
India jóváhagyta a lopakodó vadászgép fejlesztését, hogy felvegye a versenyt Pakisztánnal
A projekt kiemelten fontos az indiai légierő számára, amelynek gépparkja főként orosz és volt szovjet repülőgépekből áll.
India védelmi minisztere jóváhagyta az ország legfejlettebb lopakodó vadászgépének fejlesztési keretrendszerét – írja a Reuters az illetékes minisztérium keddi közleménye alapján.

A bejelentés azt követően érkezett, hogy India és Pakisztán újabb fegyverkezési versenybe kezdett, néhány héttel a két szomszédos ország közötti katonai konfliktus után.
Egy két hajtóműves, ötödik generációs vadászgépet szeretne fejleszteni India, a programot az állami Aeronautikai Fejlesztési Ügynökség irányítja majd. Mindezt egy hazai vállalat segítségével vinnék véghez. A cégek önállóan vagy konzorciumként is pályázhatnak, és a kiírás nyitott lesz magán- és állami tulajdonú vállalatok előtt egyaránt.
A projekt kiemelten fontos az indiai légierő számára, amelynek gépparkja főként orosz és volt szovjet repülőgépekből áll, és jelentősen elmarad a rivális Kína légierejétől. Utóbbi adottságait próbálja kihasználni Pakisztán, az állam már birtokolja Kína egyik legmodernebb vadászgépét, a J–10-est.
India és a nukleáris fegyverrel rendelkező Pakisztán hadseregei ebben a hónapban négy napon át tartó összecsapásba keveredtek, ahol mindkét fél bevetett vadászgépeket, rakétákat, drónokat és tüzérséget, mielőtt Donald Trump amerikai elnök bejelentette a tűzszünetet.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás