Háromnál is több ország kész csapatokat küldeni Ukrajnába – Jermak
Számos ország kész csapatokat küldeni Ukrajnába, de a végső döntésekhez az Egyesült Államokkal való koordináció szükséges a front egységének fenntartása és a közös harci szabályok meghatározása érdekében – jelentette ki csütörtökön Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője a Corriere della Sera című olasz lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint amikor újságírók arról kérdezték, hogy Németország, Nagy-Britannia és Franciaország küldi-e már a csapatokat Ukrajnába, Jermak megerősítette, hogy egyes szövetségesek készen állnak egy ilyen lépés megtételére. „Megerősíthetem, hogy több mint három ország kész katonákat küldeni, de nem szeretnék konkrét államokat megnevezni, bár az ön által említettek közül néhány valóban köztük van. Mindezt össze kell hangolni az Egyesült Államokkal, hogy fenntartsuk frontunk egységét és közös harci szabályokat dolgozzunk ki. Mindenképpen lesznek szövetséges csapataink a földünkön” – mondta.
A külföldi katonai kontingens létszámával kapcsolatos kérdésre válaszolva az elnöki hivatalvezető elmondta, hogy jelenleg folyamatban van az igényfelmérés. „Hosszú határunk van Oroszországgal, és parancsnokaink elemzik, hogy mekkora külföldi kontingensre van szükség a védelméhez. Meg kell határozni a mandátumuk jellegét, a bevetési módszereket, az előjogokat és a misszió határait” – tette hozzá Andrij Jermak.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás