Azeriek haltak meg rendőri intézkedés közben Oroszországban, kiéleződött a feszültség a két ország között

Azeriek haltak meg rendőri intézkedés közben Oroszországban, kiéleződött a feszültség a két ország között

11:47 Július 1, 2025

Politika 1194 3 хвилини

Megnőtt a feszültség Baku és Moszkva között, miután Oroszország a múlt héten bejelentette, hogy súlyos bűncselekményekkel gyanúsított azeri nemzetiségű embereket tartóztatott le, Azerbajdzsán pedig orosz kulturális rendezvényeket állított le – írja a Reuters hírügynökség.

A múlt héten a jekatyerinburgi nyomozók megoldatlan bűncselekményekkel, köztük sorozatgyilkosságokkal kapcsolatos razziákat hajtottak végre. Közlésük szerint hat – orosz útlevéllel rendelkező – embert letartóztattak, két gyanúsított pedig életét vesztette. Azt állítják, hogy az egyik gyanúsított szívelégtelenség miatt halt meg, a másik halálának okát pedig még vizsgálják.

Azerbajdzsán azzal vádolta meg az orosz rendőrséget, hogy etnikai alapon gyilkosságokat követett el. Hétfőn az azeri rendőrség az orosz állami média bakui irodájában razziázott, az azeri külügy pedig bekérette a bakui orosz ügyvivőt, hogy számon kérje rajta a „brutális gyilkosságokat”. Az azeri törvényhozás lemondta moszkvai kétoldalú tárgyalásait, és lemondták az orosz miniszterelnökhelyettes látogatását is.

Ezeken felül vasárnap az azeri kulturális minisztérium bejelentette, hogy „az orosz bűnüldöző szervek által elkövetett gyilkosságok” miatt lemond az orosz állam és más szervezetek által szervezett kulturális eseményeket. Erről a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov hétfőn azt mondta: „Őszintén sajnáljuk ezeket a döntéseket. Fontos, hogy tisztázzuk az okát és a természetét azoknak az eseményeknek, amelyek az azeri fél részéről ilyen lépéseket eredményeztek.” Szerinte az, ami Jekatyerinburgban történt, nem adhat okot ilyen reakcióra.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei