Karol Nawrocki emlékeztetett: Lengyelország a legerősebb pártfogója Ukrajnának az orosz agresszióval szembeni harcában
Leendő elnöksége prioritásának nevezte Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő az erős szövetség ápolását az Egyesült Államokkal abban a keddi X-bejegyzésben, amelyben Donald Trump amerikai elnök gratulációjára válaszolt.
Trump Truth Social nevű közösségi portálján gratulált nemsokkal korábban a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt választási győzelméhez – írja az MTI.

Megköszönve az amerikai elnök szavait, Nawrocki azt írta: prioritása lesz erős szövetség ápolása az Egyesült Államokkal, valamint a szoros együttműködésen alapuló partnerség.
Egy másik bejegyzésben, válaszolva Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének gratulációjára, Nawrocki kijelentette: jó együttműködésre számít Brüsszellel „a független, szuverén államok közösségeként felfogott uniónk sikere érdekében”.
Az európai örökség ápolásának „mindig a kölcsönös bizalmon, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásán és a keresztény értékeken kell alapulnia” – fűzte hozzá a lengyel politikus.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gratuláló szavaira válaszolva, Nawrocki szintén a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló partnerséget említette, aláhúzva: ennek ápolásához nemcsak jó párbeszédre, hanem a lezáratlan történelmi kérdések megoldására is szükség van. A megválasztott elnök felidézte: Lengyelország a legerősebb pártfogója Ukrajnának az orosz agresszióval szembeni harcában. Kifejezte abbéli reményét, hogy a két ország folytatja együttműködését „a közjó érdekében úgy, hogy el tudják rendezni a zavaros múltat, és építeni a biztonságos jövőt”.
Nawrocki, akinek jelenlegi munkahelye a második világháborús és kommunista bűncselekmények kutatásával foglalkozó Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), választási kampányában több feltételhez kötötte Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását.
Az egyik feltétel a második világháborús lengyel áldozatokat rejtő ukrajnai tömegsírok feltárása, amit Ukrajna 2017-ben leállított.
A lengyel fél azóta már 13 tömegsír feltárására vonatkozó kérvényt nyújtott be, és eddig csak egyre kapott engedélyt Kijevtől.
Szintén a második világháborúval összefüggő vitás témák rendezésére utalt Nawrocki válaszában Frank Walter Steinmeier német elnök gratulációjára. A lengyel politikus annak a reményének adott hangot, hogy a partnerség és a történelmi igazságosság szilárd alapjain együtt tud majd működni Steinmeierrel a jószomszédi kapcsolatok fenntartása érdekében.
Nawrocki egy márciusi kampánygyűlésén kijelentette: ha megválasztják elnöknek, akkor visszatér ahhoz a követeléshez, hogy Németország fizessen világháborús kártérítést Lengyelországnak.
A PiS vezette előző kormány egy jelentésében 6,2 ezer milliárd zlotyra becsülte ezt a kárt.
A lengyel államfőnek az alkotmány értelmében erős jogosítványai vannak a külpolitikában, sőt, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás