Rekordtámogatást ígértek Ukrajnának a mai ramsteini találkozón a szövetségesek

Rekordtámogatást ígértek Ukrajnának a mai ramsteini találkozón a szövetségesek

22:15 Június 4, 2025

Politika 1835 4 хвилини

Українська

A szerdai 28. Ramstein formátumú találkozó példátlan nagyságú katonai támogatást hozott Ukrajnának a szövetségesek részéről – számolt be az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztériumra hivatkozva.

A Védelmi Minisztérium közleménye szerint „az Ukrajna Védelmi Kérdéseivel Foglalkozó Kapcsolattartó Csoport 28. Ramstein formátumban tartott ülése újabb megerősítés volt: a partnerek továbbra is megbízhatóak és eltökéltek Ukrajna támogatásában.”

Rusztem Umjerov védelmi miniszter mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelentős eredményeket ért el. Szerinte 2025-ben a biztonsági segítségnyújtás meghaladja majd a teljes körű háború összes korábbi évének mutatóit. „A találkozót követően partnereink új segélycsomagokat és fontos támogatási lépéseket jelentettek be” – tette hozzá.

Nagy-Britannia rekordösszegű, 350 millió fontos segélyt jelentett be drónok szállítására. A miniszter szerint ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy 2025-ben 100 000 drónt kapjon. A brit katonai támogatás 2025-ben összesen eléri a 4,5 milliárd fontot, amelyből 247 millió fontot az ukrán fegyveres erők kiképzésére fordítanak. Németország jóváhagyott egy új, 5 milliárd euró értékű katonai segélycsomagot. „A Bundestag már jóváhagyta ezt a döntést” – mondta el Rusztem Umjerov. A csomag tartalma: Ukrajnában gyártandó nagy hatótávolságú fegyverek finanszírozása, légvédelmi rendszerek, fegyverek és lőszerek átadása.

Hollandia 400 millió eurós segélycsomagot nyújt: ez tartalmaz egy aknamentesítő hajót, hajókat és haditengerészeti drónokat.

Belgium bejelentett egy hosszú távú kezdeményezést: évi 1 milliárd eurós segély Ukrajnának 2029-ig, aknamentesítő hajó átadása.

Norvégia kiemelkedő támogatásai: 700 millió dollár drónokra, különös tekintettel az ukrán védelmi ipari komplexum támogatására, 50 millió dollár az NSATU vagyonkezelői alapjába.

Kanada: 45 millió dollár drónokra, elektronikus hadviselési eszközökre, informatikai megoldásokra, valamint Coyote és Bison páncélozott járművekre.

Svédország: 440 millió euró nemzetközi programokra, amelyek tüzérségi lőszert, drónokat és egyéb fegyvereket szereznek be Ukrajna számára.

„Hálás vagyok minden országnak, amelyek továbbra is támogatják Ukrajnát. Köszönöm nagyon jó barátaimnak, Healy és Pistorius minisztereknek, hogy megszervezték ezt a találkozót. Az ukrajnai békének igazságosnak, tartósnak és a nemzetközi egység által védettnek kell lennie. Együtt dolgozunk ennek elérésén” – zárta szavait az ukrán védelmi miniszter.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei