
Az amerikai pénzügyminiszter azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy meghiúsította az ásványkincsekről szóló megállapodást
Scott Bessent, az Egyesült Államok pénzügyminisztere emlékeztetett Volodimir Zelenszkij elnök látogatása során a Fehér Házban történt botrányra, és azzal vádolta meg az ukrán államfőt, hogy nem írta alá az ásványkincsekről szóló megállapodást – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Bessent Tucker Carlson ismert amerikai újságírónak adott interjújára hivatkozva.

A jelentés szerint Bessent elmondta: „Bejutott az Ovális Irodába, és tönkretette azt, aminek a világ legkönnyebb munkájának kellett volna lennie.” Mint megjegyezte, Zelenszkij háromszor is megígérte, hogy aláírja a megállapodást, de nem tette meg. „Zelenszkij aznap alá akarta írni a megállapodást. Élénk megbeszélést folytattunk, és azt mondtam neki: „Ötven riportere van ott. Azért vagyok itt, hogy megmutassam, nincs különbség az amerikai nép, az orosz nép között… elnézést, az ukrán nép, az amerikai vezetés és az ukrán vezetés között. Mit fogunk mondani ezeknek az embereknek?” És azt mondta: „Mondja azt, hogy aláírom a megállapodást Münchenben.” Nem ott írta alá” – panaszkodott az amerikai pénzügyminiszter.
Az amerikai miniszter szerint mindent előkészítettek az Ukrajna és az USA közötti megállapodás aláírásához. Carlson ugyanakkor feltette a kérdést, hogy Bessent szerint miért viselkedett Zelenszkij „kihívóan az amerikai tisztviselőkkel”. Bessent így válaszolt: „Szórakoztató volt, amolyan bohózat. Egy hétköznapi ember, akit nehéz időkbe löktek. Talpra állt, hősiességet mutatott, és szerintem megrekedt. Hatalmas nyomás alatt.”
Az amerikai pénzügyminiszter szerint „az őt (Zelenszkijt) körülvevők egy része nem ideális, és nem a legjobb tanácsot adják neki”. Azt is hangsúlyozta, hogy az ásványianyag-egyezmény mindkét ország számára előnyös, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben aláírják. „Az ukrán technikai csapatot a jövő hét elejére várjuk, és remélem, hogy aláírhatjuk ezt a megállapodást, és visszatérhetünk egy kölcsönösen előnyös helyzethez” – mondta el Scott Bessent.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás