
Hónapokról, nem évekről van szó a háború befejezését illetően – Trump ukrajnai különmegbízottja
Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjában nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az ukrajnai háború hónapokon, nem pedig éveken belül véget érhet, erre már van „megbízható terv” – jelentette ki Keith Kellogg nyugalmazott tábornok, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja a Fox News amerikai tévécsatornának nyilatkozva, számolt be szombaton az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kellogg elmondta: „Azt szeretném mondani, hogy ez hónapok, nem pedig évek kérdése. Van egy szilárd cselekvési tervünk.” A nyugalmazott tábornok szerint e célból Donald Trump „eszközöket hoz létre Kijev és Moszkva számára egyaránt”, mert „tudja, hol és hogyan kell nyomást gyakorolni”. „Ügyesen köt meg minden üzletet” – tette hozzá. Ráadásul – mint hangsúlyozta – „az amerikai nemzetbiztonság érdeke az orosz-ukrán háború megoldása”.
„Ha meg tudjuk állítani ezt a háborút, az az egész világ számára előnyös lesz, beleértve az Egyesült Államokat is” – mutatott rá a különmegbízott. Az Oroszországgal szembeni további szankciók esetleges bevezetéséről szólva, amelyek a lehetséges előrehaladást erősítik a háborút illetően, Keith Kellogg megjegyezte, hogy a döntés „Trump elnöknél marad”.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás