Az ellenzékiek pszichiátriai kényszerkezelését rendelhették el Belaruszban

Az ellenzékiek pszichiátriai kényszerkezelését rendelhették el Belaruszban

19:01 Április 25, 2025

Politika 284 2 хвилини

A fehérorosz vezetés több bírálójával szemben is pszichiátriai kényszerkezelést rendeltek el Fehéroroszországban – áll az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által megbízott szakértők csütörtökön Genfben ismertetett jelentésében.

A jelentés szerint legalább 33 olyan eset ismert, amelyben az ország bíróságai ilyen kényszerintézkedést rendeltek el olyanokkal szemben, akik kifejezték a kormányzattal szembeni álláspontjukat – írja az MTI.

A szakemberek felidézték, hogy a 2020-as elnökválasztás után az ellenzék nem ismerte el a hivatalos eredményt, és több hónapig tartó tömegtüntetések kezdődtek, amelyeket a hatóságok erőszakkal elfojtottak, számos embert őrizetbe véve.

A pereket a nyilvánosság kizárása mellett tartották meg, és így a jelentés írói szerint felmerül a kérdés, hogy a kényszerbeutalásokat valóban egészségi okok tették-e szükségessé, vagy inkább politikai megfontolások álltak a háttérben.

A szakemberek szerint az érintettek magánzárkában vannak, és egy főorvos „korlátlan hatalma” alatt állnak.

„Büntetés-végrehajtási intézetekben raboskodóktól eltérően határozatlan ideig vannak megfosztva szabadságuktól, és nem tudnak kegyelemért vagy próbaidőre történő szabadlábra helyezésért folyamodni” – tették hozzá. Egyúttal felszólították a minszki vezetést, hogy engedélyezzen jogi képviseletet ezeknek az embereknek.

A jelentés emellett megjegyzi, hogy nyolc embert már elengedtek a pszichiátriai kezelésből, de 25 másik sorsáról nem tudnak. „Nincsenek információk arról, hogy mi történt velük, illetve, hogy hol tartózkodnak” – tette hozzá.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei