Külön osztály foglalkozik majd az ellenséges országokkal

Külön osztály foglalkozik majd az ellenséges országokkal

10:50 Július 9, 2025

Politika 2261 3 хвилини

Українська

Ukrajna új frontot nyit a diplomáciában: külön osztályt hoz létre az „ellenséges országokkal” szembeni fellépésre. A külügyminisztérium átfogó átalakításának célja, hogy Ukrajna a háború árnyékában ütőképesebb és harciasabb külpolitikai apparátust építsen ki.

Ukrajna legfőbb diplomatája, Andrij Szibiha kedden jelentős átszervezést jelentett be a külügyminisztériumban. Ennek részeként létrejön egy új, kifejezetten az „ellenséges országokkal” foglalkozó osztály is. „Ez nemcsak Oroszországra vonatkozik, hanem a szövetségeseire is, például Észak-Koreára vagy Fehéroroszországra” – mondta Szibiha. Hozzátette: „Ez nem a kétoldalú kapcsolatok kezeléséről szól, hanem arról, hogyan lépjünk fel a fenyegetésekkel szemben. Ukrajna egy átfogó orosz agresszió ellen védekezik, külpolitikánk elsődleges célja pedig ezeknek a fenyegetéseknek a semlegesítése” – írja a Politico.

Az új osztály munkáját Szibiha helyettese, Szerhij Kiszlitsja felügyeli majd, aki korábban Törökországban vett részt az oroszokkal folytatott tárgyalásokon, de a részleg hivatalos vezetőjét még nem nevezték ki.

Ukrajna szakít a leszereléssel, és harciasabb külügyi struktúrát épít

Az egység létrehozása a külügyminisztérium átfogó reformjának része, amelynek során megszüntetik a leszereléssel foglalkozó osztályt is. Mindez az orosz invázió folytatódó pusztítása közepette történik.

Azok az idők, amikor a minisztériumban volt egy olyan nevű osztály, amelyben szerepelt a „leszerelés” szó, örökre elmúltak – idézte az Ukrainska Pravda Szibihát.

Régen volt, létezett ilyen egység, de Ukrajna többé soha nem fog leszerelni. A modern szerkezetben a nemzetközi biztonsági és védelmi minisztérium fog működni.

https://twitter.com/POLITICOEurope/status/1942544866891686092?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1942544866891686092%7Ctwgr%5E31d529f40e51df7cc08c5d858a8aa382c37025d2%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2025%2F07%2Fukrajna-ellenseges-orszagok-andrej-szibiha-atszervezes

A külügyminisztérium átszervezi azokat az osztályokat is, amelyek Európával, Latin-Amerikával, az Egyesült Államokkal, Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel, illetve Közép-Ázsiával tartják a diplomáciai kapcsolatokat. Emellett önálló NATO-osztályt is létrehoznak, mivel Ukrajna továbbra is kiemelt célnak tekinti a transzatlanti katonai szövetséghez való csatlakozást. Korábban az EU- és NATO-ügyekért egyetlen közös osztály felelt.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei