Botrányos viselkedés miatt kitiltottak a lett parlamentből egy képviselőt

Botrányos viselkedés miatt kitiltottak a lett parlamentből egy képviselőt

11:23 Június 6, 2025

Politika 1839 3 хвилини

Українська

 „Többen is vagyunk, és orosz a nyelvünk” – kiabálta a lett közmédia tudósítása szerint Aleksejs Rosļikovs orosz származású lett parlamenti képviselő a Saeimában. Ezt követően a képviselők megszavazták, hogy Roslikovsot tiltsák ki a parlament aznapi üléséről.

Roslikovs az ország orosz kisebbségét képviselő Stabilitásért párt képviselője és a lett törvényhozás oroszellenes intézkedései ellen próbált tiltakozni.

A lett parlament ugyanis a múlt héten szavazta meg, hogy az országgyűlés területén csakis az államnyelvet, azaz a lettet lehet használni. Ezen felül a parlament épp Roslikovs felszólalása előtt egy olyan törvényjavaslatot tárgyalt, amely a szovjet megszállás alatti oroszosítás nyelvi következményeinek elhárításáról szólt.

Lettországot előbb 1940-ben, majd 1944-ben szállják meg a szovjetek, és utána az ország a Szovjetunió része marad egészen annak összeomlásáig. Ezen időszak alatt az országban kötelezővé tették az orosz nyelv oktatását, illetve a sztálinista időkben több hullámban rendeztek tömeges deportálásokat és a Szibériába hurcolt lakosság helyére oroszokat telepítettek. Az orosz betelepülés később is folytatódott, akkor már az volt a szöveg, hogy mindez az iparosítás érdekében zajlik, így a szakmunkásokat nem helyben képezték, hanem Oroszországból hozták. Ez egészen odáig fajult, hogy az 1980-as évekre a lettek kisebbségbe szorultak az ország fővárosában, Rigában.

https://twitter.com/nexta_tv/status/1930587186849632719

Mindennek következtében Lettország lakosságának majdnem a negyede orosz etnikumú, és Moszkva továbbra is igyekszik rajtuk keresztül befolyást gyakorolni az ország fölött. Ennek következtében korábban azt is lehetővé tették számukra, hogy aki akarja, az könnyedén megszerezhesse az orosz állampolgárságot is.

Erre a válasz az orosz–ukrán háború kirobbanását követően született meg és 2023 őszén a lett törvényhozás az országban élő orosz állampolgárokat arra kötelezte, hogy két éven belül tegyenek eredményes vizsgát a lett nyelvből, különben kitoloncolják őket az országból.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei