
Megduplázza Norvégia az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatást
Norvégia 85 milliárd norvég koronára, vagyis 2889 milliárd forintra emeli az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatást idén, miközben saját védelmi kiadásait is növelni fogja – jelentette be csütörtökön a skandináv ország miniszterelnöke.

Jonas Gahr Støre kijelentette, hogy a kormány és az ellenzék egyetértett abban, hogy a novemberben Oslo által bejelentett, 35 milliárd koronás pénzügyi segélyt megduplázzák. A parlamentben elmondott beszédében figyelmeztetett, hogy Norvégia biztonsági helyzete a második világháború óta nem volt ilyen súlyos, majd hozzátette, hogy hamarosan a parlament elé terjeszti a védelmi költségvetés módosított változatát is.
Az ukrajnai háború kirobbanása, valamint a háború következményeként Oroszországra kivetett szankciók eredményeként Norvégia gázeladásból származó bevételei jelentősen megnövekedtek, ugyanis 2023-ban az olaj- és gázbevételekből befolyt összeg a norvég vagyonalapba elérte az 1,1 ezer milliárd koronát, ami majdnem háromszorosa a 2008-ban elért korábbi rekordnak.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás