Európának sürgősen újra kell fegyverkeznie, és fel kell készülnie a legrosszabbra – Ursula von der Leyen
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Európát sürgősen újra fel kell fegyverezni, amire a jövő héten fog javaslatot tenni – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint a londoni csúcstalálkozót követően von der Leyen arról számolt be, hogy az európai vezetők jó és őszinte megbeszélést folytattak, megvitatták, mi szükséges ahhoz, hogy Ukrajna erős pozícióba kerüljön. Szerinte Ukrajnának átfogó biztonsági garanciákra van szüksége, amelyek támogatják gazdasági és katonai pozícióit.
Az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy Európát sürgősen újra fel kell fegyverezni, az erre vonatkozó tervet a március 6-i csúcson fogj javasolni. „Most rendkívül fontos a védelmi beruházások hosszú távú növelése. Ez az Európai Unió biztonsága érdekében történik. Abban a geostratégiai környezetben, amelyben élünk, fel kell készülnünk a legrosszabbra, ezért meg kell erősíteni a védelmet” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás