Kambodzsa haladéktalan tűzszünetet sürget Thaiföldtől

Kambodzsa haladéktalan tűzszünetet sürget Thaiföldtől

17:33 Július 26, 2025

Politika 1068 2 хвилини

Az ENSZ kambodzsai nagykövete, Chhea Keo szombaton felszólította Thaiföldet egy azonnali és feltétel nélküli tűzszünet megkötésére. A bangkoki vezetés eddig nem reagált a felhívásra, ugyanakkor elutasította a lehetőséget, hogy harmadik fél közvetítsen a fegyveres konfliktusban – írja az Index.

Kambodzsa és Thaiföld között a héten kezdődtek súlyos határvillongások. Egymásnak ellentmondó jelentések érkeztek arról, hogy melyik ország lőtt először, de a konfliktusnak már legkevesebb 32 áldozata van, és közel 200 ezer ember menekült el a határvidékről, ahol a harcok folynak. 

A délkelet-ázsiai országok kapcsolata már a gyarmati idők óta viharos, a határról a francia csapatok távozása után nem sikerült megegyezniük.

Phumtham Wechayachai Thaiföld ügyvezető miniszterelnöke pénteken arra figyelmeztetett, hogy az összecsapások „a háború felé mozdulhatnak el”. Elmondta, hogy a harcokban már legalább 12 különböző helyen előkerültek a nehéz fegyverek. Thaiföld azzal is vádolta Kambodzsát, hogy civil területekre lőtt tüzérségi ágyúkkal.

Kambodzsa pedig Thaiföldet kazettás bombák bevetésével vádolta. A klaszterbombákat tiltja egy nemzetközi egyezmény, de ezt Bangkok nem írta alá. A thai hadsereg elismerte, hogy ilyen robbanóanyagokat is bevetettek. 

Az Egyesült Államokkal szoros viszonyt ápoló Thaiföld hadserege nagyobb és jobban felszerelt, mint az inkább Kínával baráti Kambodzsáé. 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei