Már Berlinben is népszavazást sürgetnek a migrációról
Népszavazás kiírását sürgette a migrációról Sahra Wagenknecht német képviselő egy interjúban. A migrációról szóló népszavazások nem számítanak példanélkülinek Európában, az elsőt épp hazánkban tartották 2016-ban, a másodikat pedig Lengyelországban, 2023-ban.
Népszavazás kiírását követelte Sahra Wagenknecht német képviselő, a saját magáról elnevezett politikai párt (BSW) vezetője – írja a a Die Welt. „A lakosság többsége által támogatott migrációs politikához népszavazásra van szükség, amely megadja a szövetségi kormánynak az alapvető irányt” – mondta Wagenknecht a hétvégén az AFP hírügynökségnek. Szerinte egy egyértelmű eredménnyel záruló népszavazás ellensúlyozná a társadalom polarizálódását és kifoghatná a szelet az egyre népszerűbbé váló Alternatíva Németországnak párt (AfD) vitorlájából. Wagenknecht a német kormányt a migrációs politika kudarcával vádolta.

„Tíz éve engedik meg a migráció feletti ellenőrzés elvesztését, amit Németországban az emberek többsége, beleértve a legtöbb jól integrált bevándorlót is, nem akar” – mondta.
Németországban jelenleg nincs jogalapja a népszavazásnak vagy a szövetségi szintű népszavazásnak hasonló kérdésben, a felvetés azonban nem precedens nélküli. Idáig két alkalommal tartottak hasonló ügyben népszavazást az Európai Unióban, az elsőt 2016-ban Magyarországon, a másodikat pedig 2023. október 15-én Lengyelországban. A népszavazás „Lengyelország és a lengyelek sorsát dönti el, azt, hogy élhetnek-e biztonságos, békés országban” – mondta a lengyel népszavazás idején Jaroslaw Kaczynski, aki 2023-ban lengyel kormányfőhelyettes volt.
Magyarországon 2016. október 2-án tartottak népszavazást a betelepítési kvótákkal kapcsolatban, amelyen az érvényesen szavazók 98,36 százaléka utasította el, hogy az Európai Unió akár a magyar törvényhozást megkerülve is előírhassa migránsok betelepítését Magyarországra.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás