Újabb orosz–amerikai fogolycserére kerülhet sor

Újabb orosz–amerikai fogolycserére kerülhet sor

12:50 Július 11, 2025

Politika 391 2 хвилини

Oroszország és az Egyesült Államok között jelenleg is zajlik az egyeztetés egy újabb fogolycsere lehetőségéről – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön, a Kommerszant beszámolója szerint.

Mint elmondta, a párbeszéd nem folyamatos, hanem üzenetváltások formájában történik, a köztes időszakban mindkét fél belső egyeztetéseket folytat. A kérdést május 19-én telefonon is érintette Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök. A Kreml külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov korábban úgy nyilatkozott, hogy a felek egy „kilenc a kilencért” arányú cseréről tárgyalnak.

A Reuters információi szerint Washington kilenc amerikai állampolgár hazatérését szeretné elérni. Az eddigi fogolycserékre február 11-én és április 10-én került sor: ezek során például visszatért Oroszországba Artur Petrov, akit illegális rádióelektronikai műveletekkel vádoltak, valamint Alekszandr Vinyik, akit pénzmosással kapcsolatban köröztek. Amerikába eközben visszatérhetett többek között Kszenyija Kareliná, akit az ukrán hadsereg támogatásáért ítéltek el, illetve Mark Fogel, aki kábítószer-csempészés miatt ült börtönben.

(magyarhirlap.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei
Nincs légiriadó