвилини

Українська

A héten Magyarországra látogat az ukrán diplomácia vezetője – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával közös sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok folyamatosan romlanak. Ennek alátámasztására kifejtette, hogy nem Magyarország vette el az ott élő ukránok jogait, hanem épp Ukrajna veszi el folyamatosan a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait.

„Hogy hogyan lehetne javítani a kapcsolatokon? Hát úgy például, hogy az ukránok visszaadják az összes olyan kisebbségi jogot a magyaroknak, amit elvettek. Ez csakis rajtuk múlik. Hogyha a korrupcióellenes jogszabályt vissza lehetett csinálni egy perc alatt európai nyomásra, akkor a kisebbségi jogokat is vissza lehet adni pont annyi idő alatt” – vélekedett.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ő továbbra is híve a folyamatos párbeszédnek, amelynek keretében ezen a héten Budapestre látogat ukrán kollégája, Andrij Szibiha, ha minden jól megy.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei